Magyar Hírek, 1989 (42. évfolyam, 1-24. szám)
1989-01-22 / 2. szám
• • • • SAJTOTUKOR ÚJ LAPOKBÓL A kiseobségek jogvédelméről - Hacsek és Sajó szülőatyja - Erdély határainak értelmezése - Nemzettudat és történelemtanítás KAPU A „független kulturális és közéleti folyóirat” elsősorban politikai írásokat közöl. Magyar szomszédaink címmel Vigh Károly történésszel a magyar kisebbségekről jelent meg interjú. Vigh Károly hangsúlyozza: nemzettudatunk zavaraihoz tartozik, hogy generációk nőttek fel nálunk úgy, hogy történelemoktatásunk nem foglalkozott a történelmi Magyarország szétesése után keletkezett utódállamok több mint 3 milliónyi magyar kisebbségének történetével. Én úgy képzelem el - hangsúlyozza Vigh Károly -, hogy a magyar történelemkönyvekben külön alfejezetben kellene ismertetni a Trianon utáni hat évtized történetét, a szomszéd országokban élő magyar kisebbségekről - a szomszéd országok történetével együtt. A magyar kisebbségek jelenleg sem rendelkeznek hivatalos politikai érdekvédelmi szervezetekkel. Az Egyesült Nemzetek Szervezete sokáig nem foglalkozott kisebbségvédelemmel. Örvendetes módon úgy látszik, hogy megtört a jég: amennyiben a jövőben sérelmek érik az egyik vagy a másik szomszédos országban élő magyar nemzetiséget, akkor a Magyar Népköztársaság illetékes szervei szóvá teszik ezt és a panaszok orvoslását kérik. Az új családi szabadidő-magazinban a magyar újságírás nagy öregje, Ritter Aladár idézi fel Hacsek és Sajó szülőatyjának, Vadnai Lászlónak kalandos életét. A 19 éves futóbajnok-újságíró „Őfelsége szobája” című egyfelvonásos vígjátékával debütált a Teréz körúti színházban. Hacsek és Sajó, e két pesti hangzású név úgy született, hogy Vadnai László találomra felütötte a telefonkönyvet. A főokos, hamar dühbe guruló Sajó és a mindent félreértő, összezavaró Hacsek - Komlós Vilmos és Herczeg Jenő legendás párosa - sok-sok éven át szerepelt kivételesen nagy sikerrel, pedig a magánéletben haragban voltak egymással. Vadnai László szinészként is fellépett a Teréz körúti színházban, Karinthy Frigyes konferansziéja után. Egy éven át volt a kabaré igazgatója, írt színdarabokat, revüket, filmforgatókönyveket, így például a Meseautót. A zsidótörvények miatt a mulattatás nagymestere, a pesti kabaré jellegzetes alakja Hollywoodba kényszerült. A szívét Pesten hagyta, a tehetségét magával vitte: gagman lett, ötleteket adott el. Egyik kiemelkedő forgatókönyve a „Bizsu”, Marlene Dietrich felejthetetlen főszereplésével. „Rengeteget kell dolgozni, mert költséges az élet... - írja egyik pesti barátjának. - Az itteni magyarokkal gyakran találkozom. Néha messze utazom, hogy láthassam őket. Csak ők tudják Álomországban, milyen is a pesti duma.” Hazavágyott. A New York kávéházat ugyan már Hungáriának nevezték amikor visszatért, de így is megtalálta a régi helyét. Élete utolsó estéjén a Fészek Klubban járt. Pesten, amelyet annyira szeretett, 63 éves korában dobbant utolsót fáradt szíve. A hetente megjelenő „független, demokratikus hírmagazin” külleme és tördelése egyaránt az osztrák bulvárlapra, a Kurier-ra emlékeztet. Az új társadalmi-politikai mozgásokat sokszínűén ismertető lap Transylvania és Erdély nem azonos fogalmak címmel Balogh Sándor történésszel, a Párttörténeti Intézet igazgatójával izgalmas interjút közöl Erdély elvesztésének 1945^16-os hátteréről. A Szovjetunió és Románia közötti 1944. szeptember 12-i fegyverszüneti egyezmény „Erdélyt vagy annak nagyobbik részét” ígérte Romániának, ha ezt a párizsi békeszerződés megerősíti. Ez a pontatlanul körülhatárolt követelés - amely a kért országrészt nem ítélte oda kategorikusan Romániának - Balogh Sándor történészprofesszor szerint módot adott volna a jogos magyar területi igények benyújtására. Igaz, hogy Sztálin már 1941- ben közölte Churchillel, hogy egész Erdélyt Romániának szánja. A Szovjetunió ugyanis tengeri és szárazföldi bázisokat remélt létesíteni román területeken, azzal az indokkal, hogy megvédelmezhesse Romániát az állítólagos magyar agressziótól. Erdély azonban - hangsúlyozza az interjúalany - nem azonos a román Transylvániával! A Trianoni békeszerződés 104 ezer négyzetkilométernyi magyar területet ítélt Romániának, ebből Erdély mindössze 57 ezer négyzetkilométer; a többi már a magyar Alföld, a Máramaros és a Bánság része. Ezért kellett volna tisztázni Erdély határait a párizsi békekonferencián a nagyhatalmak előtt. Ott azonban Gheorgiu Tatarescu, a Groza kormány külügyminisztere gátlástalanul úgy nyilatkozott, hogy az 1937. december 31-i államhatárok román etnikai szempontból a „legszerényebb igényeket” tartalmazzák. A magyar delegáció Gyöngyösi János külügyminiszter vezetésével 1945. január 1. és 20. között Moszkvában tárgyalt, ám nem kellő felkészültséggel. Balogh Sándor véleménye szerint a magyar küldöttségnek meg kellett volna értetnie, hogy Erdély és Transylvánia nem azonos fogalmak. Együttérzést kellett volna ébreszteni népünk tragédiája iránt. Meg kellett volna kérdeznie, hogy mi történik majd a korábban magyar impérium alatt álló magyar állampolgárokkal. Gyöngyösi ezekről egyetlen szót sem ejtett. A szovjet hadsereg nyomában visszatért Erdélybe a román királyi közigazgatás és a Maniu-gárda. A Székelyföldön elkövetett sorozatos terrorakciók és borzalmas gyilkosságok miatt a szovjet hadsereg erdélyi főparancsnoksága kiutasította a román közigazgatást. 1944. novemberében spontán módon „demokratikus köztársaság” jött létre, vegyes román-magyar közigazgatással. A román főispán mellett magyar alispán dolgozott és a közösség életét harmónia jellemezte. Ez az idilli állapot csak néhány hónapig tartott; az átmeneti demokratikus időszakot sokan az 1945. március 6-án hatalomra kerülő Grozakormányhoz kapcsolják, pedig ahhoz - hangsúlyozza Balogh professzor - semmi köze nem volt. HITEL A kéthetenként megjelenő „független irodalmi, társadalmi, kritikai lap” kiadója az ISIS Kisszövetkezet Eötvös Kiadója. A szerkesztőség több tagja a Magyar Demokrata Fórum alapítói közé tartozik, a szerkesztőbizottság elnöke Csoóri Sándor. Az első szám Nemzeti öntudat és történetírás című tanulmányában Benda Kálmán professzor az iskolai történelemoktatás helyzetét tekinti át, különös hangsúllyal annak jelenkori hiányosságaira. Az 1950-es években - mutat rá Benda Kálmán - a magyar történetet „rövidre zárták”, a trianoni ország területére szorítva és időben az utolsó másfél évszázadra korlátozva. A régebbi időkből jóformán csak a paraszti felkeléseket említették, pozitív értékelést pedig csak a munkásmozgalom kapott. Arról, hogy magyar és magyar között társadalmi helyzetüktől függetlenül kezdettől fogva élt az összetartozás érzése, hogy az egymással szemben álló társadalmi osztályok - úgy, ahogy másutt is - együtt alakították azt, amit magyar történelemnek mondunk, s koronként változó formában és változó tartalommal, de hosszú évszázadok óta volt magyar nemzet, arról általában nem esett szó. Arról pedig még említést is alig volt szabad tenni, hogy nyelvi, kulturális azonosság és közös múlt alapján ma is van magyar nemzet, melynek jelentős része, nem saját akaratából, az ország határain kívül került. Több jel mutatja, hogy talán már túl vagyunk a nagy átalakulással járó gyermekbetegségeken. Kezdjük belátni, hogy a történelem folyamán egyetlen nemzedéknek sem adatott meg a világon, hogy a semmiből előzmények nélkül építse a maga világát. Történetírásunk az utóbbi két évtizedben jelentősen megújult tudományos alaposságban és szemléletében is. A nemzeti öntudatnak, az összetartozás érzésének s az ettől elválaszthatatlan hazafíságnak ereje attól is függ, hogy milyen mélyen gyökerezik a nemzeti múltba. 21
