Magyar Hírek, 1990 (43. évfolyam, 1-24. szám)
1990-10-01 / 19. szám
a határ túloldalán 47 „KÓBOR VÁSÁROSOK HADI ÚJJÁ" A feketetói vásár Feketetó - románul Negreni - még a legrészletesebb Erdély-útikönyvekben sem szerepel. Pedig a Királyhágó után ez az első falu: itt kezdődik Erdély. És minden esztendő októberének első hétvégéjén itt tartják meg a nevezetes feketetói vásárt, amely évszázados hagyományokat örökít a mai nemzedékekre. Több mint húsz esztendeje, 1969-ben hallottam először a feketetói vásárról. Érettségiző diákként bebarangoltam az erdélyi Ady-emlékhelyeket, így a költő Isten háta mögötti szülőfalujába, Érmindszentre is elzarándokoltam. Ott akkoriban sem villany, sem aszfaltozott út nem volt. A szülőházban berendezett kis emlékmúzeumban, az egyik vitrinben, rojtos szélű, megkopott, fekete kendő feküdt, alatta a következő felirattal: „Csinszka jegykendője, amelyet Ady a feketetói vásáron vett.” (Nemrégiben újra ellátogattam Érmindszentre: a jegykendő megvan, ám a magyarázó felirat valahogy eltűnt.) Kecskekoponyák a házakon Feketetó Erdély kapuja. Az első falu, ütött-kopott, kékre meszelt házaival, ha leereszkedünk a Királyhágó vadregényes szerpentinútján. A következő, szintén románok lakta település már Csúcsa, a legendás hírű Boncza- Ady kastéllyal, amely napjainkban Octavian Goga Émlékmúzeum. Érzékletes, eleven leírást hagyott ránk az első világháború idején is megtartott feketetói vásárról Bölöni György. „Az igazi Ady” című könyvében így emlékezik 1915 júliusára: „Forró volt a nyár. A vár alatt a Sebes-Körös rohanó, hideg vizében fürdéseket rendeztünk... A szomszéd faluban, Feketetón nagy vásár volt: átmentünk vásárfiát venni. Péter, a hetes, a kis szekérbe befogta a két szamarat. Ady hajtott, így haladtunk a vásárra igyekvők közt Feketetó felé. Különösen elmaradt román falu v.olt. A házak szalmafedelének ormára kecskekoponyákat tűztek pogány jelekként, babonás védelmül a rontó szellemek ellen. Bandi érdeklődve nézett szét a sokféle tarka vásáros nép közt. Igazi szívügye a magyar paraszt volt. Velük jóízűen elbeszélgetett, észjárásukat figyelte, nyelvüket kutatta: tanult tőlük. A román paraszt, bár alacsony sorsa egyformán bántotta, idegen volt számára... A kedves csacsifogattal vidáman, örökké évődve szekereztünk. Nagy élmény volt, amikor az országúton poroszkáló, hímes ingvállú, csikós katrincás asszonyokkal és rokkanó öreg román parasztokkal szóba ereszkedtünk. Összebarátkoztunk az országúton lépegető román asszonyokkal, akik ölükben macskát vittek, hogy házuk egerésző kincsét eladják a közeli falukba telepített, Trieszt környékbeli olasz menekülteknek, akik kedvelték a macskapecsenyét. Egyszerre Bandi idegesen ránk szólt franciául, hogy vessünk véget a beszélgetésnek: a csúcsai vár ura volt most, tekintélyét féltette. De a valóságban is félt az országúton, kóbor vásárosok hadi útján.” A költőtárs és jó barát Babits Mihály is valószínűleg járt a feketetói vásárban századunk elején, erdélyi, fogarasi tanárévei idején. „Vásár” című versében ilyen pillanatfelvételt ad a vásári sokadalomról: „Sötét örménnyel alkud az oláh, szekérre szórva hosszú szőrű szűre; kis kutya béfut a szekér alá s gyáván vonít a tarka népsűrűre..." (Babits versét kihagyták az 1945 utáni kiadásokból, még a kritikaiból is, azzal a megjegyzéssel, hogy „sérthetné a szomszéd
