Magyar Hírek, 1990 (43. évfolyam, 1-24. szám)
1990-03-15 / 6. szám
50 PÁZMÁNY FÉNYE, HADAK ÚTJA gách Ferenc halála után, 16lóban föpásztorrá választották. Kétségtelen, hogy elődei közül nem mindenki volt egyképpen alkotókedvű, gondos gazda, valamint a török háborúk zavaros esztendei sem kedveztek az egyház szellemi és gazdasági állapotának, de a tevékeny életű Pázmány ezenfelül is új rendbe, új utakra akarta terelni a reábízott nyájat. Késztette őt erre a „magyar romlásnak századában” a reformáció kihívása is. Felismerte, hogy a nemzeti köntösben és a nép nyelvén fellépő, nyugati egyetemeken képzett tudós prédikátorokkal, az új egyházzal szemben csak hasonló eszközökkel, a tudomány fényével és az anyanyelv melengető erejével kell és lehet sikerrel felvenni a harcot. Másfél évtizedes, szívós szervezőmunkája nyomán bevételei több mint háromszorosára nőttek annak, mint amellyel érseki székének elfoglalásakor számolnia kellett. Közben tekintélyét mind egyházán belül, mind pedig a világi hatalmasságok előtt vitathatatlanná tette, és Magyarország királyi helytartójaként a feldarabolt ország maradékát is a lehetőség szerint felemelte. A bíboros helytartó erős, művelt Magyarországot álmodott, és hatalma, tekintélye teljében megvalósította régi elképzelését; 1635-ben, a „tudományok gyökereztetése” végett, érseki székhelyén megalakította az ország sorrendben harmadik egyetemét. Az előző kettő, a Nagy Lajos által alapított pécsi, valamint a Vitéz János érsek által kezdeményezett pozsonyi csak néhány esztendővel élte túl alapítóit, míg Pázmány nagy műve ma is az ország legtekintélyesebb tudományos intézménye, az Eötvös Loránd Tudományegyetem! Úgy vélem, mást is elgondolkoztathat a névváltozás, nem mintha a jeles tudós, fizikus ellen bármi kifogásunk lehetne. Semmivel nem menthető kifogás alá csupán az eshet, hogy a magyar szellem és irodalmi nyelv megújító óriásától, az egyetem alapítójától politikai korlátoltság okán megvonták a névadás jogát. Ideje lenne visszaállítani. A színház, háttérben a ferencesek templomával Pázmány az 1635. május 12- ikén kelt alapítólevél szerint százezer forintos költséggel hozta létre az egyetemet, amellyel a „nemes magyar nemzet” tekintélyét akarta emelni, és benne „mind a magyar egyház kormányzására, mind pedig az állam szolgálatára alkalmas embereket” nevelni. Az intézményt először a régi domonkos-rendi zárda épületében helyezték el, amelyet többször átépítettek és az oktatás igényeinek megfelelően kibővítettek. A kezdetben csak hittudományokat oktató universitas kibővült néhány év múlva jogi karral, a 18. században orvosi karral, majd Mária Terézia 1777-ben Budára helyeztette, innen a mai helyére, Pest városába települt. Rákóczi és Guyon balszerencséje Nagyszombatot az újabb korokban sem kerülték el a háborúságok, de magyar szempontból győztes, dicsőséges csata nem zajlott falai alatt. A kuruc fejedelem, II. Rákóczi Ferenc tekintélye, bölcsessége, államférfiúi nagysága mellől hiányzott a hadvezéri tálentum is, így aztán, amikor személyesen vette át a hadak vezérletét, mint 1704. december 26-án is, vereséget szenvedett Heister tábornok labancaitól. A másfél száz év múltán erre hadakozó Guyon Richárd nemzetőr ezredes sem járt nagyobb szerencsével. Simunich osztrák tábornok betörésének hírére, a magyar „feldunai hadsereg” parancsnoka, Görgey Artúr, Guyont küldte erősítéssel a nádasi szorostól megfutó Ordódydandár megsegítésére. Csakhogy a személy szerint jeles vitéz Guyon sem nevezhető a hadvezérek gyöngyének. Ha sikerrel járt, azt úgy aratta, hogy a kidugaszolt pálinkáshordók és tüzes beszédek hevével fellelkesített honvédéit ráküldte az ellenségre, aztán vagy sikerült a dolog, vagy nem. Nagyszombatnál, pontosabban a város utcáin folyó elkeseredett harcban, 1848. december 14-én vereséget szenvedett, száz halottat és öt ágyút hagyva maga után. Nem kímélte Nagyszombatot a II. világháború sem, lévén fontos vasúti és közúti elágazás a szlovák főváros, Pozsony felé. A romlást itt is szomorúan felgyorsította a sok évtizedes elhanyagoltság, a városvédelem teljes hiánya és az a közép-kelet-európai térségben - Lengyelországtól Magyarországig és Romániáig - ismert buldózerpolitika, amely a jövőépítést csak a múlt rombolásával tudta elképzelni. Tetézte mindezt Nagyszombat esetében is a korábbi szlovák vezetés identitászavara, amely nem tudott mit kezdeni a város magyar emlékeivel, pontosabban, közös történelmi és kulturális emlékeivel. így azután együtt feslett, apadt a múlt, és hiába a legutóbbi évek dicséretes városszépítő igyekezete, amely még a jánuári fagyban is tataroztatja a műemlékeket, az utolsó utáni órában már nem minden épületet lehet megmenteni. Ezért kiáltó és szívfájdító a hiány, az üres grundok látványa az enyészeté lett középkori, barokk belvárosi lakónegyedek helyén. És még valami... ha valaki már nem tanult róla, az Pázmány Péter nagy szellemét sem érzi a város falai között, ha a nevét nem olvashatja sehol. Pedig a szlovák kultúra fejlesztésében is elévülhetetlen érdemeket szerzett. PUSZTASZERI LÁSZLÓ
