Magyar Hírek, 1989 (42. évfolyam, 1-24. szám)

1989-10-01 / 19. szám

26 MÚLTUNK, TÖRTÉNELMÜNK

Akad még teendője

a TIB-nek

Másfél esztendővel ezelőtt, 1988 tavaszán alakult meg hazánkban az úgynevezett Történelmi Igazságtételi Bizottság, amelynek megalakulása pillanatától az volt a fő célja, hogy az 1956-os magyarországi események átértékelését, majd pedig a forradalom áldozatainak és hőseinek rehabilitálását kezdeményezze és véghezvigye.

Úgy tűnik, céljait napjainkban meg is valósította. Vajon ezek után mi lesz a bizottság sorsa, van-e további terve, akad-e még feladata? Erről és a Történelmi Igazságtételi Bizottság (TIB) elnökének, Vásárhelyi Miklósnak személyes életútjáról beszélgettünk.

I- Ön már 1939-ben az illegális kommunista párt tagja volt, majd Nagy Imre munkatársa, perében pedig tizedrangú vádlott. Milyen út vezetett a TIB elnökségi posztjáig?- Az illegális kommunista párthoz a Márciusi Fronton keresztül, illetve a népi írók könyveinek olvasása közben jutottam el. Középosztályhoz tartozó polgári család gyermeke voltam, és csak így értesültem arról, hogy milyen nyomorúság van Magyarországon és számos szociális kérdés megoldatlan. Debrecenben jártam egyetemre, ahol néhány kollegám és évfolyamtársam, mint például Újhelyi Szilárd, Losonczi Géza, Szilágyi József a Márciusi Fronthoz csatlakozott. Aztán addig-addig vitatkoztunk, érveltünk, amíg végül eljutottunk az illegális kommunista párthoz.

1945-ben már mint a Szabad Nép újságíró munkatársa politizáltam, majd rovatvezető és szerkesztő bizottsági tag lettem. A Rajk-per után, mint egykori hazai illegális kommunistát, engem is félreállítottak.

I- 1953-ban azonban már ismét meglehetősen fontos szerepet játszik a politikai életben...-Valóban, amikor Nagy Imre a színre lépett és meghirdette, hogy a párt új politikát kíván folytatni, vagyis a nép felé szándékozik fordulni, a törvénytelenségeket pedig meg akarja szüntetni, engem azonnal megnyert ennek a programnak. így aztán, amikor Nagy Imre - röviddel a miniszterelnöki szék elfoglalása után - behívatott a Parlamentbe és megbízott az újonnan megalakult Tájékoztatási Hivatal elnökhelyettesi teendőivel, örömmel vállaltam. Ennek a hivatalnak az volt a feladata, hogy a kormányprogramot és az új politikai célkitűzéseket propagálja. Természetesen, amikor Nagy Imre megbukott, engem is eltávolítottak a helyemről.

§ - Mi történt ezután?- A kommunista pártok történetében úgyszólván egyedülálló eset, hogy mi nem nyugodtunk bele a félreállításunkba, hanem szervezkedni kezdtünk, és megkezdtük a harcot Rákosi politikája ellen. Ennek a harcnak volt néhány olyan kiemelkedő mozzanata, mint például az úgynevezett írói memorandum, a Petőfi-kör megalakulása és ülései és általában a nyílt, egyértelmű szembefordulás a Rákosi-féle politikával. A szovjet párt huszadik kongresszusa aztán szelet adott

vitorláinknak, hiszen Rákosi bukásához vezetett. De, sajnos, nem annak a politikai irányzatnak a bevezetéséhez, illetve visszaállításához, arrtelyet mi kívántunk. Többször is figyelmeztettük 1956 nyarától a Gerő-Kádár vezetést, hogy a pártot a katasztrófába viszi, ám szavunk pusztába kiáltott szó volt és így - mint ismeretes - bekövetkezett a robbanás 1956. október 23-án.

I- Önnek milyen szerepe volt a forradalom idején?- A Nagy Imre-kormány sajtófőnöke voltam. A szovjet intervenció után családommal előbb a jugoszláv menedékjogot élveztük, majd csalárd módon kicsalogattak bennünket a követségről és Romániába internáltak. Feleségem és három gyermekem - a legidősebb hat-, a legkisebb háromesztendős volt - összesen két évet töltöttek internálásban. Engem Romániában letartóztattak és Magyarországra szállítottak. Itt másfél évig voltam vizsgálati fogságban, magánzárkában, mindenkitől teljesen elszigetelve. Az ügy aztán 1958 júniusában az ismert perrel és ítélettel végződött, amelynek a következménye az lett, hogy a tíz vádlott közül négyet felakasztottak, egyikünk pedig meghalt a vizsgálati fogságban. Én ötévi börtönbüntetést kaptam és egy általános amnesztiával szabadultam 1960-ban. Sajnos csak jóval később, 1972-ben térhettem vissza eredeti foglalkozásomhoz, illetve csak ekkor kaptam lehetőséget arra, hogy a szellemi életben ismét részt vegyek, történelemmel, irodalommal foglalkozhassak.

I- Közben a filmszakmában is dolgozott, ha jól tudom.- Valóban. Több mint harminc