Magyar Hírek, 1989 (42. évfolyam, 1-24. szám)
1989-08-01 / 15. szám
4 POSTALÁDA :...................... ><\ p.O.tí ^^ ' ' * BlJDAPE^' 62 V A Magyar Hírek postarovata az olvasók fóruma. A szerkesztőség ugyanakkor fenntartja a jogot, hogy a beérkezett leveleket rövidített formában közölje. Napirenden vannak a múlt bűneinek bevallásai - de alig hallottunk arról, mit szándékozik tenni a magyar állam a jóvátételek területén? Hogyan tervezi kártéríteni azt a sok százezer magyart, akiktől 49-ben és 56 után elvették üzletüket, lakásukat, házukat, egyszóval mindenüket? Akiket földönfutókká tett és akik ma is a száműzetés keserű kenyerét eszik - azokat azzal csábítják haza, hogy 30 000 dollárért vehetnek maguknak egy lakást, ha vissza akarnak telepedni szülőhazájukba... Nem lenne illő legalább egy méltó összeget felajánlani mindenkinek, aki haza akar térni és szüksége van erre a kezdetben? Vagy még mindig abban a tévhitben él a magyar állam, hogy itt mindenki gazdag és nincs szükségünk rá, hogy visszakapjunk valamit is abból, amit elvettek tőlünk? GÁL ZOLTÁN ORLANDO, USA Vita folyik arról, hogy az 56-os eseményeket hová lehetne besorolni. Lázadás, felkelés, forradalom vagy ellenforradalom? Ne haragudjanak meg, de szerintem ez szőrszálhasogatás. Akárminek nevezzük is el, ez a halottakat nem támasztja fel, akár „hős”, akár „hazaáruló”. Minden magyar élete a nemzet tőkéje. A szabadság szeretete nélkül népünk már régen elenyészett volna. Átéltük a tatárt, a törököt, a Habsburgokat, s ez a szabadságszeretet fogja megtartani a népet az elkövetkezendő ezer évre. Ez a szabadságszeretet indította az ifjúságot 56-ban a sztálini önkényuralom és azok követőinek a kommunizmust meghamisító törekvése elleni védekezésre. Legyen annyi öntudat és önkritika a mai pártvezetőségben, hogy elődeik hibáját beismerjék és tanuljanak belőle. A másik téma, ami az egész világ magyarságát foglalkoztatja: a romániai magyarság sorsa. Nemrégiben olvastam, hogy a magyar nép nem akarja a revíziót. Én egyetértek ezzel, de azért az ENSZ korrigálhatná a 70 éve elkövetett végzetes tévedést. A világ egyetlen népe sem részesült ilyen igazságtalanságban, még a németek sem, akik miatt az utolsó világháborúba keveredtünk, az osztrákok sem, akik miatt az első világháborúban voltunk ott mint a monarchia részállama. És még ők is kaptak területünkből. A németeknek is visszaadták a Saar-vidéket a franciák. Az angolok pedig megadták a gyarmati népeknek az önállóságot. Miért éppen a magyarnak kell ezeréves jussáról lemondani? Ha van a földön igazság és Isten a magasságban, akkor végre himnuszunk első sora is beválhat. Mert a többiből már kivettük a részünket, duplán is. SZABÓ BÉLA SPEYER, NSZK Hosszú évek óta olvasom a Magyar Híreket. Mind a mai napig nem olvastam azokról a magyar honfitársaimról, akik csak a lakásprobléma miatt hagyták el a hazájukat! Lakásuk a konyhában volt, avagy a mosókonyhában laktak! Pedig nem csak a diplomás magyarnak van érdeme. Van, hogy a szegény magyar becsületesebb és jobb lélekben, mint egy profeszszor, akikről igen sokat olvasok avagy egy író. Megemlékeznek-e valaha arról, hogy elhunyt egy magyar dolgozó, aki csak dicsőséget hozott a hazájára? MAGYAR ROZÁLIA MALMÖ, SVÉDORSZÁG Nagy megdöbbenéssel olvastam az ismertetőt a Magyar Nemzet egy cikkéről (Sajtótükör). Azt írja többek között, hogy az „egyre gyakoribb antiszemita jelenségek azt a következtetést sugallják, hogy a legveszélyeztetettebb helyzetben (a cigányság mellett) a magyar zsidóság van”. A cikk nem írja, mi a veszély, de feltehető az, hogy majd agyonverik őket, mint ahogyan 1956-ban kiabálták „Icig, most nem viszünk Auschwitzig!” Az történik most, hogy néhány zsidó kommunista vezető Rákosi, Gerő, Farkas Mihály, Révai miatt az összes zsidók felelnek. Az én őseim már az 1780-as években Magyarországon éltek, de én nem számítottam magyarnak, holott más nyelvet nem is tudtam és mindig csak magyarnak éreztem magam. A Rákosirendszer bűnei miatt tehát minden zsidó bűnös. De érdekes módon, 1945-ben nem nyilvánult meg az általános gyűlölet a nyilasok ellen, akik Pestnek és az országnak a borzasztó pusztulását előidézték. Érthető, hogy 1945-ben a megmaradt zsidók a Szovjetunió felé, de nem szükségszerűen a kommunizmus felé fordultak, hiszen a szovjet csapatoknak köszönhették, hogy életben maradtak. Mert ha azok nem jönnek, akkor mind halomra gyilkolták volna őket a hivatalos képviselői az országnak, akik olyan boldogan küldték a zsidó vallású magyarokat vonatszámra a halálba, vagy gyilkolták ezerszámra bele a Dunába! A magam részéről mindig magyarnak éreztem magam, a zsidó vallás dacára, szerettem mélyen a hazámat. Ennek dacára munkaszolgálatosnak küldtek a Donhoz, ahol 1942-ben hivatalos hadparanccsal magyar hadifogolynak deklaráltak bennünket, a sapkánkról a magyar nemzeti színű gombot le kellett vágnunk. Rettenetesen szomorú, hogy Magyarország megint ott tart, ahol tartott 1938-tól 1945-ig. PAUL KŐBŐR POINTE CLAIRE, KANADA 1944 decemberében a VI. kerület Munkácsy u. 5-7 és a VII. kerületi Vilma királynő út 25. sz. alatt a svéd követség és a Nemzetközi Vöröskereszt védelme alatt két árvaház működött. Ezekben kb. 700 gyermek - főleg zsidók, de keresztények is - és mintegy 300 felnőtt talált menedéket. December 24-én nyilas pártszolgálatosok rohanták le a két házat. A lakókat elhurcolták és a nyilas, ún. „pártszolgálat” központjába, a Pálffy térre, a Radetzky laktanyába (ma Bem tér, a Margit híd közelében) kísérték. A támadásról sikerült értesíteni a Svéd Vöröskereszt képviselőjét s ezen át Raoul Wallenberget, aki a XIII/1. Kiska parancsnokától, Gidófalvy Lajos főhadnagytól kért fegyveres segítséget. A nyilasok közben barbár módon gyilkosságokat követtek el, de Gidófalvy katonái kb. 400 gyermeket vittek vissza az árvaházba. A Vilma királynő úton dr. Buday Gábor, a Munkácsy utcában Bondi Vilmos parancsnoksága alatt ezután mintegy 40 fős katonai őrség gondoskodott a menhelyekről. Az őrség 9 tagja halt később hősi halált. A Hazafias Népfront VI. kerületi Bizottsága és a Gidófalvy-emlékbizottság azt tervezi, hogy ezt a jelentős tettet az egyik helyszínen, a Munkácsy u. 5-7 sz. alatt, emléktáblával örökíti meg. Kérjük azokat, akik cselekvő részesei, vagy szenvedői, megmentett résztvevői voltak ennek a jelentős humanitárius akciónak,
