Magyar Hírek, 1989 (42. évfolyam, 1-24. szám)

1989-10-01 / 19. szám

60 MÚLTUNK, TÖRTÉNELMÜNK FEJEZETEK ERDÉLY TÖRTÉNETÉBŐL IX. Szobrászat a középkori Erdélyben Az építkezésekről, az azok stílusáról szóló téma nem volna teljes, ha nem szólnánk az építészeti díszítések közé tartozó templom-, vagy a később megjelenő köztéri szobrokról. Beszélgetésünket Entz Géza és László Gyula professzorokkal folytatjuk.- Román kori szobrászati em­lékeink mind az építészeti díszíté­sek közé tartoznak, az építészet­től nem is lehet őket elválasztani - mondja Entz Géza. - Az önálló szobrászat Európában csak a XIII. században fejlődött ki, Er­délyben a XIV. századtól kezdve, de főleg a XV. században talá­lunk rá példákat. Egyik legkoráb­bi a szászsebesi templom nagy­szerű külső és belső szoborsoro­zata, amelynek keletkezése a XIV. század végére tehető. Idő­ben a segesvári, majd a brassói követi, az önállóvá váló szobrá­szat a szászoknál válik elsősor­ban megfoghatóvá. A kolozsvári Szent Mihály­­templom szobrai nagyjából ugyanezen időből, még a szobrá­szati díszítés csoportjába tartoz­nak, ahogy általában a templo­mokban mindenütt van bizonyos szobrászati díszítés, még a falusi­akban is. Nagyon érdekes pl. a Dés közelében fekvő Felsőtök, ahol egy nagyon egyszerű, a XIII. század végéről való temp­lom szentélyében a keresztbolto­zat bordája három szakállas fejre metsződik, amelyek nagyon szé­pen vannak kifaragva. Nem aka­rom az esztergomi királyi kápol­nában látható fejekhez hasonlíta­ni őket, de ugyanazt a funkciót töltik be, tehát már a falusi temp­lomoknál is van díszítő szobrá­szat. És még egy példát említe­nék, egy nagyon korait, a maros­­szentimrei templom déli ajtaját, amely tökéletesen visszaadja a fafaragás technikáját kőben; ugyanazok a rozetták vannak raj­ta, amelyek még a mostani szó­székeken is megtalálhatók. Tehát egy régi, egy őskorba visszanyúló motívum.- Hadd vágjak közbe, - kap­csolódik a beszélgetésbe László Gyula idézvén egy dolgozatot, amely egy kőről szól, amit Entz Géza dolgozott fel először. Ez a magyarszentpáli pillérfő, a XIII. századból. Amikor az egyetemen erről beszéltem, csak lesütött szemmel mertem elmondani, ugyanis a templomi diadalív bal oldali pillérén látható kifestett fa­­ragvány egy ocsmány női mozdu­latot ábrázol, olyant, hogy annál ocsmányabb már nem is lehet. Egy pucér nőszemély mutogatja magát, úgy mint Zimony ostro­makor a szegény magyar varázs­lóasszony, aki kiállt, hogy elvará­zsolja a bizánci görög sereg ere­jét. Ez a szobor az oltáriszentsé­­get védte a boszorkányok ellen, ugyanis az oltáriszentséget abban a falrészben tartották, ami a pil­lér előtt volt.- Kezdetben tehát a szász váro­sok vezettek az önálló szobrászat­ban. Mikor került Kolozsvár az er­délyi, sőt mondhatjuk az egész magyarországi szobrászat élére?- Ez a XIV. században követ­kezett be, amikor a kolozsvári testvérek, Márton és György dol­goztak r- válaszol Entz profesz­­szor. - Kolozsvárról nem isme­rünk még leírásból sem olyan szobrot, amit ott ők csináltak vol­na. Ismerjük viszont, elég részle­tes leírásból, az általuk készített váradi szobrokat, amelyek a szé­kesegyház előtt voltak felállítva; Szent László lovasszobra és még további három szent királynak a szobra. Egy XVII. század eleji metszet úgy ábrázolja őket, hogy 1 a székesegyház előtt állnak, tehát mintegy függetlenül az épülettől. A lovas Szent László-szoborhoz írta Janus Pannonius, a neves humanista költő, Váradtól bú­csúzva, latinul az alábbi verset: „Te is lovas király, rőt vértezetben. Ki roppant bárdot markolsz harcrakészen, Kinek márvány-övezte síri szobrát Kiverte egykor gyöngyöző verejték. Szent László oltalmazz S te légy vezérünk!" A verejtékre való célzás arra vonatkozik, hogy a legenda sze­rint a kunok elleni csatában egy váratlanul felbukkant hatalmas vitéz segítette győzelemre a ma­gyarokat: Szent László. És valóban, amikor megnézték, hogy ott van-e sírjában, ott volt, de verejték volt rajta, amely tanú­sította a csatában való részvéte­lét. A váradi királyszobrokat a tö­rök elpusztította a város elfogla­lásakor, 1660-ban. A kolozsvári testvérek alkotásai közül egy ma­radt meg, a prágai Szent György­­szobor. Ez tanúsítja, hogy a ko­lozsvári testvérek valóban az ak­kori Európának az élvonalába tartoztak, és Itálián kívül nem tu­dunk róla, hogy bronzban, sza­badtéren ekkor ilyen jellegű szobrokat készítettek volna.- Azért ne hagyjuk ki a Szent

Next

/
Thumbnails
Contents