Magyar Hírek, 1989 (42. évfolyam, 1-24. szám)
1989-10-15 / 20. szám
MESESZÓ 55 BENEDEK ELEK A boszorkányság öregembert, elkezdett sírni keservesen:- Hej, édes leányom, lelkem leányom, mért nem hallgattam a te szavadra! Nemhiába mondtam mindig, hogy nincs több olyan okos leány a világon, mint te. Hallotta ezt a király belső inasa, fut a királyhoz, s jelenti, hogy mit mondott az öregember. Egyszeriben parancsolja a király, hogy hozzák fel az öreget. Viszik az öreget a király színe elé, s kérdi a király:- Miféle okos leányod van neked? Igaz-e, amit mondtál, hogy nincs több oly okos leány a világon, mint a te leányod?- Mondtam, felséges királyom, s meg sem másolom.- Na jól van - mondja a király -, majd meglátjuk. Hozd ide a leányodat, s ha megteszi, amit mondok neki, feleségül veszem. Hazamegy az öregember a leánya után. Mondja neki, hogy mi történt, hogy mer-e szerencsét próbálni?- Csak gyerünk, édesapám - mondja a leány -, majd megsegít az Isten! Fölmennek a királyhoz, s a király azt mondja a leánynak:- No te leány, azt hallottam, hogy a legokosabb leány vagy a világon. Hát ha úgy elmégy előttem, hogy se felöltözve, se levetkőzve, se kocsin, se gyalog ne légy, feleségül veszlek.-Jól van - mondja a leány -, megpróbálom, felséges királyom. Azzal elment haza az apjával. Otthon levetette a ruháját, s magára vett egy hálót. Ennek a hálónak négy sarkát szépen odakötötte a kocsisaroglyához. így indult el a királyhoz. Jött a király is hatlovas hintón, szembe a leánnyal, s amikor meglátta, felültette a hintájába, vitte a palotába, ottan felöltöztette szép aranyos ruhába. Mondta neki:- Amit kívántam, megtetted; te az enyém, én a tied, ásó, kapa s a nagyharang válasszon el minket. Mindjárt papot hívtak, nagy lakodalmat csaptak. A cigányok húzták, a legények rúgták. Táncolt az öreg is, táncolni kellett nekem is. így volt, mese volt. Volt egyszer egy ember, s annak egy fia. Ez a fiú minden tudományt kitanult a világon, de még egyet szeretett volna megtanulni: a boszorkányságot. Mondja az apjának:- Édesapám elmegyek, s addig meg nem nyugszom, míg a boszorkányságot meg nem tanulom. Eleget mondta az apja, maradjon, ne menjen, fehémépnek való a boszorkányság, nem volt a fiúnak maradása. Hát jól van, a fiú elmegy, estére kelve egy faluba ért, s ottan szállást kért egy gazdag embernél. A gazdag ember szívesen fogadja, ad neki jó vacsorát, s vacsora közben kérdi a fiútól, hogy mi járatban van. A fiú nem akarta megmondani, de a gazda addig vallatta, hogy mégis megmondta: ő bizony meg akarja tanulni a boszorkányságot, mert már mindent tud, csak ezt nem. A gazda, egy szó nem sokv anynyit sem szólt a fiúnak. Agyat vettetett neki a másik szobában, s a fiú lefeküdt. Azt látta álmában a fiú, hogy egy nagy városban van, s ő az utcán fekszik éjnek idején egy pádon. Hát egyszer jő az istrázsa, nyakon csípi, beviszi a városházára. Ottan rásütik, hogy valami rosszban jár, s akasztófára ítélik. Mindjárt közre is vették a katonák, s kísérték az akasztófa alá. Amint kísérték a fiút, kiszalad az utcára a király leánya, s kérdi a katonákat, hogy hová viszik ezt a legényt. Mondják a katonák, hogy akasztófa alá.- Mindjárt eleresszétek! mondja a királykisasszony, s fölvezeti a fiút a palotába. Közmént legyen mondva, a királykisasszony, hiába erőltette az apja, senkihez sem akart menni, de ez a legény úgy megtetszett neki, hogy egyenesen fölvezette az apjához, s azt mondta:- Na, édesapám, többet nem kell, hogy erőltess senkihez, mert az Isten rendelt egy nekem való legényt. Hej, szörnyű haragra lobbant a király! Hogy ő ilyen jöttmentnek adja a leányát, mikor királyfiak vetekednek érte!- Már én nem bánom, ha jöttment is - mondotta a királykisasszony -, máshoz sem megyek.- Hát jól van, légy a felesége - mondotta a király. Egyszeriben papot hívattak, nagy lakodalmat csaptak s egy esztendő, kettő el sem telt, egy szép aranyhajú fiuk született. Egyszer az apa kimegy a kicsi fiával a kertbe. Ottan volt egy arany almafa, az arany almafa alatt egy aranykút. Karjára vette a gyereket, s aztán felnyúlt a fára, hogy almát szakítson neki. Hogy, hogy nem, a gyerek lefordult a karjáról, s beleesett a kútba. Ő meg elkezdett keservesen sírni. De úgy sírt, hogy a gazda felébredt belé. Beszalad a gazda, megrázza a fiút.- Ébredj, öcsém, miért sírsz? Fölébredt a fiú, de még ébren is bőgött.- Jaj, istenem, istenem, a drága szép gyermekem beleesett a kútba!- Hiszen neked nincs gyermeked - mondja a gazda -, mit beszélsz? Csak akkor tért magához a fiú. Aztán elmondta az álmát a gazdának.- Látod, látod - mondotta a gazda ilyen a boszorkányság is, meg akarod-e tanulni?- Nem én, soha, bátyámuram - mondotta a fiú, s egyszeriben felöltözött, elbúcsúzott a gazdától, s hazáig meg sem állott. Ha az a kicsi gyermek a kútba nem esett volna, az én mesém is tovább tartott volna.
