Magyar Hírek, 1990 (43. évfolyam, 1-24. szám)
1990-09-15 / 18. szám
KULTURÁLIS KÖRKÉP 41 Örkény és a Vadzab A Tóték franciául Jelenetek Örkény drámájának franciaországi előadásából A vadzab útszélen vagy sziklákon, szíve és a szél kedve szerint nő, s hozza a föld tetszése szerint, szemnek kedves, sőt hasznos termését. Az észak-franciaországi, wattignies-i Folie Avoine (Vadzab) színjátszó kör tanárokból, diákokból, gyógypedagógusokból áll, de van köztük asztalos és ápolónő is. 1989 novembere óta tucatnyi francia nyelvű előadása volt Örkény Tóték című művének Lille-ben és környékén. így pontosan lemérhető volt, hogy máshol nevet egy franciául értő magyar, mint a franciák, akik a darab burleszkként felfogott első részében Claude Roy 1971-es kitűnő fordításának minden poénját felszabadult nevetéssel honorálják. A ki. Az önmarcangolást nem ismerik a franciák, rezonanciára lel viszont náluk a rendező Örkényértelmezése. Szerinte a darab kérdésfeltevés: hogyan tesz szert valaki a hatalomra; azért-e vajon, mert mások önként alávetik magukat a hatalomnak?! Mint a francia amatőrök többsége, a Folie Avoine is önfenntartó, anyagi támogatást a produkciók sikerének tükrében, alkalmanként kérhetnek a várostól, megyétől. így a budapesti Egyetemi Színpadon, vagy az olyan pazarul felszerelt termekben, mint a kaposvári Kilián vagy a debreceni Kölcsey Művelődési Ház a technikusok minden ötletüket megvalósíthatták. A nagy sikerű turnén kiderült, hogy a francia nyelvnek, Örkény francia verziójának, francia érzékenységgel megfogott üzenetének és egy kitűnő amatőr együttesnek értő és hálás közönsége van Magyarországon. A mintegy másfélezer néző tapsaiból ítélve, akik Pécsett, Kaposváron, Szegeden, Debrecenben és a fővárosban az ELTE Egyetemi Színpadán követték Tóték viszontagságait, van jövője Magyarországon is az effajta színházi ínyencségeknek. A Vadzab Örkényre tett, és sikert aratott itt is, ott is. MÁTÉ GYÖRGYI (LILLE) vége felé, mely a rendező, Marie-France Ghesquiére szándéka szerint tragikomédiába sötétül, legfeljebb zavart kuncogás, sziszegés hallatszik. Tolmácsként, tanácsadóként, szervezőként én is felszedtem lille-i sátorfámat, ahol negyedik éve „kempingezem” a magyar nyelv és civilizáció oktatójaként, így módomban volt észlelni, hogy a magyar közönség egy darabig követi a rendezői burleszk realisztikus felfogást, azután a hazai hagyományoknak megfelelően groteszkre „veszi” a történetet, és az öniróniával kevert szarkazmusnak kijáró harsány kacajba tör
