Magyar Hírek, 1989 (42. évfolyam, 1-24. szám)
1989-10-01 / 19. szám
A HATAR TÚLOLDALÁN 15 KISASSZONY NAPJÁN A jobbágytelki búcsú Jobbágytelke a valamikori Marosszék ősi települése. Ez az egyszerűségében is olyan sokatmondó elnevezés a kicsi földhöz, a tájhoz és egymáshoz - apáról fiúra öröklődő hűség és ragaszkodás jelképe is. Erdélyről sokszor elmondták már, hogy az olykor érdemtelenül is bizalmukba fogadott „anyaországi" számára milyen feltöltődést és élményt nyújt emberi és faluközösségeivel, ősi hagyományaival, népszokásaival. Ha máskor nem is, de szeptemberben, a kisasszonynapi búcsún az idegen is tanúja lehet mindennek. A marosszéki székelyek lakta vidék, Nyárád mente, a Nyárád és a beléje ömlő patakok völgyében fekszik. A Nyárád felső folyásánál található katolikus falvakat tréfásan Szentföldnek is nevezik. A Tarbükk alatt meghúzódó Jobbágytelke az oldalsó végfaluja az egykori Marosszéknek. A hagyomány azt tartja, hogy első lakói görgényi várjobbágyok voltak, telephelyüket azért nevezték így, mert a marosszéki székelyek között voltak darabontok, akik a jobbágykötelmet megszegve a görgényi várhoz szolgáltak. Kitetszik ez az 1607- es kolozsvári országgyűlés végzéséből, miszerint ők is székelyek és a szabadság őket is illeti, ezért a többi szabad székely között a helyük. Jobbágytelke az 1567. évi registrumban már mostani nevén fordul elő, és 1781-ben önálló egyházközség lett. A falu ipara, amely a szomszéd falvakban is elterjedt, a szalmakalap-készités volt, amivel egész Erdélyben kereskedtek. A kisasszonynapi búcsú most is nagy ünnepe a falunak. Ez a nap, szeptember 8-a, Szűz Mária születése ünnepének régi elnevezése. A Kr. u. 7. században még január elsején, más események emlékével együtt ülte meg az egyház, majd szeptember 8-ra került át a naptárban. All. században már általánosan elterjedt volt. A magyar népéletben asszonyidolog-tiltó, főleg fonástiltó nap volt. Ilyenkor tisztára takarítják a házat, az utcát, a templomot, hogy a látogatóba érkező vendégek és búcsúsok mindent rendben találjanak. A búcsú nemcsak vallási ünnep, hanem a más falubeli rokonok és ismerősök látogatónapja is. Legutóbbi ottjártamkor, amint megszólalt az ünnepi misére hívó harang, az utcákról megindult viseletbe öltözve a falu aprajanagyja. Kattogtak a fényképezőgépek, ámult a vendégsereg, hiszen Erdély sokszínű népviseletének egyik különleges változatát csodálhatta meg. Pedig nem vetekedhet a kalotaszegi vagy a torockói gyöngyös, bársonyos, gazdagon hímzett ruhákkal, másért egyedülálló. A leányok zöld bársonyszoknyájához fehér blúz és piros bársony, gyöngyös mellény, a fiúk székely harisnyájához és fehér ingéhez zöld lajbi tartozik. A jobbágytelkiek népi együttese éveken keresztül elismert résztvevője volt a „Megéneklünk Románia” címmel megrendezett népzenei és néptáncfesztiválnak, egészen addig, amíg valakinek szemet nem szúrt a ruhájuk színöszszeállítása, és közölték velük, hogy legközelebb csak úgy lép-
