Magyar Hírek, 1989 (42. évfolyam, 1-24. szám)
1989-09-01 / 17. szám
A SZENTEKET LELÖVIK. UGYE? 59 A tragédia pillanata. 1945. április 2-án. Fazekas Endre (USA) festménye valóban demokratikus átalakulásnak. Az 1944. október 13-án illegálisan megalakult Keresztény Demokrata Néppártot, Mindszentyvel közösen, anyagilag is támogatta. Ő lett a katolikus vallásra áttért zsidók Magyar Szent Kereszt Egyesületének egyházi elnöke, és különösen heves módon tiltakozott a zsidótörvények bevezetése ellen. 1944. pünkösdjén a Győri Hírlapból értesült a városi gettó felállításáról, ami mélyen felháborította, és még aznap a szószékről tiltakozott ellene. Rögtönzött szentbeszédében a következőket mondotta: „Aki a kereszténység első és legnagyobb parancsát megtagadja, és azt állítja, hogy vannak emberek, csoportok, fajok, amelyeknek a gyűlölete meg van engedve; aki azt hirdeti, hogy szabad embereket kínozni, ha azok négerek vagy zsidók, azt - bármennyire is dicsekszik a kereszténységével - pogánynak kell tekintenünk... Mindenki, aki emberkínzást helyesel, vagy abban részt vesz, súlyos bűnt követ el, és mindaddig nem kaphat feloldozást, amíg ezt a nagy vétket jóvá nem teszi...” Amikor pedig a helyi Gestapo megtiltotta, hogy belépjen a gettóba, az elképedt német tisztek által ezt üzente Hitlernek: „Az isteni törvények a Führert is kötelezik. Eljön az idő, amikor majd a világ és az Isten ítélőszéke előtt felel tetteiért.” A nyilas uralom alatt személyes biztonsága is veszélyben forgott, amikor felemelte szavát püspöktársai, Shvoy Lajos és Mindszenty József letartóztatása ellen. Gyilkosság nagypénteken A front közeledtére nem hagyta el városát és mindenütt jelen volt, ahol a súlyosan bombázott Győr szenvedő lakosságát biztatni, segíteni kellett. Személyes megpróbáltatása 1945. március 28-án, nagyszerdán kezdődött, amikor leégett a székesegyház és délután szovjet katonák jelentek meg a püspökvárban. „Géppisztolyok, revolverek szegeződtek a mellének, értelmetlen kiabálásokra a kezek magasba lendülnek s kezdődik a motozás - írja le egy szemtanú a katonákkal való első találkozását, - Vilmos püspök sem kivétel. Személyesen áll őrt az ajtóban. Már öt-hat, külön e célra vett zsebórát leadott, de mindig újak jönnek, követelőznek s géppisztollyal handabandáznak. A püspök türelme határtalan. Jóságos szeme hol mosolyog, hol szikrázik az elszántságtól.” Nagycsütörtökön élete utolsó szentmiséjét végezte el az óvóhelyen, és próbált kapcsolatot keresni a várost megszálló csapatok parancsnokaival, hogy korlátot szabjanak a lakosság zaklatásának. Nagypénteken délután részeg katonák ötven fiatal nőt követeltek tőle „munkára”, amit ő megtagadott. A vita hevében a katonákat vezető kapitány pisztolyt fogott a püspökre, aki nagyerejű ember lévén, lefogta a katona kezét, kifelé tuszkolta az óvóhelyről. Eközben a katonák az almáspincében felfedezték az elrejtett nőket. A sikoltozásra Apor, unokaöccse, gróf Pálffy Sándor és két pap kíséretében felrohant és az előtérben hangos „Hinaus! Hinaus!” kiáltásokkal akarta a garázda harcosokat elkergetni. Az őrnagy vagy egyik katonája azonban tüzelt. A sorozat három golyója a mennyezetet, egy Pálffy térdét, három pedig a püspököt találta. Egyik a jobb csuklóját, a reverenda és az ing kézelőjét lyukasztotta át, másik a homlokát súrolta, a harmadik a köldök fölött a hasüregbe fúródott. A martalócok elfutottak, a nők megmenekültek. Amikor a sebesült erről értesült, így sóhajtott fel: „Köszönöm Jézusomnak, hogy nagypénteken szenvedhetek! Érdemes volt!” Éjfél körül a városi kórház pincéjében megoperálták, de az orvosok nem reménykedtek a felgyógyulásában. Húsvét vasárnapján még megáldozott, majd a beállott komplikációk következtében 1945. április 2-án éjjel, l .05 órakor kiszenvedett. Utolsó szavait így jegyezték fel: „Felajánlom szenvedéseimet az édes magyar hazáért és az egész világért! Szent István, könyörögj a szegény magyarokért!” Halála napján temették Esztergomban Serédi hercegprímást, április 4-én, egy később jelképpé vált és azóta is vitatott napon, Apor Vilmos földi porhüvelyét elhelyezték a győri karmelita templom kriptájának ötödik fülkéjében. A hercegprímási stallum betöltésére, a Szentszék szerint két magyar főpap jöhetett számításba - tanúsította Angelo Rótta, az utolsó budapesti pápai nuncius -, Apor Vilmos győri és Mindszenty József veszprémi püspök. Nem tudhatta akkor a derék Rótta, hogy az egyik már Teremtőjénél, a másik pedig még a nyilasok fogságában időzik. PUSZTASZERI LÁSZLÓ
