Magyar Hírek, 1990 (43. évfolyam, 1-24. szám)
1990-01-01 / 1. szám
28 KILÁTÓ Hogyan lett szobrász a feleségem? írófeleség, művészfeleség - mint tudjuk - az olyan asszony, aki biztosítja urának az otthon melegét, s büszkébb annak regényeire, vásznaira, mint maga a Mester. Művészférj - miért, miért nem, hosszú lenne annak a sora - lényegesen kevesebb van. Magam is csak eggyel találkoztam. A művész: Shári Kádár, a férj: dr. Kádár Géza. Napa városka Kalifornia szőlőtermő vidékének központjában fekszik. Itt él dr. Kádár Géza, a helyi college nyugalmazott német- és humanióraprofesszora. - Két lábon járó történelem - mondta róla a hollywoodi magyar gyülekezet lelkipásztora, Trombitás Dezső. - Ha San Francisco környékén jársz, nem mulaszd el felkeresni. Ültünk hát a „San Francisco környéki” nappaliban, könnyű, félszáraz helyi bort kortyolgatva, ám a történelem épp csak felsejlett a jókötésű hatvanas férfi elbeszélése nyomán, oly tömör, oly sietős volt a szava. Meg-megállítottam, kérdezgettem, mert valóban volt miről a Soli Deo Gloria híres-neves szárszói telepének titkárát, Ravasz László püspök bizalmi emberét, aki Németországból küldött a magyar református egyház fejének jelentéseket. Később az ellenállásban működött, Tildy Zoltán majd Nagy Ferenc titkára lett. A Magyar Közösség perben bebörtönözték, menekülnie kellett. Egyre kevésbé volt azonban kétséges számomra, hogy egy elfogadható „teljességhez” mindenképpen ki kell majd eszközölnöm egy „legközelebbi” alkalmat, mert figyelmünk el-elkalandozott, s ez tovább srófolt az élettörténet sebességén, mígnem házigazdám kerek perec ki is jelentette, nem ő az igazi szenzáció, hanem ami eltérít minket. (A nappaliban itt is, ott is kisplasztikákat láttam - bronzból, kőből, hulladék vasakból a zárt veranda pedig a fotelból nézvést kiállítóteremnek tetszett.) Kádár doktor azonmód bele is kezdett egy másik történetbe: -Több mint húszévi házasság után is érhet egy férjet meglepetés. 1956-ban esküdtünk, feleségemet Szárszóról ismertem, a szomszédos község, Szólád papjának a lánya volt. Miután menekülnünk kellett, Svájcban töltöttünk két esztendőt, azután Ausztrália következett, s már három gyerekkel, 1958-ban jöttünk át Kaliforniába. Ahogyan a gyerekek felcseperedtek, Sári is állás után nézett. Testnevelő tanár lett, amire még otthonról megvolt a képesítése. Ő vezette be a környék iskoláiba a szertornát, a műveszi tornát. Nos..., egy alkalommal összefut az iskolában a művészettanárnővel, aki épp köveket, úgynevezett „soap stone”okat cipelt. Hát ez meg mi a csuda? - kérdi az én feleségem, s miután megtudta, hogy a kolléganő faragni tanítja a gyerekeket ezekkel a könnyen megmunkálható kövekkel, elkérte a legnagyobbat, és hazahozta. Én meg látom ám, hogy az asszony, se szó, se beszéd, elveszi a vésőimet, kalapácsaimat, és nekilát a köveknek. Mi tagadás, mint afféle fúró-faragó ember, kicsit mérges voltam, féltettem a szerszámaimat. Sári meg csak dolgozott, este még elmentem tanítani, hazajövök, vacsora sehol, a feleségem még mindig farigcsál - hát reggelig nem láttam, de addigra kész volt az első, hihetetlenül jó szobra. A kishúgát mintázta meg. Hát így lett szobrász az én feleségem, egyik pillanatról a másikra. Állását feladta, köveket vásárolt, és faragott, faragott nagy-nagy örömmel, fáradhatatlanul. Nem sokra rá, az új városi könyvtár megnyitásán, már kiállítást rendeztek a műveiből, kint volt a helyi újság, a televízió, hogy bemutassák a nagy tehetségű amatőr művészt. Aztán elérkezett 1976, az Egyesült Államok bicentenáriumának éve. Napa városa országos pályázatot hirdetett néhány köztéri szoborra. Nem akart indulni az én hitvesem, hát beneveztem én. Elkövetkezik az eredményhirdetés napja - vagy ötszázan küldtek munkákat mindenünnen az Államokból -, s mi az 1 ünnepségen kíváncsian és az esélytelenek nyugalmával hallgattuk: ötödik ez, negyedik az a művész, harmadik... Shári Kádár a Teenager című szoborral. Boldogok voltunk! Hát még, amikor az lmmigrant-ot, Sári egy másik szobrát hirdették ki elsőnek! Ennek a talapzatán egy kis tábla volt ezzel a szöveggel: „Az emigráns szorgalmát, tehetségét tette rá, hogy új élet virágozzék Napa völgyében, ennek köszönhetjük a mai Napát.” A két díjazott szobor ma is Napa belvárosában áll. Kisétáltunk a verandára, azaz a kiállítóterembe, ott kerekedett tovább a pályakép:
