Magyar Hírek, 1990 (43. évfolyam, 1-24. szám)
1990-11-01 / 21. szám
12 KRÓNIKA Kegyelet - helyettünk is Magyar katonasírok Ausztriában Hazánk hadseregét egyszer a katonai attasénk, egyszer Oláh István vezérezredes (akkor még vezérkari főnök) képviselte, amolyan protokoll-látogatás formájában. Hadimúzeumunk szakembertisztjei szerencsére sűrűbben jönnek. Igazi tiszteletadásunk azonban akkor kezdődne, ha a Magyar Honvédség legalább egy fél raj utászt is küldene úgy két hétre, a rendszeresen itt dolgozó osztrák katonák mellé. Talán megtehetné... ORDAS IVÁN Plöcken-hágónál, az osztrák Dolomitokban. Nem valami aprócska területről, hanem egy tizennyolc kilométeres sávról van szó. A kilenc temető közül egyben csak magyarok porladnak. A képeken látható sírkeresztek többségén csak egy-két név, kivétel nélkül a születés időpeűitjának megjelölése nélkül, csupán azt tüntetve fel, hogy az illetők mikor estek el. Mintha azért Volt egyszer egy háború, amelyet elfelejtettünk. A mai hatvanasok apái még mint a „Nagy Háborúról” beszéltek róla. Aztán az emberiség szokás szerint felülmúlta önmagát és az 1914/18-as világháború a második mögött a „kis” jelzőt kapta. Szemtanúi már alig élnek, néhány éve az Isonzónál jártak közül is alig lehetett összetoborozni meghatóan filmre vett, kései zarándokútjukra egy autóbusz megtöltéséhez elégségeset. Aki 1914-ben a frontra ment, annak minimálisan 1896-ban, a millennium évében kellett születnie. Mint édesanyám legidősebb bátyjának. Ő éppúgy, akár a nála egy esztendővel idősebb apám, végigverekedte az első világháborút. Mindketten sebesülés nélkül tértek haza, ami kész csoda volt, mert nagybátyám két, apám egy évet töltött az akkori idők legvéresebb frontszakaszán, a Dolomitokban. Akkor még alacsonyabb rangú tisztek, hadnagyok lévén, természetesen az első vonalban. A Dolomitokban osztrák-magyar és olasz részről egymilliónál többen estek el, köztük rengeteg magyar. Őket is elfelejtettük. Az osztrákok azonban nem. Talán szerencsésebb közelmúltjuk miatt, ezt nehéz lenne megmondani. Náluk mindenesetre nem működött egy olyan rendszer, mely a múlt szépen hangzó „átértékelése” címén negyven esztendőt fordított arra, hogy egy nemzettől elrabolja a saját történelmét. Ami, mellékesen szólva ilyen vagy olyan, gyakran cseppet sem szívderítő okokból évszázadokon át az osztrákokéval közös volt. Ők tizennyolc évi, nagyon tudatos és kemény munka árán létrehoztak egy páratlan történelmi skanzent az egykor volt fedezékek, lövegállások, géppuskafészkek, kazamaták, lövészárkok, megfigyelőpontok és nem utolsósorban temetők feltárása, rendbehozatala révén a Az elfelejtett háború elfelejtett magyar sírjait osztrákok gondozzák... fotó: kispál Mária Heinrich Dudeschek őrnagy az eredeti helyén ismét felállított gránátvető mellett éltek volna, hogy meghaljanak. Van azonban olyan tábla is, melyen a „400 Unbekannte”, azaz „400 ismeretlen” szerepel. Prof. Walter Schaumann, az osztrák hadsereg nyugalmazott ezredese vezetésével a Dolomit-barátok évről évre tábort szerveznek a Plöcken-hágó mellett, melyeken az egykori ellenfelek ivadékai éppúgy részt vesznek, mint franciák, angolok, hollandok. Az idén féltucatnyi magyar alpinista is dolgozott kinn, díjazás nélkül, csupán kosztért és kvártélyért. Nagyon kemény körülmények között, amiből a képek talán érzékeltetnek valamit.
