Magyar Hírek, 1990 (43. évfolyam, 1-24. szám)
1990-11-01 / 21. szám
A HATÁR TÚLOLDALÁN 15 Hertelendyfalva (Vojlovica), Székelykeve (Skorenovac), Sándoregyháza (Ivanovo) székely-magyarlakta falvak Belgrád mellett. Eleiket 1883-ban telepítették Bukovinából a Bánátba, azzal a céllal, hogy munkaerőt hozzanak az Al-Duna szabályozásához és „a magyar állameszmének, a különböző irányú nemzetiségi törekvésekkel szemben éber őrei és biztos védbástyái legyenek". A Magyar Televízió egyik forgatócsoportjával arra kerestem a választ: hogyan tudott megmaradni egy évszázadon át ez a maroknyi közösség. A tizenkét-tizennégy ezer főnyi al-dunai magyarság az elmúlt száz évben soha olyan veszélyben nem volt, mint napjainkban. Tömeges méreteket öltött a gazdasági emigráció, az otthonmaradottak szinte védtelenekké váltak az egyre erősödő beolvasztási törekvések ellen. A vallomásokból szívszorító, félelmetes, lassú, de biztos közösséghalál képe bontakozott ki. Az 1764. január 6-i madéfalvi vérengzés s az azt követő bűnvádi eljárás rettenetében több tízezer székely menekült Erdélyből Moldvába. 1775-ben Mária Terézia megszerezte Bukovina tartományát. A törökök által feldúlt, elnéptelenedett terület benépesítésére telepítést szerveztek. Erdély főkormányzója, Hadik András, kegyelmet eszközölt ki az udvarnál a bujdosók számára, ha letelepednek Bukovinában. Öt falut alapítottak a Szucsáva folyó mentén: Istensegítset, Fogadjistent, Hadikfalvát, Andrásfalvát és Józseffalvát. Környezetükben románok, németek, ukránok, lengyelek, zsidók éltek. Madéfalvától az új hazáig Az öt falu székelysége a múlt század végén hatalmas rajokat bocsátott ki magából. Sokan ki-1. Sándoregyházi falukép 2. Bukovinából „hozott" minták Hertelendyfalván 3. Sándoregyháza: oromzat fűzfavesz - szőből 4. Református fejfák Hertelendyfalván FOTÓ: KUNKOVÁCS LÁSZLÓ vándoroltak Erdélybe, Déva környékére, Gyorokra, Lúgosra, de jutott belőlük Kanadába, Brazíliába is. László Mihály bukovinai születésű képviselő számos újságcikkben, tanulmányban szorgalmazta a bukovinai magyarok hazahozatalát. Nagy György kormánybiztos a már megkezdett folyamszabályozáshoz megszervezte a bukovinai székelyek Al-Dunához való telepítését. Csángó Bizottságot szerveztek, melynek tagja volt Somisich Pál képviselőházi elnök, Apponyi Albert gróf, Odeschalchi Artúr herceg, Eötvös Károly, Jókai Mór, Rákosi Jenő. Százezer forintot gyűjtöttek közadakozásból a telepítés költségeire. A kormány - Bécs rosszallásától tartva - nem segített. 1883 kora tavaszán küldöttség indult Bukovinába. A falvak népe felbolydult. A kivándo-4 rolni szándékozók mindenüket elkótyavetyélték. Szolnokon szálltak hajóra a kivándorlók, hogy a Tiszán leúszszanak a Dunára. Kikötöttek a magyar városokban. A helybeliek mindenütt megvendégelték őket. Éljenzés, zászlólobogás, ágyúsütögetés kísérte őket útjukon. A sajtó lelkesen tudósított az eseményekről. Útjuk diadalmenet volt Pancsováig. Amikor hét nap után kikötöttek, a parton kétszáz méteres terített asztallal, fáklyalobogással, kivilágított magyar koronával várták őket. Itt tették le az állampolgári hűségesküt. Az ünnepi pillanatok elmúltával szembetalálták magukat a legkétségbeejtőbb valósággal. 1883-ban befejeződött a telepítés. A székelyeket mocsaras, árvizektől veszélyeztetett területre, Pancsova és Kubin mellé telepítették le. Mivel a vártnál jóval többen érkeztek, sokuknak még tisztességes fedél se jutott. Számos család még évekig a Vöröskereszt által felállított barakkokban lakott. Erdőt kellett irtaniuk, hogy építkezhessenek, s művelhető földjük legyen. A kubikos munkához nem szokott bukovinai székelyek nem értettek a mocsarak lecsapolásához. Hertelendyfalvát az árvíz kiöntötte Máriaföld német és szlovák lakói mellé telepítették. Székelykévet eredetileg a palócok, Szeged környéki magyarok, bolgárok és németek lakta Gyurgyevó helyén alapította az ideérkezett 65 bukovinai székely katolikus család, de négy esztendő múlva a Duna elmosta házaikat. Az új falut egy magasabb dombra építették. A kincstár tíz szál gerendából ajtókat, ablakokat adott, vert falú, egyforma házaikat kalákában építették fel. Sándoregyháza (Ivanovo) neve eredetileg Nagygyörgyfalva volt. Első lakói bolgárok, közéjük települt a 262 katolikus székely család. 1888 után a települések megszilárdultak, felépültek a templomaik, megnyíltak a magyar tannyelvű iskoláik. Megindult az élet az új hazában. Új etnikai csoport született, az al-dunai székelyek. A Monarchia széthullása után büntetésből megvonták szavazati
