Magyar Hírek, 1990 (43. évfolyam, 1-24. szám)
1990-03-15 / 6. szám
8 KRÓNIKA Kárpátaljai görög katolikusok Egy tetszhalott egyház első lélegzetvétele z. Az 1944-es hatalomváltás után a sztálinizmus Kárpátalján - különösmód - nem azonos mértékben irányult az egyes vallásfelekezetek ellen. A reformátust és a római katolikust megtűrték (bár templomainak egy részét bezáratták, tevékenységüket a legszűkebb keretek közé szorították, számos papját bebörtönözték és deportálták). A görög katolikust azonban teljességgel betiltották: minden templomát elvették, püspökét és több lelkészét likvidálták, a híveknek a vallásgyakorlásra tett valamennyi kísérletét rendőrileg és bíróságilag megtorolták. Mindez érzékenyen érintette a kárpátaljai magyar lakosságot is, hiszen a görög katolikusnak, a legnagyobb kárpátaljai vallási közösségnek mintegy harmincezer magyar tagja is volt. Ezen intézkedések mögött valami homályos ideológiai megfontolás állt. Úgymond: a görög katolikusok - az állami támogatást is élvező ortodoxokkal szemben - a pápa hívei, „kiszolgálói”, „kémei”. De, ismét csak sajátos módon, a görög katolikus felekezethez tartozást a hatalom a saját céljaira is felhasználta. A nagyszöllősi járás magyar görög katolikus községeit - nehezen követhető logikával - vallási alapon ukránoknak nyilvánították; ezeken a településeken azóta sincsenek magyar iskolák. Nos, a görög katolikus egyház Kárpátalján - bár ennek semmi külső jelét nem lehetett látni - a kemény terror körülményei közt mégis élt. A deportálásból lassan-lassan visszatérő lelkészei titokban folytatták híveik lelki gondozását, ellátták egyházi szolgálataikat, utódokat képeztek ki (ezek a fiatal papok ismét csak másból tartották fenn magukat), püspököt szenteltek... Mindezt a legmélyebb illegalitásban. Ennek köszönhető, hogy most, amikor a gorbacsovi nyitás nyomán a szabad vallásgyakorláshoz kedvezőbb feltételek jöttek létre, a görög katolikus egyház egyik napról a másikra működő közösségként lépett elő. Ma már rendszeresek szabad téren tartott istentiszteletei (templomai közül egyet sem sikerült visszaszereznie, anyagi javakkal sem rendelkezik), az év elején az egyház nagyobb szabású megmozdulások keretében is tanúságot tett újjászületéséről és életképességéről. Mintegy kétezren vettek részt például azon az ünnepi misén, amelyet egyik elvett templomuk kertjében, Ungváron rendeztek a görög katolikus karácsony napján. A misét huszonhárom lelkész segédletével két püspök celebrálta: a helybeli Szemedi János és dr. Keresztes Szilárd, a kárpátaljai görög katolikusok ügyét fölkaroló hajdúdorogi egyházmegye főpapja. A kárpátaljai görög katolikusok most egyházuk teljes fokú elismeréséért, működésükhöz legalább a minimális feltételek megteremtéséért küzdenek, s ebben támogatják őket más felekezetek is. Szép gesztus volt például, hogy a görög katolikus karácsony alkalmából rendezett, egyházi zenéből és dalokból összeállított hangversenynek és misztériumjátéknak az ungvári református templom adott otthont. B. L. A természetes kapcsolatokért Erdély és az Anyanyelvi Konferencia Január első napjaiban Erdélyben jártam - Kolozsvárott és Marosvásárhelyen - s régi barátokkal: írókkal, irodalomtudósokkal találkozva arra is szót tudtam keríteni, vajon nem érkezett-e el az ideje annak, hogy az Anyanyelvi Konferencia amúgy is újjáalakuló mozgalma végre erdélyi (romániai) magyar írókkal és tudósokkal egészüljön ki. (Hasonló a helyzet a Magyarok Világszövetségével, amely ugyancsak tagjai közé várja a már megalakult s a jövőben megalakuló romániai magyar szervezeteket, például a Romániai Magyar Demokrata Szövetséget vagy a Magyar Demokratikus Ifjúsági Szövetséget, a világszövetség Választmányában is helyet adva ezek képviselőinek. Kérdéseimre általában igenlő válasz érkezett. Az erdélyi magyarság egyik legfőbb törekvése és legforróbb vágya most ugyanis éppen az, hogy helyreálljanak az anyanemzettel és az anyaországgal annak idején erőszakosan megszakított kapcsolatai. Ezek a kapcsolatok, sajnos, sohasem voltak akadálytalanok, azaz sohasem lehettek olyan zavartalanok, mint például a finnországi svédek vagy a dél-tiroli osztrákok anyanemzeti összeköttetései. A két világháború közötti időben mindazonáltal inkább lehetségesek voltak, mint 1945 után, kivált a nemrég lezárult egyszemélyi diktatúra korszakában, amely erőszakosan számolta fel a legkisebb ilyen magyar-magyar kapcsolatot is. Holott a demokratikus berendezkedés egyik fontos követelménye éppen abban van, hogy a nemzeti kisebbségek minden akadály nélkül építhessenek ki intézményes és személyes összeköttetéseket a határ túlsó oldalán élő anyanemzettel, ennek intézményeivel és tagjaival. A születő román demokrácia egyik nagy vizsgája is éppen az lesz, hogy milyen mértékben engedélyezi, sőt támogatja ezeket a természetes kapcsolatokat. Az anyanyelvi mozgalom igen alkalmas arra, hogy a romániai magyarság és a magyarországi kulturális élet minél szorosabb összeköttetéseinek kezdeményezője és szervezője legyen. Ennek érdekében minél hamarabb be kellene vonni az anyanyelvi mozgalom vezető szervébe: a Védnökségbe vagy a tavalyi kecskeméti konferencián körvonalazott majdani Választmányba a kolozsvári, marosvásárhelyi, sőt bukaresti magyar értelmiség vezető egyéniségeit, s meg kell hívni a mozgalom által szervezett tanfolyamokra, találkozókra az erdélyi magyar pedagógusokat, könyvtárosokat, lelkészeket, egyesületi és ifjúsági vezetőket. (A nyárra tervezett békéscsabai pedagógus-továbbképzés esetében erre konkrét tervek születtek!) Erdélybe is küldeni kell az AK folyóiratát, a Nyelvünk és Kultúránkat, sőt az esetlegesen raktáron lévő régebbi számokat is át kellene juttatni. E tennivalók elvégzése érdekében az Anyanyelvi Konferencia Védnökségének vezetői hamarosan újabb erdélyi látogatásra indulnak, hogy felvegyék a kapcsolatokat, megszerezzék a szükséges információkat. Bízhatunk abban, hogy az Anyanyelvi Konferencia soron következő átalakulásánál-megújulásánál már jelen lesznek az erdélyi magyarok. POMOGÁTS BÉLA
