Magyar Hírek, 1989 (42. évfolyam, 1-24. szám)
1989-10-15 / 20. szám
SAJTÓTÜKÖR 39 A hazafisag H nem eleg Fekete Sándor az MSZMP napilapjában is közölt kommentárt az eseményekhez. Morvái Ferenc szüntelenül a hazafiság próbájának állítja be a szibériai Petőfi iránti lelkesedést. Aki kételkedni mer, az eleve nem lehet igazi magyar. Csak olyanok kétkednek, akik a pártüdülőben szoktak nyaralni, meg „státust harácsoltak” maguknak áltudományukból, egyébként is „elvtársak”, márpedig ismeretes, hogy „az elvtársaknak nem kell Petőfi”. Különben is rég megegyezett az MSZMP meg a szovjet vezetőség, hogy el kell titkolni a magyar nép előtt a szibériai Petőfit... Hadd ismételjem meg: a szibériai Petőfi legendáját jóval „az elvtársak” előtt, a legenda múlt századi feltűnésétől kezdve minden „igazi magyar” tudós elutasította. Morvái Ferencnek mint egy Petőfi-expedíció vezetőjének illene tudnia, hogy a vállalkozásuk alapját képező Svigel-elméletet 1940-ben nem „elvtársak” utasították el, hanem a Horthyrendszer prominens hivatalosai : Kornis Gyula Corvin-láncos professzor és kegyelmes úr, valamint Voinovich Géza és Gáspár Jenő a Petőfi-társaságból, szintén antielvtársak. Magát Svigelt viszont olyan szovjet sírkutatók „fedezték fel” újra, akik szuperelvtársak (egyikük engem épp mint „ellenforradalmárt” próbál lejáratni)... Egyenesen ijesztőnek tűnt tavaly év végén Morvainak az a bejelentése egy sajtófogadáson, hogy olyan antropológust fog felkérni az ásatásra, aki igazi hazafi. Bátorkodtam jelezni, ott a helyszínen: „Ne elégedjenek meg azzal, hogy az illető »igazi magyar hazafi« legyen”. Felsoroltam néhány egyéb követelményt is, mely nélkülözhetetlen egy tudományos feladathoz. Morvái Ferenc egyszer már bejelentette egy táviratban: megtalálták Petőfi sírját, a bizonyító dokumentumokkal együtt. Sajnos a távirat alapján öszszehívott sajtófogadáson semmiféle olyan dokumentumot nem kaptunk, amely nemhogy a Petőfisír megtalálásának vitathatatlanságát, de akár Petőfi szibériai feltűnését bizonyította volna. Én jó ideje hangoztatom, hogy elvileg nem lehet kizárni az elhurcolásokat. Az év elején hosszan írtam is erről az Új Tükörben. Vagyis más Petőfi-kutatóktól eltérően az eleve elzárkózás helyett ezzel is segítettem a sírkutatóknak. De amíg bizonyítékot nem kapok, amíg 14 hónap nem elég a „csonkult Petőfi” oroszországi ápolását bizonyító okiratok közlésére, addig nem tapsolhatok - az ilyesmi a színházban is a klakőrök dolga, akik akkor is összeverik a tenyerüket, ha a darab pocsék... Említett cikkemben kénytelen is voltam megfogalmazni egy sarkos véleményt: a sokat emlegetett, s állítólag Petrovics, sőt Petőfi nevét tartalmazó hadifogolylisták vagy nem léteznek, tehát szélhámossággal, blöffel van dolgunk, vagy vannak ilyen dokumentumok, de ezeket szándékosan nem akarják megmutatni. Ez utóbbi esetben is inkorrektségről lehet beszélni. Fent említett cikkemet a múlt hét végén írtam. E hét közepén eljutott hozzám egy jugoszláviai magyar lap, amelyben - nem szívesen használok erős kifejezéseket, de itt erre van szükség - döbbenten olvastam Morvái Ferenc e kijelentéseit: „A szovjet titkos levéltárakban háromezer (!) olyan dokumentumot találtunk, amik eredeti hadianyagot képeznek, nemcsak Petrovics Sándorról, hanem 1714 cári orosz fogságba esett honvédről. A mikrofilmeket másfél millió forintért megvásároltam (...) A bizonyítékokkal óvatosan kellett bánni. Ismerve a magyar bürokrácia útvesztőit, elhallgattuk, hogy több visszaemlékezést, néhány eredeti Petőfi-verset hoztam haza Szibériából, megvizsgáltattuk szakemberekkel, egyértelmű, hogy Petőfi Az irodalmi hetilapban Balogh Ernő irodalomtörténész - akit ugyanebben a lapban ért támadás e téma kapcsán - kommentálta a Petőfi-kutatást. Valójában egyelőre fölöttébb tisztázatlan, hogy kinek a csontjait őrzik ama szibériai páncélszekrényben. Elsősorban azért, mert a barguzini út résztvevői - s általában a „szibériai” Petőfi hipotézisének elkötelezettjei - mindeddig egyetlenegy olyan ellenőrizhető adatot sem tudtak előteremteni, amely legalább valószínűsítené azt, hogy a költő valaha is megfordult azon a vidéken. Bármennyire érdekesnek, fantáziamozgatóknak tartjuk a folklorisztikus színezetű történeteket a titokzatos Petrovics nevű idegenről, perdöntő - valamennyire is meggyőző - bizonyítékoknak azonban semmiképp sem ítélhetjük őket. Józsa László paleopatológus a maga szakmája szemszögéből talált megannyi kisebb-nagyobb hibát, tévedést, tudománytalanságot a barguzini expedíció munkájában. Az irodalomtörténészek pedig mindmáig azt szeretnék megtudni Kiszely Istvántól és társaitól, hogy honnan vették a Petőfi küllemére vonatkozó adatokat, írta őket.” (Magyar Képes Újság. Július 27-i szám.) Tetszenek érteni? Miként - egyik lehetőségként - feltételeztem, elhallgatták némely bizonyítékaikat! Sőt a sajtófogadásra kiadott 65 oldalas füzetükben sem közöltek egyet sem például az „eredeti” Petőfi-versekbőlfi Pedig ha azt egyszer már közzéteszik, akkor nincs az a magyar bürokrácia, amely eltüntethetne egy több száz példányban kinyomtatott Petőfi-költeményt! mivel az „irodalomra” való hivatkozásaik egy része korántsem oly magától értetődő. Miből merítették például a Petőfi nőiesen „széles medencéjére” utaló szerfölött izgalmas ismereteiket? Mivel tudjad magyar antropológus alátámasztani azt az újszerű állítását, hogy Petőfinek „ringó járása” volt? (Van egy listám arról, hogy a hiteles megfigyelőknek tartott kortársak - barátok és ismerősök - miképp jellemezték Petőfi járását. Bizony épp ellenkezően, mint azt Kiszely István a vizsgálatai alapján megállapította.) A 7. számú sírban - Kiszely professzor szerint - költőnk földi maradványait találták meg. Ezzel szemben ami ma egészen biztos, az mindössze enynyi: a felbontott sírok egyikében megtalálták valakinek a maradványait. Temetőről lévén szó, ez nem annyira szenzációs felfedezés. Persze, azzá válhat, ha az expedíció tagjainak valóban sikerül bizonyítaniok is állításaikat. Erre azonban eddig csak meglehetősen szolid kísérleteket tettek. Rengeteg még a tisztázandó kérdés, miként ezt a szakemberek nyilatkozatai mutatják. Milyen is volt ÉLETÉSI# Petőfi? IRODALOM
