Magyar Hírek, 1990 (43. évfolyam, 1-24. szám)

1990-10-15 / 20. szám

MÚLTUNK, TÖRTÉNELMÜNK 59

Az állítólagos szülőház helyén emelt emlékoszlop

szór említ nem szűnő vágyódással, fájdalmas ragaszkodással. Ám Zágon nemcsak egy falucska volt, hanem Mikes számára a gyermekkor valósága és álomvilága is, a földrajzi tájba beköltöző idő, az időt határtalanra és végtelenre tágító emlék.

Zágon, Mikes életébe és művébe fonódva és forrva, a honszeretet, a pátriához való olthatatlan ragaszkodás summázatává, jelképévé - csodálatos tartalmi telítettséggel -, mítoszává vált. A vándor, majd örök bujdosó bebarangolta - Rákóczi kíséretében - földrészünket. Élt akkori világvárosokban, látott királyi udvarokat, lakott főúri kastélyokban, hajózott tengereken és folyamokon, átkelt a Balkán-hegységen, és mégis késő öregkoráig az Olt vizét, a Bodza patakot, a zágoni havasokat emlegette. Csodálatos kertekben, pompásan kiképzett csatornák partján sétált, hatalmas gyümölcsösök és gyapotmezők ösvényeit rótta, de bárhová is vetette sorsa, az itthoni pisztrángos fürge patakokat emlegette, orrában az itthoni fenyvesek gyantás illatát érezte, a Balti-, a Földközi-, a Márvány-tenger partján is a zágoni malmok és rönkvágó fűrészek kelepeitek fülében. ínye a nagy világjárásban is a hazai ásványvizek ízét kívánta, a szülői otthonból a mézespogácsa édességére, a méhser édescsípős ízére emlékezett, a csurgatott tésztaleves páráját szippantotta orra, a kolduslábnak nevezett csörögeféleséget kívánta ínye. És mindezek fölött a káposztát, a kolozsvári rakott káposztát, melyről nem egyszer, nem kétszer, de tizenkétszer írt költői ihletettségű sorokat.

Mindezen ne lepődjünk meg. A hontalan bujdosó értelmével, érzelmeivel, nem utolsósorban ízlelőbimbóival emlékezett nyolckilenc éves korában elhagyott szülőfalujára. Mikes Kelemen, az oldalazó szavajárású székely, aki kedvelte a látszólag kizárásos tartalmú szentenciákat, játékos vonzatokat, szállóigévé válva írta: „Mi már itt derék házas-tüzes emberek vagyunk, és úgy szeretem már Rodostót, hogy el nem felejthetem Zágont.” A 37. levél

Zágoni falukép, ma