Magyar Hírek, 1990 (43. évfolyam, 1-24. szám)

1990-02-15 / 4. szám

KRÓNIKA IS- Van tehát remény arra, hogy a moldvai csángó-magyaroknak ismét magyar papjaik és iskoláik lesznek ?- Van, s ha nincs elég reménységük, akkor kell legyen elég akaratuk, hogy iskoláikat újra létrehozzuk!- A bákói évek után mi következett?- Moszkva. A Komszomol-iskola elvégzése után Marosvásárhelyre kerültem, a Magyar Autonóm Tartomány élére. Szerintem a tartomány igen kedvező szerepet töltött be az erdélyi magyarság életében. Hogy ez nem jelentett teljes önrendelkezést? Igaz. Mégis kiépült a magyar iskolarendszer, virágzott a magyar kultúra, a nyelvhasználat hivatalos helyeken is magyar volt. 1957-től 1965-ig dolgoztam ott, azután Gyergyó következett, majd két évig a Központi Bizottság úgynevezett instruktori állása. 1968- ban a Kovászna megyei pártbizottság első titkára lettem. Közben levelező tagozaton elvégeztem a bukaresti Közgazdasági Egyetemet.

1968 és 1970 között a magyarság életében sok pozitívum történt, például magyar nyelvű rádióadás és televízióprogram indult. Ám hamarosan rájöttem, hogy mindez csak taktika. Közeli, jó kapcsolatba kerültem Ceausescuval, többször együtt vadásztunk, nemegyszer négyszemközt fogadott. Sokan irigyeltek érte, ám kiábrándultságom egyre fokozódott. Bekerültem az Államtanácsba, a Központi Bizottság Végrehajtó Bizottságába. Egyszer csak felkínálták a Minisztertanács alelnöki tisztségét, amelyet akkor Fazekas János töltött be. Az egyik magyarral akarták kiütni a másikat. Nem vállaltam! Beadtam felmondásomat, lemondtam tisztségeimről. Nem fogadták el, egészen 1975-ig KB-tag maradtam.-Hogyan tudta legyőzni a félelmét?- A félelem hozzátartozik az emberi természethez. De a félelem nem lehet annyira úrrá az emberen, hogy feladja a küzdelmet. A Bánátba száműztek, egy karánsebesi faipari kombinát vezetője lettem. De 1978-ban önkényesen hazatértem Marosvásárhelyre.- Igaz-e, hogy egészségkárosító besugárzásokat kapott, s az, hogy a Securitate autója elgázolta ?- Igaz mindkettő. Miután önkényesen elhagytam száműzetésem színhelyét, többször megfenyegettek. Talán az mentett meg, hogy közben a nyugati sajtóban több levelem, tiltakozó beadványom jelent meg. Ekkor kineveztek a marosvásárhelyi konzervgyár igazgatójának, a mai napig ez az állásom. Céljaimról semmiképpen nem akartam lemondani. Pedig közben nagyon féltettem a családomat.- Hogyan élte át a forradalom napjait?- Amikor Temesváron kirobbant a forradalom, nagy bizakodással fogadtam, bár tudtam, hogy Bukarest nélkül nincs győzelem. Amikor azután ott is kirobbant, akkor már biztos voltam a győzelemben. December 21-én Marosvásárhelyen megindult a tüntető tömeg. Belelőttek. Ezen az első megmozduláson betegségem miatt nem vehettem részt, de még aznap este kimentem az utcákra és örvendtem, hogy a tömeg milyen civilizáltan vonul. Amikor este hazamentem, azt hittem, megússzuk vérengzés nélkül. Fél tízkor puskaropogást hallottam. Ismét belelőttek a tömegbe, ám senki nem mozdult. Addig csak könyvekben olvastam ilyesmit, de nem hittem el, hogy a valóságban is létezhet. Üres kézzel néztek szembe a fegyverekkel. Másnap reggel nyolckor az üzemekből is megindult a tömeg. A konzervgyár előtt a nevemet kiáltozták, azt akarták, hogy vegyem át a vezetést. Az egész gyár kivonult. A főtér előtt magyarul is, románul is azt kiabálták: „Gyertek velünk! Király velünk!” Ez az egyöntetű bizalom felemelő érzést jelentett ezekben a véres órákban. Az embertömeg gyűrűt vont körém, alig kaptam levegőt. Önként védtek, a testükkel: „Nem baj, ha mi meghalunk - kiáltották de nem szabad, hogy magát kilőjék!”

Még soha életemben nem tapasztaltam ilyen emberi kiállást.- Hogyan gondolkodik a romániai magyarság jövőjéről?- Romániában legalább két és félmillió magyar él. Nagyon sok ennél kisebb lélekszámú nép van a világon. Erdélyben még ma is több mint 30 százalék a magyarság aránya. Szeretném, ha a „kisebbség” helyett ezentúl „erdélyi magyarságról” vagy „erdélyi magyar nemzetről” beszélnénk. Ugyanis nem a történelmi-tudományos fogalom a döntő. A „kisebbséget” a „befogadó” nemzet úgy érti, ahogyan hangzik. Kisebbnek, kevesebbnek. Mi mindig a jelen pillanatoknak éltünk. Abból indultunk ki, hogy a jogokat ki kell könyörögni, hogy vigyáznunk kell arra, mit mondunk, hogy meg ne sértsük az uralkodó nemzetet. A taktikázás károsnak bizonyult. Eljött az ideje, hogy teljes nyíltsággal és határozottsággal fogalmazzunk, hogy távlatokban gondolkodjunk.

Egyetértek a jelszóval: közös Európai Házat! A Romániához tartozó Erdélyben a magyar népnek teljes önrendelkezést, egyenlő jogokat kell követelnie! Politikai, jogi és közigazgatási autonómiát a falutól a városon át a megyéig! Szerintem semmi akadálya nem lehet annak, hogy több olyan - magyar többség által lakott - megye legyen Erdélyben, amely teljesen autonóm. Ha egy magyar többségű megyében igazi önrendelkezés érvényesül, akkor nem fordulhat elő, hogy például Háromszék megyében a mostani 150 ezer magyar mellé újabb 50 ezer románt telepítsenek be, mint tették azt az elmúlt évtizedekben. A Magyar Demokrata Szövetség nem lehet alárendelve a Nemzeti Megmentési Frontnak. A szövetségnek mielőbb erős politikai párttá kell alakulnia, hogy nagyobb súlya legyen a választásokon. Az erdélyi, romániai magyarságnak tehát most radikális programra van szüksége, hogy kivívhassa a teljes jogegyenlőséget. Ha valamilyen oknál fogva ez mégsem sikerülne teljes egészében, akkor olyan küzdelmet is el tudnék képzelni, amelynek az önálló Erdély létrehozása a célja, hiszen ennek a törekvésnek is megvannak az évszázados hagyományai.

BALÁZS ÁDÁM