Magyar Hírek, 1990 (43. évfolyam, 1-24. szám)

1990-03-01 / 5. szám

A MÁRCIUSI SZIKRA M

suth igaztalan gúnnyal csak „egy kis pesti lármának” minősítette azt a bizonyos március 15-ei napot, hiszen nem a hiúság, nem az érvényesülés vezette őket, hanem a kötelességteljesítés önérzete. Ott meneteltek Görgey, Bem és Perczel tavaszi hadjáratainak hol sáros, hol poros útjain. Ők verték vissza az ellenséget április 2-án Hatvannál. Ők vették vissza a fehértollas 3. és a vörössipkás 9. honvédzászlóalj soraiban a tápióbicskei hidat. Ők vonszolták el a sebesülteket a nagykátai segélyhelyre, a jászberényi kórházba. Ők küzdötték át magukat az isaszegi erdő égő fái közt. Az ő sorfaluk védelmében lovagolhattak be a tábornokok, majd maga Kossuth is a gödöllői kastélyba, hogy újabb haditervet kovácsolhassanak, hogy a magyar nemzet függetlenségi nyilatkozatát megfogalmazhassák. Ők rohantak át Vácott a Gombás-patak kőszentekkel ékes hídján, hogy visszavegyék ezt a várost is. („Kint nagyon esett az eső” - mondták szerénykedve.) Ők futamították meg az ellenség gránátosait Nagysallónál, ők ácsolták meg Görgey

tutajhídját Komáromban, ők támadták meg április 26-án hajnalban váratlanul és hangtalanul a mit sem sejtő ostromlók sáncait. Ők mászták meg május 21-én a budai várfalakat - és ők adtak, parancs ellenére, kegyelmet a magukat megadó védőknek. Ahogy 1848 márciusa az ő diadaluk volt, az övék 1849 tavasza is.

*

Ne csak a legismertebb neveket idézzük, amikor emlékezünk, hanem a szinte névtelen hősök alig ismert nevét is. A dadogós Sükeyét, akit nemsokára elvitt a tüdővész, és Szikra Ferencét, akinek az első szót köszönhetjük a Nemzeti dal szövegében. Mert a tűz márciusához szükség volt erre a sok szikrára - és erre az egy Szikrára is.

KATONA TAMÁS

Kopjafa Görgey emlékére Komáromban

A Komárom-lgmándi erőd részlete

FOTÓ: CSALLÓKÖZI ZOLTÁN