Magyar Hírek, 1990 (43. évfolyam, 1-24. szám)
1990-09-15 / 18. szám
4 POSTALÁDÁNKBÓL »•** A Magyar Hírek postarovata az olvasók fóruma. A szerkesztőség ugyanakkor fenntartja a jogot, hogy a beérkezett leveleket rövidített formában közölje. Az alábbi levelet Hochenburger Éva küldte azzal, hogy hozzászólásokat nem csupán a laphoz, de címére is szívesen vár: Hungarian Language Survey, 414 East 82-nd street, New York N. Y. 10028., USA. Amerikában felnőtt, magyar származású szülőkben nemegyszer felvetődik a kérdés: érdemes-e, és ha igen, miért is érdemes a nem csekély fáradtságot és kiadást vállalni, hogy gyermekeikben tovább éljen a magyarság szelleme. Könnyű válasz erre nincsen, hiszen legkönnyebb lenne feloldódni a környezetben, mondván, ami volt az elmúlt, a jelen problémái másra köteleznek. Fogható előny alig származhat a magyar nyelv tudásából. De mégis, mi úgy érezzük, hogy magyar származásúnak lenni kiváltság, ami jutalmaz, de elkötelezettséget is jelént. A diaszpórában élő magyar származásúak kulturális közösséget képeznek, ahova a belépőjegy, többek közt, a nyelv tudása. Ez egyúttal széles kaput is nyit meg, egy sajátos kultúra szellemét, szépirodalmát és költészetét kínálja fel. Babits Mihályunk vallomása legyen az enyém meg a tiéd is. Vagyis, hogy: „Magyar vagyok: lelkem, érzésem örökséget kapott, melyet nem dobok el: a világot nem szegényíteni kell, hanem gazdagítani. Hogy szolgálhatom az emberiséget, ha meg nem őrzök magamban minden színt, minden kincset, ami az emberiséget gazdagíthatja? A magyarság színét, a magyarság kincsét!” - Ennek a tudatnak megosztása másokkal már maga is nemes cél. De elkötelez arra is, hogy azok, akik ehhez a közösséghez tartoznak, módjuk és tudásuk szerint, bárhol a világon, ahol szükség van erre, ezt a közösséget támogassák. Idáig a „miért”-et elemeztük. Ám épp olyan fontos a hogyan, vagyis, hogy hogyan tudjuk gyermekeinknek továbbadni a nyelvet. Nálunk a bevált módszer az, hogy otthon csak magyarul beszélünk, mind szülő a szülővel, mind testvér a testvérrel. Ahogy kiléptünk az ajtón, az Égyesült Nemzetek összes nyelve megengedett. Minden reggel, iskola előtt, fél héttől fél nyolcig, magyar óra van: írás, olvasás, történelemismeret és néha még természettudomány is szerepel a napirenden. A gyermekek teljesen elfogadták ezt a menetrendet: jyakran a kicsi is odaül. O is akar tanulni. Tudásukat jutalmazza például a cserkészet szavalóversenye, ahol Tenke leányunk három és fél éves korában egy hoszszú Petőfi-verset elmondott anélkül, hogy valaki ösztönözte volna rá, hogy tanulja meg. Egy másik példa. A közelmúltban történt, a Kossuth-szobor leleplezésekor, a Capitoliumban, Washingtonban. Az ünnepély alatt, a fiatalabbik fiunk, a nyolcéves Zsombor azzal nyúzott, hogy ő a nagyközönség előtt el akarja mondani Reményik Sándor versét, amit nemrég tanult meg. Nehezen fogadta el, hogy ez most nem lehetséges, így, habár ők amerikaiak, a magyar nyelv számukra mégis teljesen természetes, sőt maguktól és önkéntesen ellátják az iskolájukat magyar és az erdélyi magyarság sorsáról szóló információval. Úgy érezzük, hogy mikor eljön az idő, és a fáklyát átadjuk a következő generációnak, az biztos kezekben lesz. ZOLTÁNI GYÖNGYI ÉS CSABA NEW YORK, N. Y„ USA Kanada Ontario provinciának a déli részén terül el az úgynevezett dohányvidék. Az ide igyekvő magyarországi látogató, amint közeledik a dohányvidék központjához, Delhi-hoz, örömmel ismeri fel a szabolcsi tájat. Gyengén homokos talaj, teljesen hasonló növényzet, akácfa, nyírfa, fenyő teszi „otthonossá” Delhi környékét. Delhi központtal vagy 30 km sugarú kör a dohányvidék. Lakosai igen nagy részben magyarok, magyarországi németek, valamint lengyelek, belgák, hollandok s újabban portugálok. Egész „Egyesült Európa” él itt együtt, békességben. A legutóbbi időkig a fő ipar a dohánytermelés volt, a legkorszerűbb módszerekkel. Delhi-ban a Dohányvidéki Magyar Ház nemrégiben ünnepelte felszentelésének 4L évfordulóját. Ez mindig nagy ünnepe az egész dohányvidék magyarságának. Korábbi évfordulókon az itteni magyarságot meglátogatta Nagy Ferenc, Kállay Miklós volt miniszterelnökök, Kiss Sándor a Parasztszövetség volt igazgatója, Kovács Imre a Paraszt Párt volt főtitkára, akik az évfordulón az ünnepi szónokok voltak. A mostani évforduló is ünnepi bankettel kezdődött, amikor is Virág Lajosné vezetésével dolgozó Nőegylet pompás vacsorával szolgálta ki a több mint 400 jelenlévőt. Virág néni 26 éve elnöke a nőegyletnek. A főasztalnál a város hivatalos képviselői mellett ott láttuk a delhi-i Kálvin Református Egyház, a courtlandi római katolikus, és a görög katolikus egyházak, a tillsonburgi Székely-Magyar Szövetség, a brantfordi Magyar Ház képviselőit. Nagy ünnep ez a magyaroknak, hiszen Delhi városa is Magyar Napnak nyilvánította ezt a napot, s a kanadai zászló mellett a magyar zászlót is lobogtatják ezen a napon. Az ünnepi beszédet ez alkalommal dr. Pándy-Szekeres László mondotta, aki először is köszöntötte az összegyűltek nevében a jelenlevő alapító elnököt, Rapai Pált, aki hosszabb ideig és többször viselte az elnöki tisztséget, valamint az ugyancsak jelenlévő alapító id. Gyülvészi Györgyöt, és Németh Sándort, és megemlékezett Erdélyi Péterről, aki nem lehetett jelen ez alkalommal. A jelenlévők viharos tapssal köszöntötték a még életben lévő alapító tagokat. Majd megemlékezett arról az igen fontos szerepről, amelyet a Magyar Ház nemcsak a dohányvidéki magyarság, de az ontariói magyarság társadalmi és kulturális éle-
