Magyar Hírek, 1989 (42. évfolyam, 1-24. szám)

1989-10-01 / 21. szám

4 POSTALÁDÁNKBÓL ~-----------­­* » „ & \ X p.O B. £9*í -> | ' HUDABKB'V I * * A Magyar Hírek postarovata az olva­sók fóruma. A szer­kesztőség ugyanak­kor fenntartja a jogot, hogy a beérkezett le­veleket rövidített for­mában közölje. Csehszlovákiában élő magyar nemzetiségű ál­lampolgár vagyok. A szép Gömörben élek, Rozsnyó­tól 10 km-re délre, Szalóc kisközségben, melynek határában található a vi­lághírű Gombaszögi cseppkőbarlang. Itt kerül megrendezésre minden évben, már 34 éve a cseh­szlovákiai magyar dolgo­zók kétnapos országos kulturális seregszemléje. Szlovák nyelvű iskolába jártam, mivel községünk­ben az első és második osztályban az oktatás ma­gyar nyelvű, majd harma­dik, negyedik s ötödik osztályban szlovák nyelvű volt. Ha magyar nyelvű is­kolába akartak volna já­ratni szüleim, akkor na­ponta a 7 km-re fekvő Pel­­sőc községbe kellett volna utaznom. Szüleim az uta­zástól féltettek - így ma­radt a szlovák nyelven fo­lyó oktatás a helybeli is­kolában, és majd a fel­sőbb osztályokban és a középiskolában is. Az alapiskolában minden ta­nuló az oktatáson kívül magyarul beszélt. Közép­iskolába Iglóra, a Szepes­­ségbe jártam. Tanulnom nagyon nehéz volt. Ma­gyarul gondolkoztam, szlovákul kellett beszél­nem és gondolataimat ki­fejtenem, ami nagyon ne­héz volt. Jelenleg sem tu­dok sem magyarul, sem szlovákul kifogástalanul beszélni. Hogy jobban megismerjem a magyar nyelvet és azt, mi történik Magyarországon és a ma­gyarokkal Magyarorszá­gon kívül, több sajtóter­méket rendeltem. Nagyon sok jó újságcikket olvasok minden Magyarországról kapott újságban - a Ma­gyar Hírekben és az Or­szág-Világban találom a legjobbakat, az érdekese­ket és tanulságosakat. BORZY BÁLINT SZALÓC, CSEHSZLOVÁKIA Megkésett hozzászólás ez ahhoz a levélhez, me­lyet Neufeld Róbert, svéd­országi honfitárs írt. Leve­le nagyon megmozgatta igazságérzetemet. Persze, vannak akik már 2-3 év után úgy nagyképűsköd­­nek, hogy „már nem tu­dom jól magyar, jöttem Amerika”. Ezek az „új menekültek” közül valók. Az 50-60 éve, vagy még ré­gebben kivándoroltak éle­tük végéig tudtak, ill. tud­nak jól magyarul, s min­dig kihangsúlyozzák, hogy magyarok. Akik vi­lághírnevet szereztek (hogy csak néhányat em­lítsek: Rózsa Miklós, dr. Szent-Györgyi Albert, Teller Ede, Lord Balogh, dr. Festetich Antal, Sir George Solti stb. stb.) so­ha nem tagadták magyar­ságukat. Többször talál­koztam Münchenben idő­sebb emberekkel, akiket német (sváb) származásuk miatt kb. 40 évvel ezelőtt kitelepítették, s boldogok, ha van alkalmuk magya­rul beszélni, mert ők még most is, annak ellenére, ami velük történt, magyar­nak érzik magukat. Igaza van Neufeld Róbert úr­nak, hogy: „igyekeztünk felvenni az új haza állam­­polgárságát, s nem tuk­málták ránk”. De ha az igazság mellett maradunk, hozzá kell tenni: feltétel volt, hogy magyar állam­­polgárságunkról lemond­junk, tehát ha finoman is, de kényszerítettek ben­nünket olyanra, amit nem szívesen tettünk. Mert ket­tős állampolgárság nincs (nincs mindenkinek!), s ha nem mondunk le a ma­gyar állampolgárságról, nem kapjuk meg a néme­tet, s esetleg nem biztosí­tottuk jogainkat. Pl. ha egyszer a német férj után törvényesen járó özvegyi nyugdíjat meg akarjuk kapni úgy, hogy Magyar­­országra visszatérés esetén oda átutalják, ahhoz né­met állampolgárnak kell lenni. A törvény jelenleg az, hogy ha az özvegy az NSZK-ban él, s nem vette fel a német állampolgár­ságot, kötelesek neki az özvegyi nyugdíjat folyósí­tani, de ha külföldre köl­tözik, akkor csak űzethe­tik (s mindig találnak mó­dot arra, hogy a ...hetik­ből nem legyen). Ám ha német állampolgárként él külföldön (pl. Magyaror­szágon), akkor kötelesek fizetni. Véleményem szerint a külföldön élő magyarság nagyobbik része örökké magyar marad, s igyekszik a gyermekeit is annak ne­velni, sőt unokáit is, le­gyen bármilyen állampol­gárságú a befogadó or­szág törvénye szerint. A szív és érzelem törvényét az ember maga határozza meg. BECKERNÉ MÜNCHEN, NSZK Rövid választ szeretnék adni George Mészáros úr­nak, a Magyar Hírek 16-ik számában közölt levelére. Panaszkodott, hogy a Ma­gyar Hírekben gyakran je­lennek meg külföldi sza­vak. Mészáros úr miért ír­ja alá cikkét „George” né­ven, amikor ez magyarul Györgyöt jelent? Nekem az a véleményem, hogy 42 évi távoliét után a hazától sem szabadna idegen hangzású névre változtat­ni magyar nevünket, plá­ne nem, ha az óhazába írunk. LAMBRECHTNÉ HORVÁTH IRÉN BRÜSSZEL, BELGIUM Augusztus végén nép­­művészeti fesztivál volt Losserban (Hollandia), ahol a zalaegerszegi nép­táncegyüttes képviselte Magyaroszágot. A feszti­vált - amit a 10 000 lakosú falu rendezett, 700 külföl­di táncos részvételével - kb. százezer vendég tekin­tette meg. A zalaiak fellé­pése mindenütt nagy si­kert aratott, és odaadó előadásukat nagy taps és elismerés kísérte. Emellett feltűnő volt a táncosok és az itteni lakosok igazi jó kapcsolata, amiből egész biztos sok új barátság is alakult. Hazánk igazi, jó képviselői voltak, ami biz­tosan hozzájárul a hol­land és a magyar nép régi, mély kapcsolatához. LENDVAY ANDRÁS LOSSER, HOLLANDIA A „Magyar Hírek” an­dalítóan kegyes, hazahívó dallamaihoz lenne hozzá­szólásom. A mindenéből kiforgatott, hazaárulónak bélyegzett emigrációt azo­nos rendszerbe visszacsa­logatni, mivel most méla­­búsabban furulyáznak: vajákosság! Jogfolytonos­ság nélkül jogállamot al­kotni akarnak: vajákos­ság! Nyugati tőkét csalo­gatni az Európában álta­lános és érvényes jogrend visszaállítása nélkül: vajá­kosság! Széchenyi Istvánt égig magasztalni, és főmű­vét, a jobbágyság felsza­badítását, a független és szabad parasztságot vissza nem állítani: vajákosság! Minden nyugati jog értel­mében jogtalanul szerzett állami birtoklást valutáért dobra verni: vajákosság! SZÉCHÉNYI ÁGOST, BÉCS, AUSZTRIA

Next

/
Thumbnails
Contents