Magyar Hírek, 1989 (42. évfolyam, 1-24. szám)
1989-10-15 / 20. szám
60 M. H.-INTERJÚ resztény. A várakozással ellentétben, rendkívül felkaroltak, a többség megkedvelt, csak a nagyon gazdag zsidók voltak ellenem, pontosabban az önálló működésem ellen. Hamarosan kaptam egy ajánlatot, hogy felvesznek igazgatónak a Hatvany- Deutschék 5000 pengő havi fizetéssel. Az nagyon sok pénz volt, hiszen a miniszterelnök kapott 3200 pengőt, de nem fogadtam el. Elváltam Kristóftól, önálló lettem, összeköttetésem mindenhol volt, támogattak, és úgy mentem felfelé, mint a rakéta. Nagy konjunktúra volt, minden árut el tudtunk adni, azon kívül nagyon merész voltam, és az idő engem igazolt. Katonának 1941-ig nem hívtak be, mert mint nagykereskedőnek felmentésem volt, de ekkor kaptam egy SAS-behívót, Nagyszőlősre' a felderítő zászlóaljhoz. Felhívtam a hajdani honvédkollégiumi szakaszparancsnokomat, aki ekkor már alezredes volt, és közöltem vele, hogy én fel vagyok mentve. Ő azt válaszolta, hogy mivel mi még az önkéntes évekből egy família vagyunk, most segítenem kellene neki, mert meg kell dupláznia a kerékpáros századot. Menjek be legalább két hétre. Mielőtt letelt volna a két hét, átirányítottak Szolyvára, ahonnan le akartam szerelni. A többiek azzal marasztottak, hogy most átmegyünk a hatáion, talán be vagyok csinálva, azért nem akarok velük menni? Nem, válaszoltam, átmegyek, de nekem haza kell térnem, én kereskedő vagyok, két vállalatom van, az nem működik nélkülem. Alig értünk át a határon, egy vállalkozáshoz önként jelentkező tisztet kerestek és nem jelentkezett senki. Ez a híres magyar virtus? - gondoltam és jelentkeztem. A feladatot sikerrel teljesítettem, de amikor le akartam szerelni, a két hétből öt és fél hónap lett, mert a hadműveleti területet nem hagyhatta el senki. Végül ez lett életem legnagyobb szerencséje. A szerencsém pedig az volt, hogy ha már a rendelkezés szerint öt hónapot mindenkinek le kellett szolgálnia, én még az elején túlestem rajta, amikor az egész olyan volt, mint egy lakodalom. Amikor a századparancsnok megsebesült, megörököltem a századot, és végigvittem Dnyepropetrovszkig. Karácsony előtt már otthon voltam. A következő évben ismét mozgósították a zászlóaljat, és huszonöt tartalékos tisztből huszonnégyet behívtak, de engem nem. Csupán három hétre mentem be segíteni. Korotojaknál a zászlóalj majdnem megsemmisült, és a huszonnégy tartalékos tisztből egy maradt meg rajtam kívül.-Hogy élte meg a háború végét?- Rengeteget szállítottam a németeknek, kedveltek is, mert megbízható szállító voltam. Az általam szállított lóhere és lucerna 98 százalékos tisztaságú volt. A többiek vettek Duna-homokot, és beleszórták a vetőmagba, de én nem romtottam az árut. A németek ezt honorálták is, mert nekem másfél százalékkal többet fizettek, mint másoknak. Olyan hitelem volt náluk, hogy 2-300 ezer pengő előleget is adtak, ha szükségem volt rá. Még arra is módom volt, hogy két zsidó tisztviselőnőmet megmentsem. A front közeledtével ki akartam menni Svájcba, de nem sikerült. így a családomat 1944 karácsonya előtt kiküldtem Németországba, én pedig először Celldömölkre mentem, ahol a németek tíz teherautót adtak huszonöt orosz fogollyal, valamint két német katonát és egy altisztet. Ezzel szedtük össze a vidéki felvásárlóimtól a szójababot, mert már csak az érdekelte őket. Amikor a háborúnak magyar földön vége lett, a tíz teherautóval elindultam a családom után Németországba. Legjobban az orosz hadifoglyok féltek a saját hadseregüktől. A német határ előtt tizenhat kilométerre az SS elvette az autókat azzal az indokolással, hogy szükségük van rá az ellentámadáshoz. Én egy Újvári nevű nagykereskedő barátommal elindultam vonattal, de nem volt útlevelünk, mert olyan gyorsan kellett átlépnünk a határt, hogy ilyesmire gondolni sem lehetett. Salzburg után leszedett bennünket a vonatról a Gestapo, bevittek egy őrnagyhoz, aki kihallgatott. Elmondtuk, hogy magkereskedők A TURULMADÁR FÖLDÖN IS JÁRT vagyunk, és hogy melyik berlini vállalatnak szállítottunk eddig. Berlinnel azonban már nem volt kapcsolat, így az elmondottakat kontrollálni nem tudták, de megadtam egy bambergi címet is. Ez a cég azonnal igazolt bennünket, így a Gestapo is utunkra engedett. így megérkeztem a családhoz.-Hogy került végül Spanyolországba ?- Életem legnagyobb ballépése volt, amikor Németországból a háború után kivándoroltunk Argentínába, holott a németországi megszállási zónában a franciák rendkívüli módon támogattak. Belépőm volt a tiszti étkezdébe, felvettek a bridzsklubba és hasonlók. Mégis elkövettük azt a butaságot, hogy négy gyerekkel és az anyósommal nekivágtunk Dél-Amerikának. Félrevezetett a propaganda, amely azzal kecsegtetett, hogy odaát vár az emigráns hotel, ami valójában egy tőmegszállás volt, nyolcvan-száz ágyas szobákkal. Megérkezni könnyű volt Argentínába, de héttagú családdal meggyökerezni annál nehezebb. Mivel pénzünk nem volt, a család részletekben jött el Argentínából. Először a lányom, amikor kiváló érettségi után jutalomból hajójegyet kapott egy európai útra. Ekkor Németországban maradt, és Heidelbergben beiratkozott az egyetemre. Utána az egyik fiam, akit tolmácsolni hívtak ki az USA-ba, aztán én utaztam Stuttgartba, ahol elkezdtem a volt bizományosommal együtt dolgozni. Az anyósom hazament Magyarországra. Az egyik fiam velem jött, és beírattam a Burg-Kastl-i magyar gimnáziumba. Maradt ekkor még Argentínában a feleségem a legkisebbik fiammal; őket egy év múlva tudtam kihozni. Zsolt és János fiamnak még be kellett fejeznie a gimnáziumot, amit legkönnyebben Spanyolországban tehettek meg, így kerültek Madridba. Aztán én is meguntam az egyedüllétet és utánuk jöttem. A sors azonban úgy hozta, hogy őket az érvényesülés azóta Amerikába vitte, én pedig itt újra egyedül maradtam. PUSZTASZERI LÁSZLÓ FOTÓ: NOVAK GYÖNGYI
