Magyar Hírek, 1990 (43. évfolyam, 1-24. szám)
1990-02-15 / 4. szám
34 SZENT EGYED POLGÁRAI A főtér középkori lakóházai szokatlan és párját ritkító módon a tanácsurak római tógát öltve jelentek meg a városi tanács ülésein. A főherceg haluskája A súlyos viszontagságok esztendei a XVII. századtól köszöntöttek rá ismét Bártfára. A vallásháborúk és a kuruc-labanc küzdelmek hadjárta vidékké változtatták az eladdig békés és a töröktől is megkímélt Sárost. A protestáns Thököly oldalán vitézkedő Petneházy Dávid hajdúi valami sértődöttség vagy - gyaníthatóan - a rájuk jellemző garázdaság okán 1680-ban felégették és kirabolták az ugyan németek lakta, de szintén protestáns várost. A későbbi zavaros kuruc idők is alaposan megrekesztették a fejlődésben, de igazi hanyatlása csak a XVIII. század végén, Lengyelország feldarabolása után kezdődött. Mivel a déli-délkeleti lengyel területek a Habsburg-korona alá kerültek, a lengyel királyság felé futó egykori világkereskedelmi útvonalak elhaltak, és Bártfa környéke távoli, álmatag vidékké vált. Eseményt legfeljebb csak az jelentett, amikor éppen errefelé rendezték a Monarchia évente sorra kerülő hadgyakorlatait. Mesélik, hogy az egyik ilyen hadgyakorlatot vezénylő főherceg tiszteletére bankettet tartottak Bártfán, amelyen fontos fogásnak számított a helybéli németszlovák eledel, a juhtúrós haluska. Ez a jóízű, sörivászat alá különösen ajánlatos étek eredetileg barna rozslisztből készül, de a főherceg részére ezúttal figyelmességből külön fehér lisztből csinálták. Csakhogy egy ilyen fehér haluska valamelyik helyi előkelőség tányérjára tévedt, aki a világért sem óhajtotta megenni a sápadtságában elképzelhetetlen ízű falatot. Hanem feltalálta magát az ínyenc polgár! Gyorsan villájára tűzte a nemszeretem haluskát és szolgálatkész gesztussal visszaszolgáltatta az elképedt főherceg tányérjára. A város legutóbbi száz esztendeje nem volt egészen ilyen békebeli operett, mert 1878-ban majdnem az egész belváros porig égett, és súlyos károkat szenvedett a nagytemplom is. Ezt a budapesti Országház mestere, Steindl Imre építette újjá az ezredfordulóra. Tervei szerint Hölzel Móric faragta a jelenlegi főoltárt is, neogótikus stílusban, a magyar szent királyok szobraival. Az első világháború során, 1915-ben Bártfáig törtek előre a Beszkidek és a Kárpátok vonalán átlépő orosz seregek. Az előnyomulást nehéz harcok árán itt sikerült a Monarchia hadvezetésének megállítania. A második világégést kevés kárral sikerült Bártfának átvészelnie, ellenben a háború után német ajkú polgárságát szinte kivétel nélkül kitelepítették. A várostól mintegy öt kilométernyire, egy hosszú, festői völgyben találjuk Bártfafürdőt, amely Borkút néven már IV. Béla királyunk egyik okmányában megtalálható. Az első vendégfogadó egy bártfai polgár jóvoltából 1474-ben épült a középkor óta kedvelt gyógyhelyen. A felsőbb körök által is látogatott, elegáns fürdőhellyé a múlt század második felében alakult, amikor Herkulesfürdő és Balatonfüred mellett a Monarchia leghíresebb gyógyfürdője volt. Gyakran látogatott ide Erzsébet királyné is, akinek ma felirat nélküli, szép bronzszobra az egykori zenepavilon előtti parkban látható. Bártfa jelenleg mintegy húszezer lakosú, hangulatos kisváros, újabban némi gyáriparral, de sajnálatos módon idegenforgalom nélkül. Mondják, olykor néhány kitelepített német vagy ezek leszármazottja vetődik a városba. Kár, mert műemléki szépségeivel európai látványosság lehetne. PUSZTASZERI LÁSZLÓ
