Magyar Hírek, 1989 (42. évfolyam, 1-24. szám)
1989-09-01 / 17. szám
HAZAI KÖRKÉP 15 Vár ránk a Vár A Fraulein Münchenből képtelen dönteni: ugyan hol örökíttesse meg magát? A vörös krumpliorrt ragasztott bohóc oldalán - háttérben a Mátyás-templommal? A mohazöldszín apródjelmezt viselő hegedűs mellett - mögötte a Halászbástyával? A kuruc mezbe bújt tárogatóssal - háttal Szent István szobrának? Azután rádöbben: Kolumbusz tojása! Sörpocakos atyja (esetleg férje tán?) lefotózza szép sorban, engedelmesen mind a hárommal. Nyár, vakáció, kánikula, kék ég, bodros bárányfelhők - idegenforgalmi csúcs a budai Várnegyedben. Magyar szót alig-alig hallani, a német beszéd az uralkodó. De hiszen így volt ez vagy hat-hétszáz esztendővel ezelőtt is. IV. Béla királyunk ide, a Várhegyre telepítette ugyanis a tatárok elől menekült pesti németeket, akik itt, ahol most e sokadalom kavarog, építették föl plébániatemplomukat, és - ahogyan Turjányi Papp Melinda A budavári lakónegyed című könyvében olvasom - számos kiváltságuk egyike volt, hogy a választott bírónak négy német nagyszülőtől kellett származnia. Járják aztán a Várnegyedet japánok, angolok, franciák, svédek, s elvétve bár, de akad közöttük hazánkfia is. Legtöbbjük megelégszik a nagy látványosságokkal, a Mátyás-templommal, a Halászbástyával, a Várpalota-béli múzeumokkal-tárlatokkal, s viszonylag kevesen vállalkoznak csak arra, hogy végigjárják a szűk utcákat, közöket, mi több, bekilincseljenek a házakba, rejtett kincsek után kutatandó. Pedig Katona Tamás történész, másodgenerációs Várnegyed-lakó (édesapja is már itt, a Fortuna utcában született), amikor azt kérdem, mit tanácsolna az ide zarándokoló turistáknak, így válaszol:- Elsősorban azt, hogy húzzanak föl jó, puha cipőt, amiben kényelmesen végiggyalogolhatják a Vámegyedet, háztól-házig. És megnyugtat: itt szinte mindenki lokálpatrióta, szives örömest mutatják tehát kincseiket, még akkor is, ha a kíváncsi turista nem elégszik meg a kapualji gótikus ülőfülke vagy a homlokzati címer fényképezésével. Évekkel ezelőtt hozzá is becsöngetett például két német leányzó, hogy mutatná már meg nékik a múzeumot.- Miféle múzeumot? - kérdezte indignálódva a búvárkodásában megzavart történész. A lányok, felelet helyett, a kapualji plakátra mutattak, amely - múzeumi hónap lévén - „Tájak, korok, múzeumok” cím alatt egy sereg rendezvényt ajánlott. És Katona Tamás, mit tehetett, megadta magát. Bevallotta: a ház - „múzeum”, ő pedig „múzeumigazgató”. És elkezdte a vezetést a Vámegyed legrégebbi ülőfülkéjétől, és befejezte a lakás antik órájával. Igaz, akármilyen lokálpatrióták a várbéliek, akármennyire feszíti őket - ahogyan a történész mondja - a „vári öntudat”, nem invitálhatnak be a lakásukba minden turistát. De aki a kapualjakkal, lépcsőházakkal, pincegádorokkal megelégszik, az is jól jár. Katona Tamás határozottan állítja:- A Várban szinte minden ház valóságos kis múzeum. Középkori gótikus ülőfülke például rengeteg akad. Egyik szebb, mint a másik. De hogy mi célt szolgáltak, azt biztosan senki sem tudja. Itt mérték ki a saját termésű bort? Itt ejtőzött vagy várakozott a parancsra a cselédség? Ez is, az is valószínűtlen. Ami valószínűbb, s a történész is erre voksol, hogy a várbéli polgár „lemásolta a főúri kastélyból azt, ami megtetszett néki, utána meg egymásra licitálva ki-ki igyekezett szebb ülőfülkével díszíteni otthonát, mint a szomszédja. Hiúság múlandó vására! Öszszeszámlálni is sok, hányszor pusztult el és hányszor épült újjá a Várnegyed a pesti németek 1242. évi idetelepítése óta. Kirabolja, földúlja, majd fölgyújtja a török. Budavár visszavétele napján ismét porrá ég a polgárváros, és máig sem tudni: a menekülő oszmán vagy a győztes keresztény hadak gyújtották-e föl. Alig fél évszázaddal később, 1723-ban újabb tűzvész pusztít, 1849-ben pedig megint ostrom morzsolja a házakat: Görgey honvédjei támadnak, az osztrákok védekeznek. És végül az 1944-45-ös ostrom: a Várnegyed kétszáz házából egyetlen egy marad csak sértetlen - írja krónikájában Papp Melinda -, negyven teljesen megsemmisül, száz súlyosan megsérül. És kiégnek a középületek is: a királyi palota, a Sándor-palota, a jezsuita kollégium, a Nagyboldogasszony temploma (népszerűbben a Mátyástemplom) ... Csekély vigasz, de mégiscsak vigasz - állítja egymástól függetlenül a történész és az építészmémöknő -, hogy a világégés nemcsak pusztítást hozott, hanem feltámadást is. A leomlott vakolatok, a rá- és hozzáépítések romjai alól-mögül előkerültek ugyanis a csak oklevelekből vagy még azokból sem ismert, rejtett kincsek. A Vámegyed polgárházait és palotáit nemcsak a háborúk, tűzvészek miatt építették újjá, hanem az ízlésváltozások miatt is módosítgatták. A gótikára mór stílusú ornamens került, azután mindent elfedett-ellepett a barokk, majd a klasszicista irányzat lett uralkodóvá, és a copf stílus, az eklektika sem hagyta a Vámé-
