Magyar Hírek, 1990 (43. évfolyam, 1-24. szám)

1990-04-01 / 7. szám

SZÉKI ÖNTÖZÖK. SZÉKI TÁNCOSOK

Ifi A HATÁR TÚLOLDALÁN

húsvét vitte el a falu legszebb virágszálát.

Nagy a forgalom, mindenfelé a kék lajbis, szalmakalapos emberkéket látjuk. A három szegen korosztályonként három-három csapat verődik össze. Ráadásul az aprók is elkülönülnek az egészen aprókra és a nagyobbacskákra. Kiszámíthatjuk: összesen kilenc fiúbandát kell etetni-itatni a faluban, szünet nélkül, sötétedésig.

Ugyanígy saját táncháza van Felszegnek, Forrószegnek, Csipkeszegnek. Szegenként külön a fiatalságnak és külön az apróknak. A táncház sajátságos intézménye a népi kultúrának. Hogy mi is az voltaképpen, csak az ünnepnap estéjén lehet megtudni.

ILKA GYURI HEGEDŰJE

Nem ágrólszakadt falu ez. Sóbányászata fél évezreden át várossá tette, és ez a tudat tovább él a kései leszármazottakban. Lakosai máig városnak mondják az ötezer lelkes nagyközséget. A kutatók kimutatták a fejlett városi táncélet hatását. A táncház éppolyan épület, mint bármelyik parasztház az utcában. Viszonylag tágasabb szobáját alkalmanként kiüríti a fiatalság, és használatáért „petróleumpénzt” fizet a tulajdonosának. Az apróknak megfelel így, de az eladó lányok és a legények igyekeznek hosszabb időre berendezkedni a táncházaikban, ami közösségi életük, párválasztásuk színhelye. Ősztől tavaszig ugyanitt tartják a fonót, ahol a következő a beosztás: keddtől péntekig fonó, szombatvasárnap tánc, hétfő szünnap.

Újabban viszonylag későn kezdődik a tánc. A legények addig a kocsmában gyűjtik a bátorságot. A lányok összefogódzva, terveiket szövögetve sétálgatnak. Lassan begyűlnek a ház első helyiségébe, a pitvarba. Hajfonatuk végéből két széles pántlika hull alá, s ha majd perdül a szoknya, a tűzpiros szalagok nagy ívben repülnek a levegőben.

Szerencsénk volt, épp ebben a táncházban hegedült Ilka Gyuri (alig használt anyakönyvi nevén Moldován György), akinek mu-Megforgatják a csalód nagylányát

zsikáját a Magyar Tudományos Akadémián is hangszalagra vették. Érdemes szemügyre venni a hangszereiket. A kontrás brácsáján csak három húr van, hármas hangzatokat fog rajtuk. A bőgős itt mindig kisbőgős, vagyis csellós. Ő is három húrt dörgöl a vonójával.

Régről kikristályosodott sorrendje van a táncfajtáknak, ez a széki táncrend. Párban járják a magyart, a csárdást, a porkát (polka) és végül a hátlépést. A „magyar” kétpáros tánc, négyen összekarolva forognak. Még virtuskodó egyéni legénytáncokat is bemutatnak, a sűrű és a ritka tempót. A gyér világítású helyiségben himbálódzó, kavargó emberkék látványát a hangulatával, a színekkel és a vibráló széki muzsikával együtt kellene megörökíteni. Erre pedig nem képes sem a tollforgató, sem a fotográfus. Ezt látni kell.

ÚTRAVALÓ

Szék talpraesett népe nem zárkózik el a világtól. Dolgozni régen is eljártak. A lányok cselédnek Kolozsvárra, a férfiak messzi útépítésekre. Manapság is efféle kétkezi munkákkal keresik meg a kenyérnek valót, de asszonyt csakis otthonról választanak. (Azonos kultúra, régtől ismert család - íme a rizikómentes házasság receptje?) A lányok se kacsingattak másfelé. Kivételként emlegetik azt a két-három legutóbbi esetet, amikor magyarországi kérőnek mondtak igent. A fekete kendős mindenttudók még arról is hallottak, hogy a fiatalemberek azért jöttek Székre, mert Pesten nem találtak leányt.

Az már nem asszonybeszéd, hogy az 1940-es évek elejétől három évtizedig csak a zene- és tánckutatók szűk körében ismert erdélyi település egyszer csak robbanásszerű kisugárzásba kezdett, és szinte megbabonázta az országhatáron inneni ifjúság fogékonyabb rétegét. (Talán ekkor lett igazán szükségünk az elvesző paraszti műveltségre?) Példájuk nem várt pezsdülést adott a műkedvelő mozgalomnak. Kultúrházainkban egymás után alakultak meg a táncházak, hivatásos népdalénekesek és együttesek sora vállalta fel Szék üzenetét.

A mostani karácsony változást hozott Romániában. Azóta ismét feltűnnek Budapesten a rég hiányolt székiek, mint a népművészeti holmijaik árusai, vagy a táncházak vendégei. Tőlük tudjuk, hogy híres prímásuk még évekkel ezelőtt meghalt. Lenuca néni, aki kisbőgős volt az ura mellett, a két nagyfiával alakította meg az elárvult zenekart. Az új létesítmény: kultúrházat építettek a piactérnél. Volt olyan törekvés, hogy ez legyen a régi táncházak utódja, de a szegek fiatalsága nem akart változtatni.

Abban a hagyományok formálta világban olyan erő munkál, amibe sokan szeretnénk belekapaszkodni. A nemzedékek a legkevesebb megrázkódtatás nélkül követik egymást. A gerendás, deszkamennyezetes táncházban ma is ugyanazokat a fotókat tudnánk elkészíteni, mint tizenhat éve. Csak a kendők és szalmakalapok alatti arcok cserélődnek. Szék megmarad.

írta és fényképezte: KUNKOVÁCS LÁSZLÓ