Magyar Hírek, 1989 (42. évfolyam, 1-24. szám)

1989-06-05 / 11. szám

üanéla-a múlt HOGYAN LETT INGER SZOLIMÁN ALKIRÁLY? Amikor hajdanán belépett a Nagyváradi Naplóhoz, a főszerkesztő leültette az egyik Íróasztalhoz, és azt mondta neki:- Úgy ülj le itt, fiam, hogy ennél az íróasz­talnál Ady Endre szerkesztett... Benamy Sándor alacsony, sovány kis em­ber, a szeme kék, és egy évvel idősebb, mint a század. Zuglói lakása ajtaján tábla jelzi: muzeáli­sán védett alkotólakás. A két kis szoba és előszoba tapétája a múlt: a falakon, az ajtó­kon, bútorokon kéziratok, gépiratok, újság­kivágások, címlapok, plakátok, rajzok, fény­képek, dedikációk. Még a tükör is telera­gasztott. Csak az orra hegyét látja az ember. Aki ide belép - Dante szavaival - hagyjon fel minden reménnyel. Mert elmenni innen nagyon nehéz. Csupán az illendőség diktál­ja: a bámészkodásnak, kérdezősködésnek véget kell vetni. Hogy ő saját magáról beszéljen? Ugyan! Legfeljebb annyit, hogy feleségével bejárta Európát, kivéve Portugáliát és Finnországot. Volt Egyiptomban és Izraelben, amikor még Palesztina volt a neve, kikötő sem volt, és fa­pallón kellett felmenni a partra. Idei, 90. születésnapját a Kanári-szigeteken szeretné megülni. Mint mondja - már majdnem min­dent megírt. Egyik könyvespolca tele Be­­namyval. Riportkönyvek, regények, színda­rabok. Inkább mesél. Mesél külföldi magya­rokról. Magyar sorsokról, karrierekről, mi­egyébről ... * Amikor a Nagyváradi Naplónál dolgoz­tam, a húszas években, bejárt a szerkesztő­ségbe az Osztrák-Magyar Monarchia hadse­regének volt vezérkari tisztje, Inger Szoli­mán, egy rendkívül fess, Bihar megyei föld­­birtokos. Ez az ember elkerült Szomáliába, amely akkor még a zanzibári szultánsághoz tartozott. Nos, a gyönyörű uniformis és a ha­talmas termet annyira lenyűgözte a bennszü­lötteket, hogy megválasztották alkirálynak. Évekig alkirályoskodott, amíg az angolok és az olaszok be nem tették a lábukat Szomáliá­ba. Egzotikus barátunk azután visszatért a birtokára, és tovább gazdálkodott a Belé­nyes közelében lévő Kinpányban.- Szenzációs volt Gyomai Imre esete. Ko­lozsvárról a harmincas évek elején ment Pá­rizsba. A Sorbonne-on tanult. Az egyik évfo­lyamtársnőjével egymásba szerettek, aki meghívta egy hosszabb hajóútra. Hiába sza­badkozott a fiú, mondván, nincs egy vasa sem, a lány nem tágított. A fiú nagy nehezen engedett. A hajó Egyiptomba vitte őket. Ale­xandriában szálltak partra, ahol egy hatal­mas autó várta őket. Kiderült, hogy a papa, később az após - az egyiptomi dohányki­rály. Mint milliárdos „tengette” le az életét Párizsban ez a szegény Imre gyerek. Mert volt, aki milliárdos lett, volt aki nyomorgott, és volt aki éhen is halt. Vagy itt van Tóth Andor újságíró esete. Szegény fiú volt. Ő Genfben próbált boldo­gulni. Nézegette az újsághirdetéseket. Az egyik rovatban azt látta, hogy valaki házat keres, a másikban, hogy valaki házat kinál. Elővette a telefont. Halló! Ön keres házat? Igen? Hát kérem szépen, én tudok egy ön­nek megfelelő házat. Szíveskedjék felkeres­ni. Mind a kettővel megbeszélte a részlete­ket. így alapította meg ingatlanforgalmi vál­lalatát és dúsgazdag lett. Vásárolt egy farmot Vevey-ben, Montreux-höz közel, kihozatta az édesanyját Komáromból, berendezett ne­ki egy magyar csárdát. Remekül ment... Hogy egy jó ötlettel mit lehet kezdeni, azt a párizsi Rotonde kávéházban is tapasztal­tam. Amerikai és más külföldi turisták azért jártak ide nagy előszeretettel, mert kíváncsi­ak voltak a kávéháznak a bulvárra nyíló ab­laka mögött reggeltől estig fényes eleganciá­val üldögélő turbános hindura. Nagyon ér­dekes jelenség volt. Persze nemcsak kívülről nézegették a gőgös idegent, bejöttek a kávé­házba, hogy közelebbről is szemügyre ve­gyék, és a közelébe férkőzzenek. En is ott töltöttem az estéimet. Egyik este, zárás előtt megfigyeltem, hogy a tulajdonos odamegy a hinduhoz és halkan odaszól: Szabó úr, haza­mehet! Nagyon érdekes Mikes Imre pályafutása. Gallicus néven ismerték százezrek idehaza és külföldön. Fiúméból indult, ahol a tengeré­szeti akadémiát végezte, szerelme a tenger volt. De azután elcsábította az újságírás. 1935-ben Párizsban dolgozott, mint a Ma­gyar Nemzet tudósítója. Ugyanakkor tudósí­totta Gyetvai Jánosnak Új Előre című ameri­kai lapját is. Később a Szabad Európa Rá­dió munkatársa lett. Hogy ez miként történt, azt Bölöni György mesélte el nekem. A má­sodik világháború után a magyar béketár­gyalások aláírását követően Mikes Imre, mint kitűnő újságíró, rohant a telefonhoz, hogy leadja a hírt a lapjának, a Magyar Nemzetnek. Egyszerre csak érezte, hogy va­laki lefogja a karját. Egy pesti kollégája volt, aki azt mondta neki: - Figyelj ide. Amíg a pártlap elsőként le nem adja ezt az anyagot, addit te egyetlen sort sem közölhetsz. Imre nagyon érzékeny és önérzetes fiú volt, ott­hagyta a telefonkészüléket, és olyan óriásit lépett, hogy meg sem állt Münchenig. Egyébként két jelentős kötet fűződik a nevé­hez. Az egyik Nagy-Magyarországtól Nagy- Romániáig című. Ezt a Brassói Lapok foly­tatásokban közölte. A másik a Tiszazugi mérgező asszonyok története, a híres-hírhedt arzénes ügy. S most hadd említek itthon ismeretlen, külföldön sikeres újságírókat. A húszas években vándorolt ki Pestről Révész Andor. Madridban telepedett le. Tökéletesen megta­nult spanyolul, és a legtekintélyesebb napi­lapnak, az ABC-nek lett a szerkesztője. Ami­kor 1960-ban ott jártam, sajnos már nem élt. Magam is szerkesztettem lapot Párizsban, a Párisi Futárt. Egyetlen lapszáma sajtótörté­neti emlék. Valamivel „hosszabb” lélegzetű volt a Rue Babylone-on korábban szerkesz­tett Párisi Újság. Ketten alapítottuk Halmi Jözseße\ 1923-ban. Halmi hozta az alaptő­két, én főszerkesztőnek Claude Farrére-t, a már rég világhírűvé vált írót, akivel még Konstantinápolyban, a mai Isztambulban, 1922-ben készítettem interjút. Furcsa ember volt. Csak úgy tudott dolgozni, párizsi Ave­nue Tokyo-beli lakásán, ha a felesége mel­lette ült és horgolt. Ez volt a mániája. Wink­ler Pál, a közgazdasági rovatot vezette. Ké­sőbb szép karriert futott be. Rég eljöttem Pá­rizsból, amikor a kezembe került az egyik legjobb francia folyóirat, a Lectures Pour Tous, amit ő szerkesztett. Aztán megvette a Paris Soir cimű napilapot is. Még mostaná­ban is hivatkoznak Winkler lapjára. Nemrég a televízióban a francia Áron professzor em­legette a magyar gazdasági helyzettel kap­csolatban. Hogy honnan szerzett pénzt lapa­lapításhoz Halmi Jóska, aki rendkívül jóké­pű, markáns és főleg rámenős fiú volt, an­nak a története a következő. Megismerkedett a Rotonde kávéházban egy orosz arisztokra­tával, akinek egy cseremisz hercegnő volt a felesége. Ez a tüzes vérű, dúsgazdag asz­­szony, aki nem tudott mit kezdeni a pénzé­vel és az értékeivel, beleszeretett Halmiba. Halmi rábeszélte, hogy a legjobb befektetés egy magyar nyelvű napilap kiadása Párizs­ban. így jutottunk pénzhez, és soha nem fe­lejtem el, hogy azon az estén milyen boldo­gok voltunk. Hogy a nagy szerelemből mi lett, már nem tudom, de a pénzből mindösz­­sze két nagyformátumú, gyönyörű kivitelű lapszámra tellett, a harmadik - nyomdász­nyelven - a teknőben maradt. Talán még most is ott van a Polgár-nyomdában, a Rue Lacepede-n. Lejegyezte: HERNÁDI MAGDA 23

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents