Magyar Hírek, 1990 (43. évfolyam, 1-24. szám)
1990-04-01 / 7. szám
A HATÁR TÚLOLDALÁN 15 öltöztetik fel az utcaképet. Az egyenruha népi találmány, állapítjuk meg. És valóban. Ha a gyerek már elhagyta a totyogó kort, a felnőttek viseletének pontos másába bújtatják, s ezután holtukig már csak a méretek változnak. Kék, fekete és fehér: enynyi a fiúk és férfiak választéka. Színes a mellény, fekete a nadrágféle (Erdélyben „harisnya”) és a csizma. A fehérnemű mindig hű a nevéhez. A meleg báránybőrsapka helyére a zord idők múltával szalmakalap kerül, ami nélkül a széki ember az utcára se lépne. A nők a sötétpiros, a fekete és a fehér ilyen-olyan arányú változataival élhetnek. A fekete kendő („keszkenyő”) pöttöm kislánykortól kötelező, fogadalomképpen az utolsó tatárbetörés emlékére. Hosszú szoknyájuk méltóságot ad, a kendő komolyságot kölcsönöz a hamvas leányarcoknak is. Az ideérkező hamar kitanulja, ami az öltözékből kiolvasható. Ha a kendő alól kilóg a derékig érő hajfonat, az lány. Az asszonyok kendőjét konty nyomja magasabbra. Apró piros virágocskákkal telihintett a menyecskék keszkenyője, a 30-35 éven túli asszonyokén viszont csak a szegélyén lehet minta. A férfiak adatlapjául szolgálhat, ha a kék lajbi gombjait figyeljük: fémből vagy csontból valók-e? Ha csont: házasember! Széket még elkerülte a kivetkőzés, így öltözködnek a hétköznapokon is. Itt csak a cigány jár „urasan”. (Ekként illetik a bolti holmik viselőjét.) Ők más kultúrát képviselnek, rájuk nem vonatkozik a zárt közösség minden parancsa. NESZE VÍZ, RÓZSAVÍZ A magyarországi vendégnek ügyelni kellett arra, nehogy szégyenszemre az öntözni jövők ugrassák ki az ágyból húsvét hétfőjén. Korán elindulnak itt a köszöntők, akkurátusán sorra járva a szegbelieket. Tudnunk kell, hogy a piactértől három főutca ágazik ki, s ezek a mellékutcáikkal együtt szegeket alkotnak. Felszeg, Forrószeg és Csipkeszeg népe külön életet él, régebben még a házasodásban is elkerülték a keveredést. Legénysorba akkor lépnek a fiúk, ha már konfirmáltak. Bandába verődve szedik sorba a saját szegük lányos házait. Akit netán más utcába húz a szíve, délután egyedül látogat el, és legfeljebb nem táncol a kedvese házánál. Széken ugyanis a húsvéti köszöntés után nemcsak a rózsavíz jár a lánynak, de még az is, hogy megtáncoltassák. Minden fiúcsapat fogad zenészeket. Háromtagú a széki cigánybanda, de az öntözéskor csak a prímás és a brácsás jár velük, a bőgős ekkor elmarad. A terjedelmes zeneszerszámmal nehéz lenne házról házra hurcolkodni. A család tojással, süteménnyel és pálinkával kínálja a legényeket. Pénz csak a zenészeknek jár. Alig férnek a kis szobában, és - mert sok ház van még hátra, szalad az idő - csak néhányan táncolhatnak a lánnyal. Azt viszont nem mulasztják el, hogy valamelyikük az anyjával is pördüljön egyet. Már vonulnak is tovább, mert megérkeztek az „aprók”. (A gyermekkor itteni megnevezése.) Egy vastagabb hangú fiúcska már mondja is a köszöntő vers - mi tagadás, műköltői - strófáit: Egy kis tere-fere tánc élőt Én kis kertészlegény vagyok, Virág öntözgetni járok, A minap is erre jártam. Egy rózsafát hervadni láttam. Meg szabad öntözni? Ki tud erre nemet mondani? Már zuhog is az üvegecskék tartalma a leányka kendőjére, nyakába. Közben újabb mondóka hangzik fel: Nesze víz, rózsavíz, Gyöngyem, gyöngyvirágom! Hol a tojás, piros tojás ? A zsebembe vágom! Elvesznek egyet-egyet a tojásos tálcáról, esznek a tésztából, azután az élelmesebbek megforgatják a leánypajtásukat. A muzsikaszó az aprók látogatásán se maradhat el, ők is fogadnak cigányt. A FALU VIRÁGSZÁLA... A locsolkodás kifejezést nem ismerik. Itt öntözés van, öntözőkről beszélnek. „Régen kútvíz járta. Kivittek a kúthoz és úgy lelocsoltak, mint egy egeret!” - mesélte egy nagymamakorú. Pogánykori időkbe vezető, megtisztító, termékenységvarázsló népszokás ez, de jó, hogy eredeti formája már megszelídült. Sokfelé őrzi a szomorú emlékezet, hogy a
