Magyar Hírek, 1989 (42. évfolyam, 1-24. szám)

1989-06-19 / 12. szám

PERÚJRAFELVÉTEL Feltűnést keltő könyvet jelentetett meg a Szabad Tér Kiadó a márciusi nemzeti ünne­pünk előtti napokban, In memóriám Nagy Imre. Emlékezés egy miniszterelnökre cím­mel. Az 1958. június 16-ikán kivégzett politi­kusról olykor esett már szó a sommás elma­rasztalást és elhallgatást követően is, de ez az első könyv, amely a tragikus sorsú Nagy Imréről Magyarországon nyilvánosan meg­jelent. A dokumentumokból, visszaemlékezések­ből, irodalmi alkotásokból válpgatott ötöd­­félszáz oldalas kötetet Tóbiás Áron állította össze, szerkesztette, látta el bevezetővel és magyarázatokkal. Tóbiás Áron 1956-ig a Magyar Rádió riportere, majd politikai el­ítélt, aztán, mint maga vallja, mindent elöl­ről kellett kezdenie, volt Budapesten segéd­munkás és a Bakonyban Figuráns, képügy­nök és bibliográfus, hangmuzeológus, a nép­front és a nőtanács sajtóreferense, a megala­kuló Népszínház reklámfőnöke, majd az Új Tükör „Szélrózsa” rovatának vezetője, 1979 óta az Olvasó Nép című folyóirat szerkesztő­je. Könyvéről, az abban idézett események­ről és ezek hátteréről, mögöttes összefüggé­seiről hosszan beszélgettünk. E beszélgetés javát adom itt közre.- Ismerte Nagy Imrét személyesen ?- Ismertem. Egészen fiatal rádióriporter­ként 1947-ben módomban volt az egész ak­kori politikai gárdát megismerni. Az első je­lentősebb emlékem Nagy Imréről 1947 szep­temberéből való, amikor még a koalíciós időkben őt választották az országgyűlés el­nökévé. Ott voltam a sajtópáholyban. Nagy Imre közvetlen, joviális, demokratikus hang­nemben beszélt, amelyet őszinte taps kísért. Bennem él egy akkor ötven körüli férfiúnak a képe, aki nyugodt, tempós, kedves, amo­lyan nagybácsis benyomást keltett. Később, 53 után közelebbről is megismerhettem, már mint miniszterelnököt.- Régen készült erre a könyvre?- Én erre a könyvre tulajdonképpen nem készültem. A korszakkal együtt éltem, gyűj­tögettem magam számára a dokumentumo­kat, de nem olyan céllal, hogy majd egyszer írok róla valamit. Akkor figyeltem fel elő­ször, hogy mit is jelentett a nemzedékünk számára 1956, amikor 1969-ben Párizsban találkoztam egy volt rádiós barátommal. Mutatott egy könyvet, amelynek ez volt a cí­me, „Az igazság a Nagy Imre-ügyben”. Ki­adta az Európai Petőfi Kör, megjelentette több nyelven a brüsszeli Nagy Imre Intézet. Azt mondta a barátom: nézd csak meg a tar­talomjegyzéket ...AT betűnél ezt olvastam: Tito, Tóbiás Áron, Togliatti. Akkor éreztem olyan ütést magamban, hogy 1956 tulajdon­képpen mekkora világpolitikai esemény volt! Persze, magunkban addig is tudtuk ezt, de az egész elsüllyesztett Atlantisz volt még 1969-ben is. Bennünket 56-osokat, szánt­­szándékkal ejtettek, majd szántszándékkal elfelejtettek. Az egész gárdát, akinek valami köze is lehetett 56-hoz, kiseprűzték.- A könyv függelékében közli a Népszabad­ság 1958. június 17-iki közleményét, amely ítélet Nagy Imre és társai bűnperében címmel jelent meg annak idején. Ez feltételezhetően a vádirat valamiféle kivonata. Az első vádpont úgy szólt, hogy Nagy Imre körül kialakult egy politikai csoport, amely 1955 végétől összees­küvést készített elő a rendszer megbuktatásá­ra. Tehát létezett úgynevezett Nagy Imre-cso­­port?- Létezett egy reformkommunistákból álló kötetlen társaság. Részben újságírók, írók, akik Nagy Imrét többé-kevésbé ismerték. Mint például Donáth Ferenc, aki akkoriban nem volt Nagy Imrével közelebbi kapcsolat­ban, mivel agrárkérdésekben annak előtte vi­ták voltak közöttük. Vagy Losonczy Géza. Egy ideig „Nagy-Losonczy csoport”-ról be­széltek, amíg Losonczj, szegény, meg nem halt a börtönben... Őt nagyon szerette és sajnálta Nagy Imre a korábbi börtönbünte­tése miatt. Közel is laktak egymáshoz, és mi­vel Haraszti Sándor lánya volt Losonczy fe­lesége - most Újhelyi Szilárdné - Losonczyn keresztül az apósával, Haraszti Sándorral is összejött, aki kemény, régi kommunista volt, Bácskából került fel a két háború között. Eb­ben az időben Nagy Imre nem volt itthon, így Harasztival többször vitatkoztak, mert ő másképpen látta a hazai dolgokat. E körhöz tartozott továbbá Vásárhelyi Miklós, aki Nagy Imre miniszterelnöksége alatt a Tájé­koztatási Hivatal elnökhelyettese volt. Az­után a volt Szabad Nép-esek, Gimes Miklós, Lőcsei Pál, Kende Péter. Ez a reformkom­munista csoport vagy vonulat szívvel-lélek­­kel ott állt az 1953-as kormányprogram, és az „új szakasz” politikája mellett. Az 1955 körüli időben már többnyire állás nélkül vol­tak vagy máshova helyezték őket, Nagy Imre pedig abban az időben dolgozott elméleti ta­nulmányain. Ezeket az írásokat, pártszerűen, eljuttatta a Központi Vezetőséghez, Andro­pov nagyköveten keresztül pedig a szovjet pártvezetőséghez.- Tehát nem titokban terjesztette?- Nem. Eljuttatta őket az illetékesekhez, akik viszont nem vettek róla tudomást. Ugyanakkor kíváncsi volt rá, hogy mit szól­nak ezekhez az írásokhoz az ő fiatalabb elv­barátai, s az egyes kérdéseket megbeszélte velük. Szó sem volt azonban semmiféle szer­vezkedésről. Mivel Nagy Imre légüres tér­ben élt, szüksége volt az ilyen eszmecserék­re, ám pártszerű is volt, még október 23- ikán, sőt a későbbiekben is... Tehát nem volt szervezkedés.- Volt-e Nagy Imrének örülhatárolható, kimunkált programja? Könyvében idéz egy Lukács Györggyel készült interjúból, amely­ben Lukács meglehetősen lekezelő módon azt állítja, hogy Nagy Imrének semmiféle prog­ramja nem volt, még szükebb szakterületén, az agrárkérdésben sem. Mások szerint pedig Nagy Imre az akkori szovjet vezetés utasítása­it akarta a magyar viszonyok között megvaló­sítani. Csak közvetítője, médiuma volt a hrus­­csovi elképzeléseknek.- Ez így nem felel meg a tényeknek. Az sem igaz, hogy nem volt programja és ő csak „lebontója” lett volna a szovjet politikának. Amikor 1953-ban megkapta a szovjetektől a megbízatást, a lehetőségekhez mérten kidol­gozott néhány programpontot, amely viszont nem olyan átfogó, szerves dolog volt, mint például Titóval szemben Gyilasznak a telje­sen másfajta szocializmust felvázoló, meg­újító elképzelése. Jellemző Nagy Imrére, hogy a mintegy ötezer szavas kormányprogramból - amely 1953 júliusában hangzott el a parlamentben - nyolcszáz szólt arról, hogy kijavítjuk a hi­bákat, az igazságtalanságokat megszüntet­jük, a parasztság terheit csökkentjük és így tovább. Ez volt az ő programja, az úgyneve­zett „új szakasz” politikája. Ezt próbálta mindinkább intézményesen és tisztességesen csinálni. De Rákosiék azonnal felléptek elle­ne, a régi módszerek, a régi elvek alapján. •- Korábban az volt a hivatalos felfogás, hogy Nagy Imre az 1953-as júniusi központi vezetőségi ülés után függetleníti magát a párt­­határozattól és a kormányprogramot már sa­ját maga és kormánya kezdeményezéseként adja elő, elhallgatva, hogy a kezdeményezés a párttól eredt. Holott a beszédben nagyon párt­szerűen hivatkozik arra, hogy a Központi Ve­zetőség így határozott és a kormány annak alapján hogy lép tovább.- Nagy Imrének határozott arcélű agrár­­programja volt még 1945 előttről, amire fel is készült. Ennek alapján dolgozta ki téziseit a földreformról és a magyar parasztság sok évszázados helyzetének megváltoztatásáról. E téren elsőrendű szakértő volt. Ezért is bíz­ták rá még Debrecenben az 1945-ös földre­form előkészítését és lebonyolítását. Csak azután, éppen nagy népszerűsége miatt lett előbb belügyminiszter, majd házelnök. Vagyis mindig lejjebb és lejjebb került, és amikor 1948 után határozottan szembehe­lyezkedett az elkezdődő kollektivizálással, akkor végérvényesen megbukott Rákosiék számára. Nagy Imre úgy képzelte el, hogy ez tíz-húsz éves időszak alatt következik be, közben a parasztság megerősödik - a közép­parasztságot tartotta bázisnak - és aztán a lazább szövetkezeti formákkal kezdődhet a kollektivizálás. Ezzel szemben Rákosiék azonnal a legszigorúbb, legsürgetőbb for­mákkal kezdték. Első miniszterelnöksége so­rán ezután is megpróbálta emberi formátu­múvá tenni a szövetkezeteket, miközben nem akarta azokat szétverni. Az volt a további nagy újdonság Nagy Im­rénél, hogy 1954-ben úgy szervezte újjá a népfrontmozgalmat, hogy az a vidék számá­ra is jelenthessen egy demokratizáló erőt. Pontosabban: a népfrontot nem mozgalom­nak, hanem tagsággal rendelkező szervezet­nek képzelte el, de Rákosiék ellenállása mi­att ezt nem tudta keresztülvinni. Ezért pró­bálta például feltámasztani a falusi olvasó­köröket, gazdaköröket.- Nagy Imre 1955-ös leváltásában vajon az játszott szerepet, hogy áthágott bizonyos kor-22

Next

/
Thumbnails
Contents