Magyar Hírek, 1989 (42. évfolyam, 1-24. szám)

1989-06-19 / 12. szám

ne az ablakon, volna szívem belerúgni? Uram, ön visszaad az életnek és az emberiségnek, nevét csak könnyek közt fogom tudni kiejteni. Uram... angyalom ... mától kezdve csak horgászni fogok. És nőknek udvarolni, akiknél nincsen kézirat... akik nem is olvasnak... analfabéta nőknek fogok udvarolni. És elolvasom a csúnya kis kacsát és Aquinói Szent Tamás Summáját is. Én leszek az első boldog író az irodalomtörténetben. Mert én nem fogok írni.

Egy hónappal később Tom Maclean meglátogatta nővérét, Jeannie-t, aki Prescot ezredes felesége volt, és Bournemouth-ban élt. Ebéd közben megbeszélték az egész kiterjedt rokonságot, Archie bácsit, a körorvost és feleségét, akinek olyan furcsa kalapjai vannak, Alastairt, a jeles fókavadászt, Johnt, aki farmot vett Dél-Afrikában, és néger fütyülőket küldött ajándékba a gyerekeknek, Maryt, aki megint férjhez ment, és szegény Chariest, aki nem viszi semmire.- És te hogy vagy? Mesélj már magadról is - mondta Jeannie, aki édesanyjuk halála óta bizonyos fokig anyaszerepet töltött be Tom mellett. - Sokat dolgozol?- Én egyáltalán nem dolgozom semmit. Egy hónapja nem írtam le egy sort sem. Horgászok, és elolvasom a külföldi lapokat. Megtanultam portugálul, gyönyörű nyelv. Most jöttem haza egy egyhetes gyalogtúráról. Vettem magamnak két kutyakölyköt, két Sealyhamet, azokat nevelem. És hát a nők... - mondta, és szemérmesen elhallgatott.- Nagyszerű. És jól érzed magad?- Hogy jól-e? Egyáltalán csak most kezdem magam érezni. Eddig nem is éltem, rabszolga voltam, utolsó piszkos

rabszolga. Most úgy élek, mint a jó Isten Franciaországban.- Nagyon örülök Tom, igazán. Már rég akartam neked mondani, hogy ki kellene egy kicsit kapcsolódnod. Csak azt nem értem, mi az oka, hogy mégsem vagy jó színben. Kissé sápadt és elcsigázott az arcod. Miért?-Nem tudom. Talán a gyalogtúra...- Mintha nem volnál megelégedve, Tom. Hiszen ismerem az arcodat. Mintha valami hiányoznék neked.- Ugyan. Tévedsz. Soha ilyen jól nem éreztem magam. Istenien érzem magam! - kiáltotta harciasán.

Jeannie tűnődve elhallgatott.

Feketét a szalonban ittak. Majd Tom átment a könyvtárszobába, hogy egy kicsit nyújtózzék és olvasgasson. Itt találta tizenöt éves unokaöccsét, Fredet, aki az íróasztal mellett ült, és a fejét vakarta.- Helló, Freddie, miért vágsz ilyen keserves arcot? Valami baj van?- Baj? Dögvész! Holnapra dolgozatot kell írnom ezzel a címmel: Shakespeare és Milton. Párhuzamot kell vonnom, hát nem őrület? Minek is jött ez a két muki a világra! S ma van a Bournemouth-Ashton Villa-mérkőzés!- Shakespeare és Milton? Hm. Tudod mit, fiam? Menj el szépen a meccsre. Majd én megírom a dolgozatot: csakugyan kár volna ilyesmire pazarolnod ezt a szép vasárnap délutánt. Shakespeare és Milton? Nevetséges.-Tom bácsi, csakugyan megtennéd? Én mindig mondtam, hogy te egész rendes ember vagy, papa mondhat, amit akar...

És már rohant is.

Két órával később Jeannie belépett a könyvtárszobába. Tomot lázas munkában találta, előtte teleírt papírlapok, a

padlón Shakespeare, Milton és egyéb klasszikusok művei elszórva. Mikor Jeannie belépett, Tom idegesen kapta fel fejét, látszott, mennyire nem veszi jó néven, ha zavarják.- Mit csinálsz, Tom?-Izé... segítek Freddie-nek dolgozatot írni. Kérlek, párhuzamot kell vonni Shakespeare és Milton közt. Az ember első pillanatra nem is gondolná, milyen jó téma. Tizenöt oldal van meg, de még alig mondtam el valamit a lényegből. Azt hiszem, a tanár meg lesz elégedve.

Néhány nap múlva Tom Maclean felkereste Peter Rarelyt. A milliomost a zeneteremben találta, ahol azzal kísérletezett, hogy harminc papagájból szavalókórust alakítson. Tom belépésekor intett egyet, mire a papagájok, akik addig a királyt éltették, elhallgattak.- Uram - mondta Maclean ünnepélyesen és zavartan -, kényten vagyok felmondani megállapodásunkat. Arra kérem, elsején ne folyósítsa már az összeget. Nagyon sajnálom, belátom, hogy eljárásom nem egészen fair play, de nem tehetek másképp.- Hogyan? Már megint írni akar?- Megint? Most fogom csak igazán elkezdeni: eddig csak lustálkodtam. Tervbe vettem egy ötkötetes regényciklust, egy bizonytalan terjedelmű önéletrajzot, és megírom IV. Jakab skót király életét. Itt van az ideje, hogy már egyszer igazán nekilássak.- Hát nem érezte jól magát írás nélkül?- Nem, uram, nem megy. Ha börtönbe csukna, akkor a véremmel írnék a fehérneműre, mint az a Mr. Kazinczy, akiről egy magyar barátom beszélt. Good bye.

(1937)

2