Magyar Hírek, 1989 (42. évfolyam, 1-24. szám)
1989-08-01 / 15. szám
MÚLTUNK, TÖRTÉNELMÜNK 61 2 3 erdélyi terület valamikor egyetlen megyét képezett, Fejér megyét. Ezt onnan tudjuk, hogy a szászok települése az Öltig ért, az Oltón túl azonban már magyar falvak voltak. így Szombat, azután Bethlen és még egy sor magyar falu, amelyek már túl vannak az Oltón. Ezek továbbra is, mindig Fejér megyéhez tartoztak, később is, tehát nem olvadtak be a Szászföldbe, amely közbeékelődött. Azaz a székely telepek már ott voltak az Olt mellett és azon túl délre, mintegy körbefogva a szász települést. Kezdetben a szászokat is ispán alá rendelték, ez volt a szebeni ispán. Névsorukat 1210- ig pontosan ismerjük. A szászok kiváltságlevele, amelyet II. András királytól kaptak 1224-ben, és amelyet a király nevéről Andreanumnak nevezünk, alapozta meg évszázadokon át fennálló autonómiájukat. Ekkorra azonban a Szászföld már megnagyobbodott, újabb területeket is hozzácsatoltak. Hozzátartozik a mai Szászváros, a mai Szászsebes és környéke, egészen Kőhalomig, tehát a Székelyföld határáig. Ez az autonóm terület hosszú csikban terült el. Ahogy a kiváltságlevél meghatározta: „Várastól (értsd Szászvárostól) Barótig egy legyen a nép.” Autonómiájuk lényege abban állt, hogy mind a hét szász szék maga választotta bíráit, elöljáróit. A királynak voltak közvetlenül alárendelve, a király nevezte ki a Szászföld legmagasabb közigazgatási méltóságát, a szebeni ispánt, aki általában nem is erdélyi, hanem magyarországi úr volt. A szászok tehát önkormányzatban éltek, s nem voltak alávetve az erdélyi megyei ispánoknak.- Volt olyan föltevés, hogy az Andreanumban kapott kiváltság részben a szászok régi hazájukból magukkal hozott kiváltságait foglalta írásba.- Ez tévedés. Az Erdélybe érkező szászok nem hoztak kiváltságokat magukkal. Otthon jobbágyok voltak.- Ahhoz viszont, hogy a szászok ilyen autonómiát, mondhatjuk igen jelentős kiváltságot kapjanak, valamit cserébe nyújtaniuk kellett. Mi volt az Andreanumban megszabott kötelezettségük a királlyal szemben ?- Kötelezettségeiket több helyről ismerjük, már az Andreanum előttről is. Az egyik ilyen adat III. Béla idejéből való, a XII. század végéről. III. Béla jövedelemkimutatásaiból tudjuk, hogy az erdélyi „hospes”-ek, azaz vendégek (így nevezték a szászokat) igen jelentős mennyiségű ezüstpénzzel adóztak. Azt is tudjuk, hogy háború esetén 500 páncélos lovast, lovagot kellett kiállítaniok, és ez akkor nagyon nagy szám volt. Egy lovas teljes fölszerelése, páncélzata, fegyverzete, lószerszáma, a mellé beosztott emberek lova és fölszerelése felért egy kis birtok évi jövedelmével. 500 lovast kiállítani tehát nagyon jelentős dolog volt. Egyébként ezzel indult meg a szász társadalom differenciálódása. Ez a bizonyos ötszáz lovag, akiről szó van, ezek voltak a gerébek. A geréb magyar szó, de eredetében visszamegy a német grévre, ami tulajdonképpen a gráfnak, a grófnak egyik változata. így nevezték eredetileg a szászok betelepítési ügynökét, vezetőit. Minden szász falunak volt egy grófja, azaz gerébje, ezek bizonyos jogokat, kiváltságokat kaptak. Ók voltak azok a lovasok, lovagok, akik a király számára katonai szolgálatot teljesítettek. Később sok ilyen szász geréb a szász kiváltságos területről átment, kiköltözött megyei magyar területre, oda magával vitte német telepeseit, akik jobbágyaivá lettek. (A Szászföldön belül ez ugyanis nem lett volna lehetséges.) Ezekből a gerébekből több mint egy tucat előkelő magyar nemesi család származott. Teljesen elmagyarosodtak, még püspök és erdélyi vajda is került ki közülük. BENDA KÁLMÁN
