Magyar Hírek, 1990 (43. évfolyam, 1-24. szám)
1990-09-01 / 17. szám
KÜLFÖLDI MAGYAR MŰHELY 47 Mennyi szenvedély... EGY CSOKOR PROKOP PÉTER VIRÁGAIBÓL „Tanult festő vagyok, nagy szorgalommal. Ami másokban valamikor is meghatott, összekeveredve bennem van. Már nem aggodalmaskodom a »hogyan«-on, különleges stíluskeresés nélkül, ahogy a kedvem s hangulatom kívánja, teremnek virágaim", - írja önmagáról és művészi hitvallásáról Prokop Péter. Prokop Péter 1919. január 10- én született Kalocsán. Bár kisgyermek korától kezdve erősen vonzódott a rajzoláshoz, a festészethez, a művészi pályán való indulása nem volt éppen zökkenőmentes. Mielőtt még beiratkozott volna a budapesti Képzőművészeti Főiskolára, Kalocsán elvégezte a szemináriumot, s 1942-ben pappá szentelték. Három éven át káplánkodott, majd 1945-ben végre megkezdhette művészi tanulmányait. Öröme azonban nem volt maradandó, mert 1949-ben, fél évvel a diploma megszerzése előtt visszarendelte az egyház, papi szolgálatra. Egy világ omlott össze benne, úgy érezte, soha nem foglalkozhat ezentúl azzal, amit a legjobban szeret. Aztán mégis talált „vigaszt” ezekben a nehéz, gyötrelmes években is, a papi teendők mellett rajzot tanított, mindenütt telefestette az üres falakat, ahol megengedték neki. Bácskai falvak kis templomai őrzik kezemunkáját. A sors azonban kiszámíthatatlan: 1957-ben elhagyta Magyarországot, s Rómába, az „örök városba” ment, hogy az ottani művészeti akadémián elölről kezdje tanulmányait. Ettől kezdve jól megfér lelkében és hétköznapi időbeosztásában a papi és a festői hivatás, sőt tehetségéből, energiájából, idejéből egyéb kedvtelésre is futja. Prokop Péter, a papfestő Rómában a Szent István zarándokházban él, itt van otthona és műterme. Amikor egy este felkerestük, munka közben találtuk, holott az aznapi termés, két kép száradt már az állványon.- Reggeli után általában rögtön nekiállok festeni, és naponta nyolc-tíz órát dolgozom. Az egyik téma szüli a másikat, alig tudom magamat, az újabb ötleteimet utolérni. Azt mondják, igen termékeny festő vagyok, s ebben van is igazság. Képeim száma úgy hatezerre tehető.-Itt, a zarándokházban több száz képe látható a kápolnában, folyosókon, lépcsőfordulókban és a szobákban. Láttuk freskóit, festményeit a Pápai Magyar Intézetben is, valamint a Santa Maria di Leuca anyaház és kórház épületében. Hot találhatók még alkotásai?- Nehéz lenne mind felsorolni. Rómában több helyen vannak freskóim, mozaikjaim, oltárképeim. Készítettem színes ablakot Portugáliában, freskót és szárnyasoltárt, valamint kupolafestményt az Egyesült Államokban. A legtöbb munkám azonban, szerencsére már odahaza, Magyarországon van.- On arról is ismert, hogy nagyvonalúan adományozta képeit szülővárosának és magyar múzeumoknak, püspökségeknek és magángyűjtőknek is.-Tizennégy évvel ezelőtt infarktust kaptam, és akkor nagyon megijedtem. Végiggondoltam, mi lesz majd képeim sorsa, ha meghalok. Egy zarándokház műteremlakásában nem nagy jövő várna rájuk - gondoltam akkor. Elhatároztam, ha felgyógyulok, képeimet eljuttatom Magyarországra. így került szülővárosom, Kalocsa múzeumába félszáz képem, a tanács tulajdonába, húgom hagyatékával együtt, amelyet halála előtt a városnak adományozott, összesen ezer festményem, a Budapesti Művészbarátok Egyesületének pedig hétszáz festményt ajándékoztam.-A katolikus egyház és különböző intézményei is szép számmal őriznek Prokop-képeket.- Valóban, de így hirtelen nehéz számba venni valamennyi magyarországi gyűjteményemet, hiszen a kalocsai érsekségen kívül az esztergomi Keresztény Múzeumnak, a pécsi, a veszprémi, a váci és a szegedi püspökségnek is adtam legalább százszáz képet.- Ön szerint min múlik az, hogy valakiből ismert művész lesz-e, vagy elkallódik?- Meggyőződésem, hogy nemcsak tehetség kell a művésszé váláshoz. Persze fele részben az is, de legalább ilyen fontos, hogy az ember szenvedéllyel csinálja azt, amire elhivatott. Egy alkalommal vendégem érkezett, s amikor körbepillantott a műteremben, felkiáltott: „Mennyi indulat, szenvedély van ezeken a képeken!” Valamennyi értő kritika közül erre vagyok a legbüszkébb.- Miből adódik az, hogy ennyire termékeny művész?- Nemcsak festő vagyok, hanem egyben pap is. Sokan kérdezték, hogy fér meg bennem a két hivatás. Nemcsak megférnek, de gazdagítják is egymást. A festő lelkem ad a papnak, s a festő is sokat kap a paptól. Prokop Péter harminchárom éve él és alkot Rómában. Amikor nem fest, akkor esszéket, tárcákat, verseket s naplót ír, vagy kedvenc időtöltésének, a kertészkedésnek hódol. Bizonyára nemcsak engem izgat a kérdés, vajon hogyan alakult volna Prokop Péter sorsa, pályája, ha 1957-ben nem hagyja el Magyarországot. Megkérdeztem volna őt személyesen, ám ő megelőzött. „Kavicsdobáló” című kötetében ugyanis már megadta a választ: „Elkallódtam volna-e a festészetnek, ha a pesti Központiba kerülök teológusnak?
