Magyar Hírek, 1989 (42. évfolyam, 1-24. szám)
1989-06-05 / 11. szám
Nem sok maradt az emberi méltóságomból! Mégis, gondolom, annyi még akadt, hogy képes leszek nem lehunyni a szemeimet ezek előtt a dögök előtt... Elindult a sárga felé. Abból kell kiindulnom, hogy annyit féltem már életemben, hogy ez, amikor itt vagyok, csupán egy variációja a félelemnek, „ami még nem volt”, de a lényegen. hogy félek, nem változtat. Fizikai szimptómái sem mások! Akár rendőrrel, munkaadóval vagy bármiféle hatósággal állanék szemben. Közöttük, mint a macska, elnyúlva, kissé oldalára dőlve feküdt a hím. Amikor egészen közel ért hozzá, az elfordult tőle, és a pofáját rátette a sárga mancsára. A következőkre kell gondolnom, és semmi egyébre ezentúl: ezek a szerencsétlenek tulajdonképpen nem félnek tőlem. Tudniuk kell, hogyha megteszik mindazt, amit megtanultak - mert én semmit sem tudok -, akkor visszatérhetnek a vackaikra, és zabálni kapnak. S mert nem félnek, nincs is, ami meggondolatlanságra, kegyetlenségre ösztönözze őket. Tehát nem akarnak mindenáron megsemmisíteni. Ennyivel vagyok előnyösebb helyzetben itt, ahol most vagyok. Tulajdonképpen most vagyok először olyan körülmények között, nem félek senkitől és tőlem sem fél senki! Ajkai köré különös fintor ült. Nem tudott szabályszerű mosolygássá válni, de a szándék mindenképpen mosolygás volt. Mert azonban mégiscsak van bennem némi félelem, úgy kell viselkednem, mint a hatalom: magabiztosnak tűnnöm, és kíméletlennek kell lennem! Bal karjával a zsámolyra intett. Finom, szinte véletlen mozdulattal csak az oroszlán számára észrevehetően. Ugyanakkor felemelte a korbácsot, és megpattintotta a levegőben.- Fle-háá - kiáltotta. Azonnal elfordult, néhány lépést tett a harmadik bestia felé. Újra megpattintotta a korbácsot.- He-hááá! A korbács az állat orra előtt vágódott a földre.- He-hááá! - fordult vissza, és rácsapott a hím farára. A sárga felbömbölt. A hím lassan feltápászkodott. A harmadik, amit a háta mögött hagyott, kényesen és puhán lépve, leszegett fejjel a zsámoly mögé ment.-Goo! - mondta a sárga szemeibe nézve. - Goo. Sárga, lusta szemei voltak az állatnak. Megdöbbentette a nehéz, vak nyugalom, mely belepte a szemgolyókat. Nem lehet semmit látni ezekben a szemekben! Sem indulatot, sem a szándékra következtetni nem lehet. - A tej jutott az eszébe, de nem engedte megerősödni a gondolatot.- Akkor is jobban érezném magam, ha a gyomrom szorosan át lenne kötözve, hogy egészen elszorítson, és ne érezzem a remegését! Ha ma sem eszem semmit, holnapra olyan gyenge leszek, hogy mozdulni sem tudok... - Felemelte a korbácsot, és a sárga nyakába sújtott. Éhen döglöm, ha nem mozdulsz, te barom!... Visszakapta a korbácsot és hátralépett. A hátán, de különösen a hóna alatt egészen a bőréhez tapadt az inge.- He-hááá! Minden erejét beleadva az ütésbe, a hímre csapott. Te állat, nem érted, hogy megdöglöm! Futva került a zsámoly mögé.- Goo! Az állat felállt, nagyon mélyen, mintha távoli dörgés lenne, felmordult és vissza-visszafordítva a fejét, magasra vonva az ínyét, elindult a többi felé. A sárga mellett megállt, és magasra tartva a pofáját, felbömbölt. Nyugodtabbnak kell lennem. Nem is beszélve arról, hogy nem szabad elveszítenem az uralmat az értelmem fölött. Úgy kell véget érni ennek a dolognak, hogy utána én zabálhassak... Amikor a zsámoly mögé ment, érezte, hogy szemeit forróság lepi el, az arcizmai megfeszülnek, és remegni kezd az ajka. Nem lehetek bent több ideje, mint két-három perce. A sárgán múlik minden, hozzá mennek a dögök is, nekem is oda kell mennem! < Kinyújtotta a karját, a zsámoly felé O intett, és megemelte a korbácsot. U Mielőtt még lecsapott volna, a hím a felállt, és egy szökkenéssel felugrott a zsámolyra. Lábait szabályosan elhelyezik te a sarokra. J -Goo! - mondta a férfi, és rácsapott - a sárgára. A korbács végigkígyózott az ^ állat pofáján. Az felbömbölt, és a visszája csapódó korbácsot megragadva a fogaival, kitépte az ember kezéből. * Amikor negyedóra múltán kilépett a 2 ketrecből, hozzátámaszkodott a rácshoz, O és zsebre rakta a kezét. N Az igazgató és a fehér ruhás felálltak.- Rossz bőrben van a pasas - mondta a fehér ruhás.- Véleményem szerint két napja nem evett. Egyébként?...- Nem volt rossz...- Adunk neki előleget, egye tele magát, lefektetjük aludni, holnapután meg porondra hozod!- Stimmt! - mondta a csizmás. - Szeretném tudni, kinél tanult, nem a mi iskolánk.. .- Rendben van, barátom - mondta az igazgató, amikor a ketrechez értek -, feljön az irodába, kap előleget, ha szüksége van rá, holnap meg aláírjuk a szerződést. A fiatalember elővette a zsebkendőjét, és végigtörölte az arcát.- Nem írunk alá semmit! - mondta. Egymásra néztek.-Nem értem! - mondta az igazgató.- Nem baj... A csizmás elővette a tárcáját. -Őszintén szólva... mi azt gondoljuk, nincs egy fillérje sem.- Eltalálta! Két napja nem ettem egy falatot sem. Az igazgató mosolyogni kezdett: -Előfordul! Még ma előleget kap... Induljunk!- Mondtam, hogy nem!- De mi a jó isten van magával - kiáltotta a csizmás.- Büdösek! - mondta a fiatalember. Az igazgató szeme kimeredt.- Mi, hogy büdösek?- Az állatok - mondta a fiatelember. Nagyon sápadt volt. A csizmás kacagni kezdett:- Ne tréfáljon! Micsoda maga, szűz lány vagy idomár?- Ne haragudjanak! Amint látják, bírtam velük... De büdösek! Undorítóan büdösek! Lassan, nehezen ellökte magát a ketrecrácstól, zsebre tette a kezét, és oldalt kerülve elindult a kijárat felé:- Ne haragudjanak... Végigment a porondon, és eltűnt a kijárat függönye mögött. Szédülök - gondolta, amint a kikötőben a tengerpart felé haladt. Leült a dokk betonjára. Azt hiszem megdöglöm ... Micsoda marhaság! Nézte a szennyes, olajos vizet, és eszébe jutott az a másik szédület, amely a ketrecben fogta el a dögök között, amikor megtöltötték a levegőt a szagukkal. Beleköpött a tengerbe. 2
