Magyar Hírek, 1989 (42. évfolyam, 1-24. szám)
1989-10-15 / 20. szám
KILÁTÓ 21 Megnyíló Hispánia Spanyolország ma Európa egyik legerőteljesebben fejlődő országa. Hiba lenne azonban - mint sokan állítják - ezt a felgyorsult gyarapodást kizárólag a Közös Piachoz való csatlakozásnak tulajdonítani. Az ország ugyanis már a francóizmus utolsó éveiben sietős léptekkel indult el az európai színvonalhoz való felzárkózás útján. Hispániái ismerőseim éppen ennek kapcsán hívták fel a figyelmemet arra, hogy - mint hallják - hasonlítgatás folyik újabban idehaza a Franco utáni spanyol és a jelenlegi magyar fejlődés között. Holott a különbség akkora, hogy a két ország ilyetén összevetése csak tévutakra vezethet. A legszámottevőbb eltérés mindenképpen az, hogy Franco tábornok egy egészséges, felfelé ívelő gazdaságot hagyott maga után. Amint valaki szellemesen megjegyezte: „Ő nem eszmékkel, hanem hozzáértő szakemberekkel igazgatta a gazdaságot.” Továbbá, pártja már régen felhagyott a gazdaság és az államélet részletekbe menő, direkt szabályozásával. Hasonló horderejű felismerése volt a diktátornak, hogy még életében, sőt fénykorában helyreállította a királyságot, vagyis azt a társadalom által elfogadott közjogi intézményt, amely a történelmi folytonosság alapján a hatalmat függetlenítette a mindenkori államfő személyétől. Az ország mai fejlődése a gyorsaság és a külföldi tőke megkülönböztetett figyelme ellenére sem felhőtlen, mert a spanyolok valójában tartanak az Európai Gazdasági Közösségtől. Féltik tőle életformájukat és a gazdaság eddigi „húzóágazatait”, mindenekelőtt a mezőgazdaságot. Való igaz, hogy rohamosan romlik a közbiztonság, a parasztság értékesítési nehézségekre és mindenki a mértéktelen adóterhekre panaszkodik. A szocialista kormányzat tekintélye gyorsan hanyatlik, állítólag a gyakori vezetési dilettantizmus és a korrupció elburjánzása miatt. A derűlátóbbak egy jobbközép kormányban és az egyesülő Európa gazdasági kiegyenlítődésében reménykednek. A borúlátók viszont elhúzódó válságtól és súlyos társadalmi konfliktustól tartanak, amely romba döntheti a diktatúra korának szembeötlő gazdasági és szociális eredményeit. KITASZÍTOTT MAGYAROK Spanyolországban csupán néhány száz magyar él. A kapcsolatok azonban a középkorig vezethetők vissza. Kezdve az Árpádok dinasztikus kapcsolataitól a Santiago de Compostellába, Szent Jakab apostol kegyhelyére vezetett zarándoklatokig, amelyeknek rendszeresen voltak magyar résztvevői. Később ezek a szálak elvékonyodtak, és csak egy-egy kalandos magyar életút vezetett a távoli Spanyolhonba. Nagyobb számú magyar menekült a második világháború és az 1956-os népfelkelés után vetődött erre a tájra. Abban a szerencsétlen időszakban, amikor az itthoni hivatalos felfogás a francói Spanyolországot sommásan fasisztának minősítette és hasonló bélyeggel illette, kitaszította az itt letelepedett magyarságot is, amire nagy többségük esetében az új haza megválasztásán túl nemigen volt más „érv”. Róluk, a megbélyegzettekről, a kitaszítottakról aztán beszélni sem illett évtizedekig, sőt még a közvetlen levélváltás sem volt velük tanácsos. Utóbbira példa, hogy Nyírő József író párizsi ismerősei közvetítésével levelezett itthon élő családtagjaival. Az 1945-ös kis magyar emigráció szinte megérkezése pillanatától közösséggé szerveződött. Nem alakított ugyan formális Madrid: a Gran Via reggeli csúcsforgalma
