Magyar Hírek, 1990 (43. évfolyam, 1-24. szám)
1990-11-15 / 22. szám
A HATÁR TÚLOLDALÁN SI A moldvai magyarok első csoportjai mai ismereteink szerint a tatárjárást megelőző évtizedekben kerültek Moldvába. Abban az időben Románia, de még a moldvai fejedelemség sem létezett, Magyarország keleti szomszédja Kunország volt, ahonnan a pogány kunok többször is betörtek Magyarországra, hogy nomád szokás szerint végigpusztítsák a gazdagabb vidékeket. Ezért, valamint a pápa sürgetésére II. Endre királyunk hittérítőket küldött közéjük, akik a kezdeti kudarcok után eredményt is értek el, s 1227-ben a kunok egy része fölvette a keresztséget, a pápa pedig Teodorik dominikánus pap személyében felszentelte a kunok püspökét. A püspökség személyzete és az őket kísérők jelentik a honfoglalás után Moldvába került magyarok első - oklevelekkel dokumentálható - csoportját. ÉVSZÁZADOK ÜZENETE A fenyegető tatár veszedelem elől 1238-ban negyvenezer kun települt át Magyarországra, Kunországot pedig mint politikai alakulatot hamarosan"\elsöpörte a hazánkat is alap' man megrázó tatárjárás. Moldva meggyérült lakossága helyére kezdett felhúzódni az akkor még vlachnak, később oláhnak, újabban pedig románnak nevezett, zömében pásztorkodó életmódot folytató, görögkeleti vallású nép, amely később Moldva lakosságának többségét adta. A korábban idekerült katolikus magyarok egy része azonban túlélte a tatárjárást, sőt újabb csoportok is érkeztek, így a katolikus vallás szerepe tovább erősödött a tartományban, amely még hosszú ideig a magyar királyság hűbérterülete maradt. 1371-ben Szeret városában, 1410- ben Moldvabányán szerveztek püspökséget, magyar egyházi fennhatóság alatt. A XV. század derekán huszita vallású, jórészt magyar menekültek, a század végén pedig a Báthory István erdélyi fejedelemmel elégedetlenkedő, s emiatt Moldvába költöző székelyek gyarapították a moldvai magyarok számát. A görögkeleti vallás ekkor még nem kerekedett egyértelműen a római katolikus fölé. A magyar politikai fönnhatóság, továbbá az a körülmény, hogy a moldvai román fejedelmek közül néhányan vonzódtak a katolikus valláshoz - többnek katolikus magyar aszszony volt a felesége, sőt volt olyan, aki maga is katolikus vallásra tért - ezekben az évszázadokban hathatós támogatást nyújtott a Moldvában élő, többségében magyar, kisebb részben német és lengyel katolikusoknak. A moldvai városok polgárai, kereskedői, kézművesei is jelentős f arányban magyarok voltak, a fejedelmi udvarban szép számmal találunk magyarokat. Ezekben a századokban Moldvára az azóta olyannyira hiányolt vallási és etnikai tolerancia volt jellemző: katolikus templomok, katedrálisok épültek, a városok vezetésében súlyuknak megfelelően vettek részt a magyarok. 1. Idős csángó asszony a ház töltésén, Pusztina 2. Klézsei leányka tyeptárban (asszonyos bundában) 3. Gajcsánya-Magyarfaluból Egyházaskozárra telepedett asszony 4 Csángó asszonyok HADAK DÚLÁSA Ezt a virágzó középkori magyar kultúrát törte derékba a Magyar Birodalom összeomlása, a királyi hatalom összezsugorodása, Magyarország három részre szakadása. Az élethalálharcát vívó magyarság többé nem nyújthatott védelmet az erősödő ortodox befolyástól veszélyeztetett moldvai katolikusoknak. Fölerősödött a lengyel egyházi és politikai befolyás, török és tatár hadak dúlták a vidéket, felégették a templomokat, a falvakat, és a városok lakosságát háborúk, éhínség, járványok pusztították. De • míg az ortodox vallású románság szerencsésebb kezű fejedelmei segítségével újra és újra meg tudott újulni, addig a politikai és egyházi oltalom nélkül maradt magyarság egyre inkább elveszett. A keleti részek katolikus lakossága nyugatabbra, a Szeret és a Kárpátok térségébe húzódott, de ismételten lerombolt templomait, kolostorait egyre kevésbé tudta újjáépíteni. 1622-től Rómából irányították a moldvai katolikusok sorsát, papjaik, ha voltak is, nem tudtak velük anyanyelvükön értekezni. A XVII. század közepén Vatikánba küldött egyházi jelentések már csak az egykor virágzó katolikus élet romjairól számolhattak be. Deodatus püspök 1641-ben született jelentésében arról olvashatunk, hogy a bákói templom egykor „szép volt, nagy és kőből épített, kórussal, de a kórus felső része, illetve a boltozat beomlott, most szalmával fedték le. Van egy oltár, ahol a plébános misézik, a templom többi része nyitott, teljesen romos. Van egy rongyos miseruhájuk...” Ismeretlen jezsuita 1644-ben küldött jelentése szerint: „Maga a nép, mint a tisztítótűzben szenvedő lélek, siralmasan nyöszörög: könyörüljetek rajtunk barátaink, keresztények, és küldjétek nekünk papot, mint egy második megváltót.” De nemcsak a városok népe szenvedett, pusztultak a falvak is. Bandinus érsek 1646-ban végzett körútjáról szóló jelentésében olvashatjuk, hogy például Alfalu „régen a magyarok híres faluja volt, most teljesen elhagyott”.
