Magyar Hírek, 1989 (42. évfolyam, 1-24. szám)
1989-08-15 / 16. szám
MÚLTUNK, TÖRTÉNELMÜNK 59 Bohusné Szögyény Antónia (Barabás Miklós kőrajza) FOTÓ: BARNAFÖLDI GÄBOR magyar vezérkar tiszteletére. A tábornokok az asztalnál keveset szóltak, Frolov „megnyugtatott bennünket, hogy a magyar hadsereg hősiesen küzdött, tehát senki sem mondhatja, hogy gyáván adta meg magát”. Görgey a szerencséjét hibáztatta, legutóbb azért, mert „nem sikerült a világot két gazembertől megmenteni, kiket felakasztani akart”. Az asszony döbbent kérdésére a tábornok azt válaszolta, hogy nem Kossuthra gondolt, hanem a két Madarász fivért, akiket Kossuth rossz szellemeinek tartott, akarta volna „kipusztítani a világból”. Ám Kossuthról is elítélően szólt - elővéve és Bohusné gondjaira bízva a kormányzó lemondási okmányát, amelyben őt egyidejűleg diktátorrá nevezte ki -, amiért csak este héttől ruházta rá a főhatalmat, „holott ő már délután két órakor megszökött. Félelemből tette, hogy ha a feltétlen hatalom a kezemben van, ki végeztetem”. Mielőtt elvezette volna seregét a fegyverletétel helyére, Görgey így búcsúzott el vendéglátójától: „Most még átkoz a nemzet, de tudom, hogy három hét múlva áldani fog.” Három hét múlva azonban már a megtorlás következett és a menekülők sokaságát istápoló Szögyény Antóniában e zord időktől kezdve tudatosodott magyarságának, honleányi szerepének vállalása. Mivel a szabadságharc alatt százágyas hadikórházat rendezett be a birtokán, naphosszat tépést csináltatott a sebesülteknek, segítette az átvonuló honvédcsapatokat, utóbb a foglyokat, az önkényuralom időszakában érthető módon gyanúba keveredett, számos zaklatást, vádaskodást kellett elszenvednie. Egy házkutatás alkalmával még a Szent Korona elrejtésével is gyanúsították. Mit sem törődve a hatalom fenyegetésével, fáradhatatlanul gyűjtött a levert szabadságharc foglyai részére. A gyűjtőíveken mindig a legnagyobb összeggel szerepelt. A gyűjtések mellett számos jótékony célú hangversenyt rendezett, amiért többször megidézte és fenyegette őt az önkényuralom rendőrsége. Arad, a pesti Újépület, Munkács, Pétervárad, Kufstein, Olmütz, Spielberg, Theresienstadt magyar politikai foglyai pedig hálás levelek sokaságával keresték fel. Az önkény elmúltával a nagyasszony tovább folytatta a természeti csapások áldozatainak és az ínséges néprétegeknek a segélyezését. Harminc éven át volt elnöke a Pesti Jótékony Nőegyletnek, szalonja pedig változatlanul nyitva állott a művészvilág és a közélet kiválóságai előtt. „Bohusné Szögyény Antóniát - írja róla egy méltatója - áldásos jótékonysága a főváros egyik legnépszerűbb asszonyává tette. Mindenki hozzáfordul, ha áldozatokat kívánnak a közügy érdekében. És minden emberbaráti intézményt bőkezűen támogat. A Pesti Nőegyesület, a Bölcsőház, a Vakok Intézete az ő nagylelkűségének köszönheti felvirágozását.” De áldoz emellett Vörösmarty Mihály árváinak felkarolására, az Akadémia és a Nemzeti Múzeum fejlesztésére, az 1876-os pesti és szegedi árvíz kárvallottjainak megsegítésére is. Az ő szalonjában alakult meg a segélybizottság, amelyben Tisza Kálmánné, gróf Teleki Sándorné és Veres Pálné voltak fáradhatatlan segítői. Csak férje halálakor, 1883-ban, nyolc évtized terheivel a vállán vonult vissza a közélettől. Szögyény Antónia 1890. január 5-én hunyt el. Szobra talán még áll az elvadult világosi kastélykertben, a házon azonban egy csekély felirat sem őrzi áldozatos élete vagy a szabadságharc végnapjainak emlékét. A kripta, ahol férjével nyugszik, ebek harmincadján és a család tagjait eltiltja az azon a tájon ma is uralkodó önkény attól, hogy megállíthassák az enyészetet. PUSZTASZERI LÁSZLÓ