Magyar Hírek, 1989 (42. évfolyam, 1-24. szám)
1989-02-06 / 3. szám
készült igazságügyi statisztikák alapján ez túlzottnak tűnik, mégis jól érzékelteti, hogy a magyarországi sztálinista politika 1948 nyári fordulata döntően a parasztságot sújtotta. Előbb a birtokos parasztság „kuláknak” minősített kategóriáját, majd azokat is, akikkel szemben az önkény mindig talált valamilyen okot a meghurcoláshoz. Az „ötvenes években” a hivatalos politika parasztellenességének fokozódása szinte elmosta a különbséget a gazdagabb parasztságot évek óta ért megkülönböztető akciók és általában a parasztságot érintő, s életét nehezítő rendeletek, következményeik között. Ezek a tömeges törvénysértések tapinthatók ki abból az előterjesztésből, amelyet az 1953 nyári közkegyelmi intézkedések végrehajtásáról állított össze a legfőbb ügyész és a belügyminiszter. A Czakó Kálmán és Gerő Ernő által aláírt dokumentum érthetővé teszi, miként vált sértetté egy egész társadalom, és miért rendülhetett meg a hazai sztálinista hatalom 1956 őszén. A Minisztertanács elé került dokumentum szerint 748 ezer esetben intézkedtek 1953 nyara és novembere között. Többek között a különböző börtönökből 15 761 fő szabadult, a büntetőbíróságok 21 181 pénzbüntetést, a kihagasi bíróságok - a Belügyminisztérium és a tanácsok végrehajtó bizottságai - 4697 elzárást és 188 790 pénzbüntetést töröltek. A Bel- és a Pénzügyminisztérium, valamint a tanácsi végrehajtó bizottságok 229 263, a büntetőbíróságok 21 141 eljárást, a nyomozó hatóságok pedig 7646 nyomozást szüntettek meg. 11 591 elítélt szabadult közkegyelem alapján, 547 büntetése harmadának elengedésével. Ezek a számok - figyelembe véve a korabeli magyar családok létszámát és összetételét - azt jelentik, hogy a hatalommal valamilyen formában minden harmadik-negyedik magyar család összeütközésbe került. Ezek a tömeges eljárásokat jelző adatsorok tükrözik, hogy az „éberség” hisztérikus eluralkodása idején hogyan félemlítették meg a lakosságot, miképp teremtették meg a „magyar Gulagot” Rákosi és társai. S ha mindezekhez hozzátesszük, hogy az internálótáborok feloszlatása után Kistarcsán újabbb törvénytelen ítéletek születtek, s a korábbiakban jogtalanul meghurcoltak közül több mint félezret elítéltek, törvénytelenül, ok nélkül, illetve koncepciós ítéletekkel, akkor érthető, hogy az 1953 nyara utáni „új szakasz” politikájának jelzésekor arról is szólni kell, hogy az sem volt mentes a korábbi torzulásoktól, sőt azokat csak ideigóráig tudta kiküszöbölni. A jóvátétel kényszere Bacsó Péter a mai magyar filmrendezőgárda egyik jelentős alkotója, aki pályafutását az ötvenes évek elején kezdte és elsőként dolgozta fel filmjeiben történelmünk e súlyos időszakának groteszkül tragikus eseményeit. Tanú című emlékezetes alkotását közel másfél évtizedig nem láthatta a szélesebb közönség.- Hogyan értékeli így utólag az akkori tevékenységét, s milyennek látja a fiatal, pályakezdő Bacsót?- Én ennek a korszaknak, amint filmjeim önéletrajzi elemeiből is világosan kiderül, tevékeny részese voltam. Pontosabban: a mi egész nemzedékünk, a „fényes szelek" nemzedéke. Mi - Így utólag is csak ezt mondhatom - óriási nekibuzdulással, messianisztikus hittel, a „világ megforgatásának" illúziójával indultunk. Mai szemmel nem tagadom, nagyon sok primitív, egyoldalú, úgynevezett szektás filmet csináltunk. Ugyanakkor az is az igazsághoz tartozik, hogy ötvenhárom után, amikor rádöbbentünk, hogy nemzedékünket becsapták, manipulálták, jött a bűntudat, a kollaboránsok bűntudata - s dolgozni kezdett bennünk a jóvátétel kényszere. Ez tulajdonképpen még ma is dolgozik bennünk.- Ez vezette el a „Sződd a selymet, elvtárs" szövegíróját a másik végpontig, a Tanú című filmig, amely Magyarországon először foglalkozott az „ötvenes évek" politikai pereinek mechanizmusával?- Életünk, művészi pályánk, így utólag nézve, tele van ellentmondásokkal. Csak az értheti meg talán, aki benne élt abban az elembertelenítő mechanizmusban. Művészi életem első sokkját még utolsó éves főiskolás koromban éltem át. írtam egy forgatókönyvet, vasöntő üzemben játszódott. A Ganz-MÁVAG öntödéjébe mentem ki „tanulmányozni a valóságot". Máriássy Félix rendezte a filmet, s ahogy az akkor szokás volt, bemutatás előtt megnézte az ideológiai „pápa", Révai József. Éktelen haragra gyulladt, hogy ez egy „naturalista, a valóságot szolgaian ábrázoló", tehát nem szocialista realista mű, s kiadta az utasítást, hogy egy csomó pótfelvételt kell készíteni, de minket ebből már teljesen kirekesztettek. Itt döbbentem rá először, mi a különbség a valóság és aközött a voluntarista kép között, amilyennek a politikai vezetés szerette volna látni a világot. Az én bűnöm, a mi bűnünk, hogy ezt az elvárást ötvenháromig maradéktalanul teljesítettük. De utána se volt könnyű helyzetben, aki ki akarta mondani az igazságot ... Még ötvenhat után sem... Mert szervezetileg ugyanaz a sztálinista modell élt tovább, persze kissé liberalizált külső megnyilvánulásokkal. De az igazsághoz tartozik, hogy itt, a filmgyárban indult el, még az irodalmat is megelőzve, az „olvadás". Gondolok Fábri Zoltán Körhintájára vagy Várkonyi Zoltán Keserű igazság című, 1955-ben elkészült filmjére, amely harminc évig dobozban maradt. Szóval, az ötvenhármas Nagy Imre-féle kormányprogram a fiatal értelmiségben katartikus önvizsgálatot indított el.- Ez önben, úgy tűnik, mindmáig tart. A Tanú után elkészült a Te, rongyos élet, amely a kitelepítésekkel foglalkozó vígjáték, s folytathatnám a sort legutóbbi filmjéig, a Titániáig, amely egy „képzeletbeli" ország diktatúrájáról szól, szintén szatirikus formában.- A Titánia nem Magyarországról szól, de a benne ábrázolt diktatúra mechanizmusa ugyanolyan, mint a miénk volt az ötvenes években. Ami az akkori önvizsgálatom tartósságát illeti, igazolja művészi pályafutásom. S hogy ezeket a komoly témákat miért mindig vígjátéki formában dolgozom fel? Egyrészt alkati adottságom miatt mindig „összetetten" látom a dolgokat, észreveszem a tragikusban a komikust és fordítva. Másrészt filmjeim elkészültekor csak így lehetett „megközelíteni" ezeket a témákat, hiszen a Tanút még ennek ellenére is jó másfél évtizeden át csak zártkörű vetítéseken láthatták az emberek. S végül, mert vallom, s a Tanúban el is hangzik az a Marx-idézet: „Miért halad a történelem? Hogy az emberiség derűsen váljék meg a múltjától." P. I. Zaklatás, megfélemlítés Az 1950-es évek elejének büntető igazságszolgáltatását - mint láttuk - az eljárás alá vont személyek és elítéltek számának rohamos növekedése jellemzi. Ezek között igen magas volt az ipari és mezőgazdasági munkások aránya. A bíróságok, ügyészségek munkájában a törvényesség háttérbe szorult, mert az államhatalmi és államigazgatási szervek igazgatási és termelési feladataikat jórészt a bíróságok segítségével kívánták megoldani. A különböző rendelkezések - a disszidálási, a bér- és normacsalási, az „áruhalmozási” és spekulációs, a zsizsikes gabona beszolgáltatási, az engedély nélküli terményszállítási, a termelőszövetkezeti csoportok megalakítása, illetve azok működése elleni izgatási, a gabona, kukorica stb. termények elszámolásával összefüggő, az ún. feketevágásos, valamint a „kulákok” elleni ügyekben követendő ítélkezést megszabó minisztériumi direktívák stb. - zöme a parasztságot sújtotta. A mezőgazdasági termelési kötelezettségek elmulasztása vagy a kollektív gazdálkodás miatt csupán aggályoskodó őstermelőkkel szemben is igen gyakran törvénysértő ítéletek születtek. Az alaptalan és tömeges büntetőeljárásokkal fokozódott az állampolgárok zaklatása, bizalmatlanság és félelem támadt az államhatalommal szemben. Jól jelzi ezt a tarthatatlan helyzetet, hogy csak 1952 második félévében 102 094 személy ellen szüntette meg a nyomozást az ügyészség, mert a nyomozó szervek alaptalanul indítottak eljárást. Ugyanakkor a piac túlzott rendőri ellenőrzése, a mezőgazdasági termények indokolatlan elkobzása a parasztságot visszarettentette a piaci értékesítéstől. S igen káros volt az a gyakorlat is, amely az államrend elleni izgatás körét indokolatlanul és mértéktelenül kiterjesztette a kétkezi dolgozók mellett a volt uralkodó osztályok olyan tagjaira is, akiknek semmiféle lehetősége nem volt a rendszer elleni izgatásra, s annak megdöntése pedig fel sem merülhetett részükről. A tömeges megfélemlítést, 350- 400 ezer család deklasszálódását kísérték azok a törvénysértő perek, amelyek valamilyen politikai célt szolgáltak. A politikai rendőrség vizsgálati tevékenységére épülő bíráskodás, amely különböző okokkal magyarázható pártpolitikai döntéseket követő ítéletekkel zárult, rányomta a bélyegét a Szovjetunió és a befolyása alatt álló országok sztálinista időszakára. Sőt az sem hallgatható el, hogy a folyamat már a világháború utáni demokratikus átalakulás idején jelentkezett. Rákosi és az Á VH Magyarországon 1946 őszétől kezdve egyes politikai nyomozások, vizsgálatok során hol kisebb, hol nagyobb szerepet kapott a politikai célszerűség tényezője; elég ha csak az ún. Magyar Közösség tagjai elleni eljárásokra utalunk. Párhuzamosan mind a hazai, mind a külföldi sajtóban olyan célzatos hírek, nem egy alkalommal rágalmak is napvilágot láttak, amelyek kiegészítették a politikai nyomozó szervek és irányítójuk politikai céljainak megvalósítására hozott intézkedéseket. A nemzetközi kapcsolatok elhidegülésének időszakát a titkos- Z_/T/ 7
