Magyar Hírek, 1989 (42. évfolyam, 1-24. szám)
1989-09-15 / 18. szám
28 HAZAI KÖRKÉP ARCOK ÉS GONDOLATOK A VI. ANYANYELVI KONFERENCIÁRÓL gyarországi táborok szervezésénél hasznosítani tudják. Aki egyszer cserkész volt... Fath Lajos több alkalommal is cserkésztiszti ruhában jelent meg a rendezvényeken. Felszólalásának témája is a magyar cserkészet múltja és jövője volt. Ezúttal azonban egy régi álmáról, az Európa-falu tervéről kérdeztük őt. Néhány évvel ezelőtt ugyanis azzal az ötlettel állt elő, hogy Magyarországon felépítené azt a falumúzeumot, amelyben minden nemzet képviseltethetné egy-egy házzal magát.- Sajnos, eredményről nem tudok beszámolni. Valahol megakadt - az államközi kapcsolatok szintjén - ez az ügy, és az itthoni körülmények sem kedveztek. De nem adom fel, most ismét felvettem a kapcsolatot Tiszakécske új tanácselnökével, és elölről kezdjük a szervezést. Egyébként a legutóbbi népművészeti világkongresszuson, Olaszországban bejelentettem ennek a nagyszabású vállalkozásnak a tervét, és osztatlan sikert arattam, többen is biztosítottak támogatásukról.- Nem fáradt bele a többéves huzavonóba, sikertelenségbe ?- Nem, mert egyre többen vannak azok, akik mellém, illetve az ügy mellé álltak, és nemcsak Pozsgay Imre államminiszterre és Bács-Kiskun vezetőire gondolok, hanem a határainkon túl élő magyarokra is.- Ön az előadásában idézte a cserkészkódex néhány fontos szabályát. Azt például, hogy a cserkész keresse a kötelességét, majd pedig azt mondotta, hogy aki egyszer cserkész volt, az mindig az marad. Ezen elvek alapján intézi az Európa-falu ügyét is?- Az tény, hogy fáradozásaimért köszönetét, elismerést nem várok és az is igaz, hogy ősz fejjel is cserkész maradtam. Svájcban rendszeresen foglalkozom cserkészekkel, olyan Fiatal pedagógusokkal, akik a Kodály-szisztéma szerint tanítanak. Legutóbb őket hoztam Magyarországra, ahol még soha nem jártak, és megmutattam nekik az ország nevezetességeit. Egy szerkesztő Cambridge-ből Gömöri György, Angliában élő irodalomtörténész és költő mint folyóirat-szerkesztő is bemutatkozott az Anyanyelvi Konferencián. Budapest-Cambridge-München olvashatjuk az újra induló, 130 éves múltra visszatekintő Erdélyi Múzeum című művelődéstörténeti folyóirat első oldalán.- Az Erdélyi Múzeumnak, e tudományos értékű folyóiratnak az újraindítása fontos és értékes kezdeményezés - mondja az angliai szerkesztő -, ami Szabó T. Ádámtól, Szabó T. Attila jogutódjától indult ki. A folyóirat 1947 óta szünetel. Egy időben úgy tűnt (a 60-as, 70-es években), mintha a Korunk tudná pótolni, mert sokféle tudományos cikket megjelentetett. A jelenlegi helyzet ismert, magyarországi szerzők nem szerepelhetnek már romániai magyar folyóiratban. Az évente két alkalommal megjelenő Erdélyi Múzeum a történelmi Erdély toleranciájának szellemében helyezi a tudományos igazságot a napi politika elé.- Milyen személyes indítékok vezették, hogy részt vállaljon ebben a munkában?- Tősgyökeres budapesti vagyok, de már gyerekkoromban jártam Erdélyben: 1942-ben és 43-ban cserkésztáborozáson. Persze, ez akkor inkább csak tájélmény volt. Az igazi, „életre szóló szerelem” 1956 nyarán született, amikor mint harmadéves egyetemista hat hetet töltöttem ott. Dsida Jenőről akartam szakdolgozatot írni, sokat utazgattam, és még több olyan emberrel találkozhattam, aki személyesen ismerte Dsidát. Nemcsak a gyönyörű erdélyi tájat ismertem meg, hanem minden jelentősebb írót is Páskándi Gézától Kányádi Sándoron át Székely Jánosig. Ki is ástam jó néhány ismeretlen verset és adatot. Ezeknek egy része megjelent az Utunkban. A forradalom után sem hagytam fel ezzel a témával, különböző lapokban publikáltam. A 70-es években is gyakran jártam Erdélyben, 1977-ben egy kutatóúton, amikor még a könyvtárakban is sok mindent megnézhettem. Az utóbbi tíz évben ugyanis mint irodalomtörténész a magyar-angol kapcsolatokkal kezdtem foglalkozni, meg is jelent egy kis kötetem „Angol-magyar kapcsolatok a XVI.-XVII. században” címmel, amelyben szintén rengeteg erdélyi vonatkozás van.- Az Erdélyi Múzeumot most Magyarországon szerkesztik, az erdélyi olvasókhoz nem is juthat el. Elég paradox helyzet...- Az alapgondolat az volt - folytatja Gömöri György -, hogy ebben a történelmi helyzetben egy ilyen lapot Romániában lehetetlen újraindítani, hiszen a tudományos igazságok nem egyeznek a hivatalos nézetekkel. Ha majd visszaáll a régi jogfolytonosság, ami a három nemzet békés egymás mellett élését jelentette, akkor az Erdélyi Múzeum is visszaköltözhet eredeti helyére. Addig azonban kötelességünk, hogy részben feldolgozzunk régi anyagokat, részben Erdélyt érintő román-magyar-szász tanulmányokat közöljünk, vagyis dokumentáljunk. A XVI.-XVII. századi Angliában nagyon odafigyeltek arra, ami Erdélyben történik, most újra ezt tapasztalhatjuk. A román rendszernek soha nem volt ilyen rossz sajtója. Ma már szerencsére nem lehetséges, hogy Európa közepén olyan dolgok történjenek, amiről a nyugati országok nem vesznek tudomást. Az interjúkat készítették: ÁROKSZÁLLÁSI ÉVA és ZIKA KLÁRA FOTÓ: GÁBOR VIKTOR
