Magyar Hírek, 1990 (43. évfolyam, 1-24. szám)
1990-02-15 / 4. szám
18 HAZAI KÖRKÉP Egykori miniatúra a várról (jobbra) és a városról a vármúzeumban akkor is: párját ritkító, sőt páratlan építmény Európának ezen a részén. A Várbaráti Kör elnöke nemcsak lokálpatrióta, hanem szerény is: kevesli a szigeti műemlékeket.- Ennyivel igazán nem versenyezhetünk Péccsel! Ez igaz. De azért: évente nyolcvanezer látogató seregük ide, s tölt Szigetvárott legalább egy éjszakát. Nyolcvanezer turista a 12 ezer lelkes kisvárosban! Van ebben valami mitikus: az idelátogatók hada éppen akkora, mint volt több mint 400 éve Szulejmán ostromló hadserege. Keresem ezt az először győztes, később megvert hadsereget, az ostromokat, a kirohanó Zrínyit, a láncra vert foglyokat, a záporozó nyilakat a gyermekkönyvtári kiállításon, a „Galériá”-ban, ahol most az egyik általános iskola tanulói szerepelnek képeikkel. A vár visszavívásának 300. évfordulója jó alkalom lett volna az efféle ábrázolásokhoz. De a vízfestmények zömén békés világot látok, inkább az Ezeregyéjszaka szines-varázsos hangulatát, mintsem a történelem kíméletlen kegyetlenségét. „A harcot, amelyet őseink vívtak, békévé oldja az emlékezés” - idézi számomra a „Galéria” a József Attila-i sorokat, s ugyanerről olvasok - most már semmilyen értelemben sem képletesen - a Szigetvár és Vidéke című időszaki lapban is, „Török-magyar kapcsolatok” cím alatt. Az oszmán birodalom támogatta a Thököly-felkelést és a Rákóczi-szabadságharcot... A bujdosóknak, akárcsak Kossuth Lajosnak és ötezer honvédjének a török kínált azilumot... II. Abdul Hamid szultán 35 corvinát szolgáltatott vissza a magyar nemzetnek... A két világháború között török-magyar baráti társaság működött hazánkban, és elnöke éppen egy szigetvári földes-Zrínyi Miklós - Zógon Gyulának, Szigetvár tisztelt festő- ós szobrászművészének alkotása úr, gróf Andrássy Mihály volt... Amit pedig a cikk szerzője törökül idéz - „Türk ve madzar kardestir” azt én Isztambulban, a nagybazárban, az egyik árustól, jó magyar kiejtésben így hallottam: „A törökök és a magyarok testvérek.” Hatalmi érdek, illetve üzleti fogás? Persze, hogy az! De ma már jól tudjuk, hogy üzlet és barátság nem egymást kizáró fogalmak. A szigetváriak bizonyára örülnének, s megnyitnák kapuikat, ha a német és jugoszláv látogatók mellett a törökök is „ostromolnák” őket, vagy ha a „karavánszeráj” berendezését az ankarai muzeológusok segítenék. Bár, ahogyan látom, külhoni segítség nélkül is megáll a lábán ez a város. Az utolsó öt esztendőben nem kevesebb, mint 32 új létesítményt adtak át, avattak föl, nyitottak meg itt, a kamionokat elterelő úttól kezdve az új kórházon és gimnáziumon át a régi sóházban berendezett helytörténeti múzeumig, s ez utóbbinak minden darabját a Várbaráti Kör égisze alatt működő Gyűjtők Klubjának tagjai adták össze. És hogy a legfontosabbról meg ne feledkezzem: még nem készült el, de tető alatt van már az új művelődési központ, a Vigadó. Tervezője Makovecz Imre, aki nem modern „beton-üveg csodát” (vagy szörnyeteget inkább?!) emel e történelmi múltú kisváros kellős közepén, hanem olyan kupolás-tornyos, mecsetre emlékeztető építményt, amely ismét a József Attila-i verssorokat idézi föl - és talán nem csak számomra.- Hetvenmillióba kerül majd -, mondták, amikor a terv készült. Ma úgy számítják, hogy 150 millióba kóstál, mire megnyitják, azaz 1991-ben, a várvédés 425., a várossá nyilvánítás 25. évfordulóján. De ha bele mertek vágni ebbe a nagy építkezésbe, és közben elkészült az a bizonyos 32 létesítmény is, akkor valami sántít abban, amit a Várbaráti Kör elnöke állít:-Szigetvár 1950-ig Somogy megyéhez tartozott, azóta pedig Baranyához. így Somogy azt mondja: semmi közöm a városhoz. Baranya meg azt gondolja: nem tudni, mikor kerül vissza
