Magyar Hírek, 1990 (43. évfolyam, 1-24. szám)
1990-09-01 / 17. szám
HAZAI KÖRKÉP 31 A budai hegyekben, festői környezetben fekszik a főváros vonzásában egyre terebélyesedő község. Solymár. Ez alkalommal nem a szép kirándulóhely csábított ide, hanem a közadakozásból épült új református templom, s két különös sorsú ember: az építkező lelkész s a templomfestő idős asszony. Laci bácsi és Mária néni... A Solymár közepén álló, nagy katolikus templomot az őslakos német nemzetiségűek építették. Később a Felvidékről menekülők, majd erdélyiek telepedtek meg itt, s egyre több, a nagyvárosra ráunt budapesti is. Egy kicsi, vályog imaház volt a református hitű új telepeseké, a pilisvörösvári lelkész járt hozzájuk alkalmanként. Ahogy nőtt a betelepülők száma, úgy lett egyre szűkebb az imaház. Meg aztán szégyellték is már a hívek, hogy nekik csak ilyenre futja. S most itt állhatunk a modern, mégis bensőséges istenházában. ÜZLETKÖTŐBŐL LELKÉSZ Szigeti László már túl volt a hatvanon, amikor mint lelkipásztor első szolgálati helyére érkezett. Pákayné Hajnal Mária is hatvanévesen kezdett táblaképfestészettel foglalkozni. Nyugalomba vonulás helyett ekkor teljesedett ki az életük. Szigeti László és a felesége üzletkötőként dolgozott, s - bár Ilike, a felesége a balatonendrédi református pap leánya - mint mondják, csak amolyan „vasárnapi keresztyének” voltak. Akkor állt be változás az életükben, amikor az óbudai Vörösvári útra költözve, igen buzgó hitéletet élő református közösségbe kerültek. Az istentiszteleteken kívül egyre gyakrabban vettek részt a különböző gyülekezeti együttléteken, s bekapcsolódtak a missziós munkába. Szigeti László ötvenöt éves volt, amikor tizenkét évvel ezelőtt megindult a teológián a levelező oktatás, a mivel ekkor már nagyon vágyott arra, hogy Isten szolgálatába álljon, jelentkezett. Továbbra is üzletkötőként dolgozott, járt a teológiára, és vasárnaponként a pilisvörösvári lelkész kérésére besegített a solymári gyülekezet gondozásába. Éppen ebben az időben épült ugyanis a pilisvörösvári templom, ami az ottani lelkésznek nagy lekötöttséget jelentett, így jól jött a segítség. Szigeti László a teológia elvégzése után már rendszeresen járt ki Solymárra, s a gondnokkal, Darabos Lajossal sorra látogatták a reformátusokat. Kiderült, hogy sokkal többen vannak, mint amennyiről addig tudtak, s mindenütt azzal fogadták őket: a pilisvörösváriaknak lehet új templomuk, nekünk nem? Szigeti László szavukon fogta a híveket, s megtudakolta, ki mennyivel járulna hozzá a templomépítéshez, így jött össze fél év alatt félmillió forint, amivel már lehetett kezdeni valamit.- Az Isten csodálatosan megáldotta ezt a munkát - mesélik Szigetiék. - Éppen akkor keresett egy holland gyülekezet partnerkapcsolatot, s egymásra talál-Mária néni, saját díszítésű ajtaja előtt tunk. Nunspeetből folyamatosan kaptunk segítséget, még egy orgonát is hoztak nekünk, utánfutóval. Itt voltak a templomszentelési ünnepünkön is, a svéd testvérekkel együtt, akik szintén segítettek. Először parókiát nem is akartunk építeni, hiszen csak hetven tagja volt a gyülekezetnek, de Istennek hála, az elmúlt három év alatt kétszázhetvenre növekedett a szám. Menet közben alakultak a tervek, s a végén egy kis parókiára is futotta. Szigeti László, vagy ahogy a környezete emlegeti, a Laci bácsi még üzletkötői munkája mellett kezdte meg az építkezést, de a gyülekezet hamarosan megválasztotta lelkipásztornak, így nyugdíjba ment, s teljes erővel és odaadással látott új feladatához. 1988 decemberében alakult meg az önálló solymári református gyülekezet. Elkészült a templom, gyönyörű a kert, s vasárnaponként szűk már a hely a kis parókián. Szigeti Lászlóné hittancsoportjába harminc gyerek jár. MIT KEZD EZ A HÓBORTOS ÖREGASSZONY? A templom modern külső-belső kiképzése miatt a festett táblákat nem lehetett hagyományos módon a mennyezetre tenni, így kerültek a falra, a karzatra s a lépcsőfeljárókra. A száznégy, virágmotívummal díszített tábla között nem találni két egyformát. Pákayné Hajnal Mária, amikor meghallotta, hogy templom épül Solymáron, felkereste a lelkészt, és felajánlotta a munkáját. Mária néni először farostlemezre ragasztott tapétára festette a szebbnél-szebb virágokat, de amikor a lelkész szakvéleményt kért Koós Judit művészettörténésztől, ő azt mondta: milyen kár, hogy nem nyírfára készültek ezek a művészien szép képek! Több se kellett Mária néninek! Addig járt, amíg megszerezte a megfelelő nyírfalemezeket, saját költségén megvásárolta, hazaszállította, maga fűrészelte méretre, és újrafestette az egészet. A templom tervezőjével,
