Magyar Hírek, 1989 (42. évfolyam, 1-24. szám)
1989-10-15 / 20. szám
SAJTÓTÜKÖR 37 A legendák, amelyek szerint Petőfi mégsem halt volna hősi halált 1849. július 31-én Segesvárnál, nem újkeletűek. Már a múlt század hatvanas, hetvenes éveiben jelentkeztek „szemtanúk", akik valahol Szibériában látni vélték a raboskodó Petőfit. Az első világháborúban orosz hadifogságba kerülők újabb „híreket" hoztak. Közülük Schwigel (másutt: Svigel) Ferenc híradása futotta be a legnagyobb karriert. A legenda legújabb felforrósodását ő idézte elő, amennyiben a szibériai Barguzinban az általa felfedezett Alexander Sztyepanovics Petrovics feliratú fejfa váltotta ki az elmúlt években néhány szovjet történész érdeklődését. Az igazi bomba akkor robbant, amikor a nyomukban járó magyar filmes, Balajthy András tőkeerős szponzorra akadt a magyar magánvállalkozói szféra egyik „fenegyerekében", a fő tevékenységi területe alapján kazánkirálynak titulált Morvái Ferencben. E kérészéletűnek bizonyult szövetkezés megszületése óta a szangvinikus természetű szponzor és az általa finanszírozott Petőfi-kutatások a magyar sajtó slágertémájává lettek. A rádiós pillanata NÉPSZAVA A szakszervezeti napilap interjút közölt azzal a rádióssal, aki elsőként számolt be a felfedezésről.- Amikor a Petőfi-kutatók és Kiszely professzor sorra vették az ismertetőjegyeket, azt a tizenegy jellegzetességet, amit emlegettek, de még többet is, és az amerikaiak a méréseket elvégezték, a dagerrotip meg az arcképek alapján összehasonlítva a koponya adatait, és azok egyeztek, el kellett hinnem. És nem csak nekem. Ott mindenki meg volt győződve róla, hogy Petőfit találtuk meg.-Mert őt akarták megtalálni?-Nem! A feltárt és mindnyájunk által látott jegyek alapján jutottak erre a következtetésre a szakemberek, és azt mondhatom: senki sem a levegőbe beszélt, iszonyatos felelősség volt rajtuk, s ezt mind érezték. Az szinte áhítatos munka volt, ahogyan kibontották a csontvázat, rögzítették az adatokat, mértek, rajzoltak, fényképeztek. A hűvös amerikaiak is belelkesedtek, ők is igazolva látták a kutatásaik, méréseik előzetes feltételezéseit, a termetre, a magasságra, az alkat sajátosságaira, a koponya formájára s a többire nézve.- Ekkor jött el igazán a rádiós nagy pillanata is.- Igen, mert boldog voltam, hogy ezt a hirt én közölhetem először Magyarországgal. Végül Székesfehérvárról a Videoton Rádióklub (hívójele HG 4P) rádiósa, Nemesek Károly tudta venni az adásomat és továbbította az érdekeltekhez. Morvái Ferenc, aki ekkor otthon volt, s mint mondtam, engedélyeket próbált szerezni, így tudta meg, mi újság. Azonnal elindult vissza Barguzinba, és amikor megérkezett, s meglátta a koponyát és a csontvázat, majdnem elájult. Azt hittük, megkapta az újabb szívinfarktusát, de szerencsére csak az izgalmak okozták a roszszullétét. Alig merte elhinni, hogy amire vállalkozott, azt végül is sikerült végrehajtania ennek a csapatnak. Kérem szépen, Morvái nem tudós, nem kutató, nem régész, de ha ő nincs, ez az expedíció nem jött volna létre, ez minden mellékkörülménnyel együtt is tény. Támpont: a dagerrotípia KAPU A havilapban Lagler Péter, a Morvai-expedíció tolmácsa írt cikket. 22- én úgy gondolták az antropológusok és a régészek, hogy a munka menete most már azt diktálja, hogy elkezdjük felszedni a csontokat. Előtte még Clyde többünk megmérésének átlagolásával kiszámította, hogy hogyan változnak az arc arányai tizenhét fokos elfordulásnál kétfokos rálátással, mert ilyen irányból készült a nevezetes dagerrotípia is Petőfiről, hogy átvihesse a koponyán mért arányokat a képre. Az antropológiai adatolást már Kiszely István elmondta, megírta, tehát itt nem ismétlem el, de azt hiszem, 21-én és 22-én a négy antropológus egymástól függetlenül dolgozott a csontokkal. 23- án délelőtt megérkezett Barguzinba Morvái, és kitört a háború. Az emberi gyarlóság sajnos nem kíméli a nagy költők emlékét, és nem tartja tiszteletben a tudományos célokat. Egész kis siserahad gyűlt körénk az elmúlt hónapokban, újságíró, rádiós, történész, párttitkár, aki mind azt remélte, hogy majd a magyar milliomos állja a költségeiket. (Látszik, hogy nem láttak még igazi milliomost.) Morvái teljesen jogosan felháborodva, hogy mindenki őt akarja „levenni”, kijelentette, hogy akit ő nem hivott, az nem a vendége és nem fizet. Attól amúgy is izgatott volt, hogy itt áll az alig remélt siker kapujában, és ezer hivatalnak ezer engedélyére kell várnia, dicséret és öröm helyett gyanakvás és áskálódás veszi körül, így olyanokat is megsértett, akiket nem kellett volna. Ezen a napon a négy antropológus megírta azt a jegyzőkönyvet, amelyben tanúsítják, hogy egymástól független vizsgálataik és az általuk ismert tények alapján megállapítható: a hetedik sírban talált csontváz azonos Petőfi Sándoréval. A pecsétes orosz eredetin legalábbis szó szerint ez szerepel. Az igazságügyi orvostanban szokásos záróformula az, hogy ezek és ezek a jegyek megfelelnek, és semmi olyan jegyet nem találni, ami kizárná az azonosságot. Ez általában elegendő szokott lenni ahhoz, hogy egy gyanúsítottat halálra ítéljenek. 24-én ezt az aktát elküldtük Szirti Lászlóval és Homyánszki Tamással
