Magyar Hírek, 1990 (43. évfolyam, 1-24. szám)
1990-10-01 / 19. szám
HOGY A SZÉKELY MAGYARUL TANULHASSON ...29 kell rakni, és akkor felépülnek a templomaink.- Most kevesebb az időm - mondja Benkő Levente a fafaragást is abba kellett hagynom, ahogy bekerültem a politika forgatagába, megválasztottak az RMDSZ elnökének. Már az iskolaigazgató-nő is elmondta, hogy a magyar anyanyelvű oktatás visszaállításáért az RMDSZ is harcolt. Itt, helyben gyertyás, néma tüntetéseket szerveztünk. Voltak kellemetlenségeink is a marosvásárhelyi események kapcsán. Baróton nagyon kevés román él ugyan, mégis adódott huszonhét vatrás, olyanok, akikkel együtt dolgozunk és eddig nem volt problémánk egymással. Megmagyaráztuk nekik, hogy teljesen félrevezették őket - végül szétoszlottak, és nem történt semmi. Kétirányú szolgálat Pozitív példa is van: Grama Simona mérnöknő, aki a korábbi gimnáziumban is tanított, rögtön megértette, hogy mit akarunk, és nem okozott semmi zavart. A mai napig is tanít a román tagozaton, köztiszteletben áll. Demeter János és Benkő Levente mint közeli munkatársukat emlegették a kétezer lelkes református gyülekezet lelkészét, Krizbai Imrét, akinek kivételes tehetsége van a gyermekekhez szólni. A fiatalok nemcsak bibliaórára, hanem „csak úgy” beszélgetni, tanulni is járnak hozzá. Őt is felkerestem. A nagytiszteletű úr egy vallomással kezdi:- Engem nem a hit, hanem nemzetem féltése vitt a lelkészi pályára. Úgy éreztem, hogy így tudom a legjobban segíteni nemzetemet. A nagyenyedi Bethlen Kollégiumból mentem a kolozsvári teológiára, de olyanok voltak az állapotok, hogy az az igazság, teljesen hihetetlenül kerültem ki onnan. Úgy éreztem, nem tudok hazudni az embereknek, ezért el akartam hagyni a pályát. Az tartott vissza, hogy sajnáltam az édesanyámat. Nagyon nehéz volt így a szószékre kiállni vasárnapról vasárnapra. A változás akkor következett be, amikor 1976-A helyi RMDSZ-elnök, Benkő Levente és felesége ban Magyarországon jártunk a feleségemmel és Miskolcon hívő reformátusokkal találkoztunk - akkor jutottam élő hitre. Most is erős szerepet játszik életemben a magyarság megmaradásáért végzett munka, úgy érzem, amíg nem FOTÓ: HUBERT FERENC múlik el a népemet fenyegető veszély, a kétirányú szolgálatot együtt kell végeznem. Életem két meghatározó vonala a Krisztusszeretet és a hazaszeretet. ZIKA KLÁRA