Magyar Hírek, 1990 (43. évfolyam, 1-24. szám)

1990-01-15 / 2. szám

SAJTÓTÜKÖR 37 gani, dobogni, hogy érthe­tetlen legyen a vallomása. Az ügyész vádbeszédében az első három vádlottra halálos ítéletet kért. To­vábbi négyre életfogytig­lani kényszermunkát. A többiekre pedig súlyos börtönbüntetést. A Hitel tanulmánya vé­gezetül egy másik, 1958 őszén megrendezett nagy-Beszélgetés Izrael nagykövetével szabású erdélyi kirakatper dokumentumait is ismer­teti, amelynek következté­ben hat romániai magyart végeztek ki. Amikor az 1956-os ma­gyar forradalom vértanúi­ra emlékezünk - hangsú­lyozza befejezésül Juhász László -, róluk sem sza­bad megfeledkeznünk. ÉJ ÉLET gyarországra Izraelből. Azt hiszem, további nyelv­tanárokra és tankönyvek­re, oktatási felszerelésekre lenne szükség. Az Új Életben közölt interjú végén a magyar zsidóság helyzetéről mondja el véleményét a nagykövet: - Egyrészt óri­ási változás történik a ma­gyar zsidóságon belül. 1988 márciusa óta, amikor ideérkeztem, tehát keve­sebb mint két év alatt, a gondolkodásuk teljesen átalakult. Érdeklődésük a zsidóság, a zsidó ügyek és Izrael iránt fokozódott. Másrészt az antiszemitiz­mus konkretizálódott. Sokkal érezhetőbb, mint korábban. Mi mindenkit szívesen látunk Izraelben - hang­súlyozza végezetül a nagy­követ. - Legyen ez akár olyan ember, aki jövőjét a zsidó államban akarja meg­alapozni, akár olyan, aki csak arra kiváncsi, hogy milyen országot tudtak építeni maguknak a kinti­ek az elmúlt negyven év alatt. Reméljük, hogy ezek a látogatások növelni fog­ják majd a zsidó öntuda­tot! Könyv az erdélyi zsidóságról ÉLET ES IRODALOM | IRODALMI ES POLITIKAI HETILAP- Budapesten születtem és jártam iskolába - mondja Shlomo Marom, Izrael magyarországi nagykövete, a magyar iz­raeliták hetilapjának adott interjújában. - A Zsidó Gimnáziumban vé­geztem tanulmányaimat. 1944-ben szüléimét és en­gem is elhurcoltak. Az Óbudai Téglagyárban vol­tam, majd továbbvittek a bécsi országúton egészen Gönyűig, ahonnan vissza­hoztak mint 16 éven alu­lit. Szüleim, családom el­pusztult. 1947-ben beirat­koztam a Műegyetem tex­tilmérnöki szakára. 1949- ben Izraelbe távoztam. Az ottani életem munkanél­küliséggel kezdődött, se­gédmunkás, majd katona lettem. Ezredesként vo­nultam nyugdíjba, ezután kezdődött második karrie­rem. Washingtoni nagykö­vetségünk tanácsosa, majd Izraelben a Nemzet­bizottsági Kollégium törzskarának tagja vol­tam. Miután ma már keve­sen vannak nálunk, akik hozzám hasonló szinten beszélik a magyar nyelvet, rám esett a választás. Céljairól, terveiről egyebek között a követke­zőket mondja a nagykö­vet:- Egyrészt az államközi kapcsolatokat igyekszem fejleszteni, mind politikai, mind gazdasági, mind kulturális vonatkozásban. Másrészt igen fontosnak tartom a magyarországi zsidósággal való kapcso­latok ápolását. Negyven­évi elszakítottság után sze­retném elmélyíteni a két közösség, az itteni és az iz­raeli kapcsolatát. A beszélgetés a további­akban a nemrégiben hely­reállított diplomáciai kap­csolatok jelentőségét hangsúlyozza: - A magyar kormány és a nép elismeri és vállalja, hogy a külföl­dön lakó magyarok a ma­gyarság egészéhez tartoz­nak - mutat rá Shlomo Marom -, anélkül hogy megkérdőjelezné lojalitá­sukat a befogadó ország­hoz. Ugyanez fennáll Iz­rael Államra, amikor a vi­lág zsidóságáról van szó. Nem akarunk beleszólni más országok vagy zsidó közösségek belügyeibe, fe­lelősséget érzünk viszont az iránt, hogy mi történik a különböző zsidó közös­ségekben. Erősíteni igyek­szünk az identitás érzését az emberekben, vagyis azt, hogy senki ne tagadja meg származását és múlt­ját, mert a zsidóságnak semmiféle szégyell ni való­ja nincs, háromezer éves történelméből kifolyólag. Mind a kormányzat, mind a magánszemélyek részé­ről együttműködési kész­séget tapasztalok. A továbbiakban az ivrit nyelv oktatásának helyze­téről esik szó a beszélge­tésben.-Jó kezdetről beszélhe­tünk. Most két tanár is ér­kezett ebből a célból Ma-Az érdekes beszélgetés­ben Spielmann Mihály szól a „Források és vallo­mások a romániai zsidó­ság történetéhez” című munkájáról, amely Buka­restben jelent meg. A könyv szerzője a nagy múltú marosvásárhelyi Teleki-Bolyai könyvtár főmunkatársa. Az első kötet a kezde­tektől az 1700-as évek vé­géig kíséri végig a mai Ro­mánia területén élő zsidó­ság történeti hagyatékát. A 12. órában született meg ez a könyv - mutat rá Spielmann Mihály -, egy több százezres közösség múltjának a leletmentése­ként. Az utolsó pillanat­ban, amikor még van ér­deklődés Romániában is a téma iránt, és létezik még néhány olyan szakér­tő, aki hivatott és képes is e feladat elvégzésére. Az interjúból megtud­hatjuk, hogy a két háború között csaknem egymillió zsidó élt Romániában (az 1930-as népszámlálás sze­rint mintegy 800 ezer). Er­délyben a Máramarosban és a Partiumban éltek a legnagyobb számban, ahol már a XVIII. század­tól kezdve korlátozás nél­kül letelepedhettek. A fontos leletmentő tu­dományos mű sorozattá terebélyesedik: a szerző tervei szerint 1848 előesté­jéig „megy” a következő kötet, majd 1848-49 külön kötetet kap. A tervek sze­rint a monumentális mun­ka izraeli és amerikai se­gítséggel az angol nyelvte­rületen is megjelenik majd. Köztudomású, hogy a holocaust után Ro­mániában a megmaradt zsidóság java része a hat­vanas években kivándo­rolt az országból. A be­szélgetés végén a napja­inkban Romániában élő zsidókról esik szó: Átlagéletkoruk hatvan­­hetven év. A legutóbbi hit­községi kimutatások sze­rint húszezer az, aki közü­lük hitközségi tag, s ennek 40 százaléka Bukarestben él. Erdélyben Nagyvára­don, Kolozsváron, Maros­­vásárhelyen, Temesváron, Szebenben, Szatmáron él­nek egy tömbben annyian, hogy a temetéskor szüksé­ges tíz férfi összejöjjön. Dicsőszentmártonban há­rom család él, s egy ottani öreg zsidó mégis minden pénteken minyant ül. Ez egy olyan egyházi gyász­­szertartás, amelyhez szin­tén tíz férfi szükségeltet­ne. Miért teszi? Ha meg­kérdik, azt válaszolja: „Magam mögött érzem mind a száz férfit, aki ma már nincsen...”

Next

/
Thumbnails
Contents