Magyar Hírek, 1990 (43. évfolyam, 1-24. szám)
1990-01-15 / 2. szám
A VERKE PÁRTJÁN, BEREGSZÁSZBAN 40 1. Palástban: Lajos Mihály lelkipásztor, mellette Tenke Sándor, a Confessio főszerkesztője és Forgón Pál püspök 2. Innen szólt az orgona 3. A tiszakeresztúri református templom 4. A főutca egyik szép polgárháza 5. A régi gimnázium 6. A hajdani kaszinó tat levelezést, eddig 18 ezer lapot és levelet írt, 16-17 ezer fényképet küldött szét a világba azért, hogy összetartsa az otthon maradt és a föld minden részébe szétszóródott diáktársakat. A Vérke-parti Öreg Diákok Titkársága majdnem ötven éve működik. Olyan közösség, amelynek nincs alapszabálya és nincs vezetősége. Csak az egymás iránti tisztelet és megbecsülés létezik. Minden évben találkoznak Magyarországon, Balatonvilágoson. A múlt évben háromszázhúszan jöttek el. Ez a társaság igazi örömet jelent mindenkinek. A barátságot hozza Új-Zélandból, Ausztráliából is.- Megérhettük azt - érzékenyedik el Gyuszi bácsi hogy Beregszászban most először tarthattunk háromnapos rendezvényt. Még a helybéliek is csodájára jártak annak, hogy mi hány esztendeje szeretjük egymást. A tanáraink úgy neveltek bennünket, hogy tisztességgel viseltessünk mindenki iránt. Ezért szorgalmaztam például a temető ápolását is. A beregszásziak minden év októberének utolsó vasárnapján megkoszorúzzák a tanárok és diákok sírjait. Ébred a nép... Kerényi Gyula mindenütt jelen van, szervez, lelkesít. Most is kerékpárral jár, 79 évesen. Boldogan mesélte, milyen nagyszerűen sikerült a Tisza-partján felállított turulos Rákóczi-emlékmú avatása, az ünnepség. És az a gyűjtőakció, amikor a gyerekek magyar ruhában házról házra jártak, hogy a Petőfi-emléktábla elkészítéséhez pénzt kérjenek. Azok, akik véletlenül kimaradtak, még reklamáltak is: „Mi az, mi nem vagyunk magyarok?”- Az a lényeg - magyarázza Gyuszi bácsi -, hogy ezekkel a családias ünnepségekkel, kezdeményezésekkel felébred a magyar öntudat. A Kossuth Lajos iskolában legutóbb már három magyar első osztály indult, összesen 96 gyerekkel. Én magam, amit lehetett, azt mindig megtettem. Magyarul szólaltam fel a gyűléseken, magyarul tartottam előadásokat, rengeteg magyar iskolát építettem. Annak idején regőscserkész voltam és a tanáraim neveltek annak, ami lettem. És én is sokat neveltem annak, akik lettek... Gyuszi bácsinak köszönhetem azt is, hogy tudomást szereztem a tiszakeresztúri református templom felszenteléséről. A Beregszászban működő Forgon Pál püspök ötven esztendővel ezelőtt ebben a faluban kezdte lelkészi pályáját. Ünnepi prédikációjának alapgondolata a „Szeresd az Istent, és szeresd embertársaid!” volt. Szeretetre, hűségre buzdított s a reményre, amely „meg nem szégyenít”. Gondoljanak csak - magyarázta - az elmúlt évekre s arra, ami azóta történt. A Magyarországi Református Egyház elsőként állt melléjük, bibliákat kaptak és kapnak. Megindulhatott a lelkészképzés is, ami létszükségletük, hiszen igen nagy lelkészhiánnyal küzdenek. A helybeli lelkipásztor, Lajos Mihály - aki idős kora ellenére még két másik gyülekezetei is ellát - az ősök példáját emlegette, az embert próbáló éveket. Ne csak a férfiakról beszéljünk mindig - mondta -, hanem az asszonyokról is: a hűséges élettársakról, édesanyákról. Akik a kevésbé látványos, csendes otthoni szolgálatukkal megtartói voltak a magyar családoknak, az édes anyanyelvnek. S hogy itt milyen édesanyák, tanítók és lelkipásztorok éltek, ékes bizonyítéka a sok-sok fiatal és megannyi kicsi gyermek. Verssel, énekkel álltak a templomi közösség elé, s a felnőttekkel együtt teli torokból, hibátlanul énekelték a magyar Himnuszt és a Szózatot. ZIKA KLÁRA A SZERZŐ FELVÉTELEI
