Magyar Hírek, 1990 (43. évfolyam, 1-24. szám)
1990-11-15 / 22. szám
HAZAI KÖRKÉP 15 Nyolcvan éve kisebbik felét töltötte itt. Mégis pesti költő. És pesti polgár. Az maradt Marokkóban és New Yorkban, Párizsban és Londonban, Berlinben és Madridban, Torontóban és Új-Kaledónia partjainál. Csak e költészettel teli város fiaként lehetett azzá, ami: messzi kultúrák értő és érző követe s ízig-vérig magyar lírikus. A ház, amelyben születtem, már nem létezik. Az egyetlen volt a Damjanich utcában - közel a Városligethez -, amely nem élte túl a második világháborút. Első emlékeim Pestje olyannyira más volt, mint a mai, hogy az mármár meseszerú. Hogy mást ne mondjak, házunk pincéjében ostorfonó műhely működött. Az utcákon vaskos, mecklenburgi lovak kocogtak a söröskocsik előtt, az újságok teli voltak panasszal, hogy túl nagy a forgalom, s ha ez így megy tovább, belefulladunk a lógombócokba. Mint pici gyereket, nagyapám sétáltatott. Séta közben, még az iskola előtt megtanította az ábécét. Arca olyan volt, mint akkoriban szinte minden meglett férfié: túl szabályosra nyírt szakáll keretezte, melynek fazonja nem az egyéni ízléstől függött. Ugyanolyan volt, mint ötödik György angol királyé, akinek első világháborús gúnyrajzaival teli volt a Damjanich utca is. A hasonlóság oly nagy volt, hogy azt hittem, nagyapámé a tisztesség, az ő képét látom a házfalakon. S ahogyan a szakáll rajzolatát, úgy a viseletét is szigorú szabályok kötötték. Apámat ingujjban én soha nem láttam. Csakis állig begombolkozva, kikeményített mellénynyel, kemény gallérral, csörgő mandzsettával. Majdnem mindenki bottal - azaz sétapálcával - járt, hacsak nem volt proletár vagy arisztokrata. A nők is nyakig zárt ruhát és magas szárú cipőt hordtak. Amikor 1924-ben megjelent a testszínű, vagyis átlátszó harisnya, anyám megvetően jegyezte meg: disznóság, ilyet csak a rosszlányok vesznek föl! Persze, három hónap múlva már ő is hordta, a divat szétfoszlatta az aggályait. Nagy élmény volt az első film: Molnár Ferenc A Pál utcai fiúkja. Ha jól emlékszem, az Urániában láttam. Amikor az előadás után - ahogyan az akkoriban szokásos volt - a főszereplő megjelent az előcsarnokban, a fiúk felhördültek: hiszen ez él! Ez egy csaló! Verjük meg! Rengeteg volt a mozi, és ma már elképzelhetetlen produkciókkal. Ment például a Divina Commedia, teli Danteidézetekkel, három délután, folytatásokban. Földszinti lakásokat alakítottak át mozivá, a Damjanich utcában is jó néhányat, közülük az egyik öt méter széles, Faludy Györgyöt 80. születésnapján a Magyar Köztársaság Babérkoszorúval Ékesített Zászlórendjével tüntették ki. A kitüntetés parlamenti átadásán az asztal körül (balról jobbra): Göncz Árpád köztársasági elnök, Kanada budapesti nagykövetének felesége, Derek Fraser, kanadai nagykövet. Halász György, Faludy budapesti kiadója és a költő FOTÓ: MTI harminc méter hosszú volt, végig, a ház utcai frontján. * A Városliget... Ha csak lehetett, kint voltam, olykor kiszöktem. Volt azonban egy rémálom, ami minden, az enyémhez hasonló osztályból származó gyereket végigkísért: a német nevelőnő, akinek státusa valahol a családtagé és a szobalányé között lebegett. Javarészt egészséges, kedves, osztrák vagy csehországi német parasztlányok voltak, akik mindent egészen jól elviseltek, kivéve egyet, a szerelemtől való megfosztatást. Egy magamkorabeli társaságban kinek-kinek megvan erről a saját története, ezek a hajdanvolt német kisasszonyok megérdemelnének egyszer egy esszét. Nos, az enyémet, a Városligetbe menet, a sarkon már várta a gavallérja. A ligetben letelepedtek egy padra csókolózni, engem meg elküldték virágot szedni, amit maflább koromban meg is tettem, s amiért a csősz, merthogy a fűre léptem, néhányszor el is náspángolt. Keserves sorsom volt tehát... Hanem a vurstli, a mutatványosok már szép emlékeim. A medvetáncoltatók - jobbára oláhok, ahogyan akkoriban mondták - egész a Damjanich utcáig elmerészkedtek, olykor az udvarunkra is bejöttek, a közönség pedig papírba csomagolva dobálta nekik a filléreket. * A mi háztömbünk egyszerre volt nagyszerű és félelmetes... Az ötvennyolc alatt lakott Róna József, máig egyik legkedvesebb pesti szobrom, a várbeli Savoyaiemlékmű alkotója, a huszonnyolcas számú házban Radó Antal, a jeles műfordító, a Vilma királynő útja harmincháromban volt az otthona nagybácsimnak, Szilárd Leónak, Einstein későbbi asszisztensének, velünk egy házban, a második emeleten lakott Kunfi Zsigmond, a politikus, a szomszédban Beck Ö. Fülöp, kiváló szobrász, éremművész, a Vilma királynő úti oldalon Neumann János, a világhírű matematikus. Sokszor rám tört a csüggedés: ha csak ebben az utcában ennyi híresség lakik, akkor rám igazán
