Magyar Hírek, 1989 (42. évfolyam, 1-24. szám)

1989-06-05 / 11. szám

A VI.ANYANYELVI KONFERENCIA ELÉ

Egymást kereső-erősítő szándékok röptették fel a gondolatot a hatvanas évek közepén, mígnem 1970-ben Debrecenben és Budapesten összeült az I. Anyanyelvi Konferencia. Az azóta eltelt két évtized alatt a magyar nyelv, kultúra és a magyarságtudat ápolásának határtalan - és sokszor határtalanul nehéz - feladata körbefogta a földgolyóbist. A konferencia az évek során - Debrecentől Szombathelyig - végigjárta az óhazát. Most, augusztus 6-10-ike között, Kecskeméten kerül sor a találkozóra. Mondanunk sem kell, nemcsak a helyszínek változtak; a mozgalom önfejlődése s a külvilág változásai formálták a célt, a módszert, a viták irányait. Nem lesz ez másként Kecskeméten sem, amint azt

előrejelzik az alább következő írások is.

CZIGÁNY LÓRÁNT

(Nagy-Britannia)

Készítsük elő a magyarok világkongresszusát

Czigány Lóránt londoni irodalomtörténész a kezdetek óta részese az anyanyelvi mozgalomnak, résztvevője az eddigi Anyanyelvi Konferenciáknak.- Milyen várakozással érkezett az első, tizenkilenc esztendővel ezelőtti találkozóra, s hogyan tekint rá vissza a mából?- Az első Anyanyelvi Konferencia - ahogyan én látom - a hivatalos politika „nyitásának”, azaz annak a felismerésnek az eredménye volt, miszerint lehetetlenség, hogy ennyi magyar él Nyugaton, és Magyarországnak nincs velük normális viszonya. Jó volt, hogy a kapcsolatok rendezésére az anyanyelv szolgáltatta a közös hivatkozási alapot, mert ha valami, ez valóban „összekötött” bennünket. Mindkét fél - érthetően - gondosan kerülte a politikai jellegű megnyilatkozásokat;

kölcsönös volt a tapintat. A dialógus lehetősége így is lázba hozott bennünket, akkori harmincasokat - az ötvenhatos nemzedéket képviselő résztvevőkre gondolok - mert párbeszédet akartunk, szót akartunk érteni: tudtuk, hogy csak ez vezet valahová. Mint ismeretes, az emigráció zöme ellenezte ezt. Kétségtelen az is, hogy volt egy előzetes szorongás mind a hazaiakban, mind mibennünk, mígnem mindkét fél számára kiderült, hogy az „ördög” közelről soha sem olyan fekete, mint ahogy festik...- Milyen eredményeket emelne ki az Anyanyelvi Konferenciák csaknem két évtizedes történetéből?- Szorosan vett szakmai eredmények és járulékosak egyaránt sorolhatók. Ugyanis a konferenciasorozat afféle sokcsatornás kapcsolatrendszerré fejlődött, magára vállalta az érintkezés, a kapcsolattartás legkülönbözőbb területeit. Hogy a szakmaiakkal kezdjük, a magyarországi szakemberek beletanultak abba, hogy miféle segítséget nyújthatnak a nyugati világban folyó magyartanításhoz, a magyar kulturális örökség megőrzéséhez. Nyugati szakemberek - elsősorban Nagy Károlyt említeném - hozzájárultak kritikájukkal ahhoz, hogy Nyugaton is széles körben alkalmazható tankönyvek jelenhessenek meg - hazai kiadásban. Az anyanyelvi mozgalom vállalta föl először a nyugati magyar irodalom itthoni jelenlétének ügyét. Ez járulékos eredmény, de igen fontos, mert az egyetemes magyar irodalom ügyét szolgálta.- Ugyanakkor Ön egyetlen találkozón sem rejtette véka alá kritikáját, legyen szó akár az anyanyelvi mozgalomról, akár a külföldi magyarsággal való kapcsolattartás egyéb vonatkozásairól. Legutóbb, az 1987. augusztusi, sárospataki védnökségi ülésen úgy fogalmazott, hogy ma már - a régi „jelszóval” ellentétben - nem csupán arról kellene beszélni, ami öszszeköt, hanem arról is, ami elválaszt ...- Azt hiszem, akkor ez előremutató volt, ám az 1988. májusi pártértekezlet radikálisan új helyzetet teremtett. Manapság már a legszélesebb nyilvánosság előtt beszélnek azokról a kérdésekről - a forradalom rehabilitálása, nyugati szellemi termékek szabad behozatala -, amikre akkor gondoltam. Az idő előrehaladtával, értékelve az örvendetes belpolitikai változásokat, egyre jobban megerősödött bennem: az 1985-ös Anyanyelvi Konferenciára a mozgalom „kifutotta magát”, s azóta egy helyben toporog. Ennek az ódiumát pedig aligha vállalhatják a továbbiakban azok, akik nyugaton a kezdetek óta kitartottak az anyanyelvi mozgalom mellett, éles támadásoknak is kitéve magukat. És őszintén meg kell mondanom azt is, hogy nem látom biztosítva a megújulás feltételeit.- Miért e borúlátás ? És hogyan képzelné el Ön a jövőt?- Válaszomban együtt kell szólnom a Magyarok Világszövetségéről és az Anyanyelvi Konferenciáról. Van olyan vélekedés, hogy - épp a normalizálódott lehetőségekre való tekintettel - az Anyanyelvi Konferenciák ezentúl a névhez, és az eredeti célkitűzéshez híven csak és kizárólag szakmai kérdésekkel foglalkozzanak, mint amilyen például a külföldi anyanyelvi oktatás. Van ebben ráció, de az ilyen konferenciák nem keltenének a korábbiakhoz mérhető érdeklődést, legalábbis külföldön. Sarkítottabban fogalmazva: az a véleményem, hogy ehhez nem kellenek az eddigiekhez hasonló monstre összejövetelek, mert sokba kerülnek, s nem látom a hasznukat. Ezt a fajta, egyébként igen fontos szakmai

tevékenységet műhelymunka jelleggel a Magyarok Világszövetsége - nevezzük így - anyanyelvi bizottsága végezhetné, bevonva a munkába a környező országok szakembereit is, kiszélesítve ezzel az anyanyelvi mozgalom eredetileg elképzelt hatókörét. Meg kell mondjam, nem töltött el lelkesedéssel a nyári - immár hatodik - Anyanyelvi Konferencia megismert programja sem. Elszakadt a valóságtól, elbizonytalanodott. Hogy csak egy példát mondjak: néhány esztendeje talán volt létjogosultsága egy olyan programpontnak, hogy a nyugati magyar irodalom befogadási lehetőségei Magyarországon. Ma már ezt túlhaladottnak tartom, hiszen a nyugati magyar irodalom jelenléte már nincs intézményekhez kötve. Jómagam annak látnám értelmét, ha az Anyanyelvi Konferencia feloszlatná önmagát, és - Éltető Lajos javaslatát továbbgondolva - átalakulna egy, a Magyarok Világkongresszusát előkészítő fórummá. A Világkongresszust - a jelenlegi gyorsuló időben - minél előbb össze kellene hívni, legkésőbb 1992-ben. Nem megnyugtató számomra az MVSZ tevékenységének megújítási módozatait kidolgozó munkabizottság összetétele sem, amelyet a legutóbbi elnökségi ülés után hoztak nyilvánosságra. A hazaiak jobbára idős emberek, akik életkoruk miatt már nem eléggé rugalmasak ahhoz, hogy egy régebbi gyakorlat beidegződöttségeitől megszabaduljanak.

Végül, hogy elképzeléseimet összegezzem: az MVSZ a világ magyarságának érdekvédelmi szervezete kellene, hogy legyen. Nem a szó külpolitikai értelmében, mert az a kormány dolga. Én az intézményes kapcsolattartásra és a technikai jellegű feladatokra gondolok, mint amilyen például az Erdélyből áttelepülők segítése vagy akár a jogi tanácsadás és segítségnyújtás nyugati, hazatelepülni kívánó magyaroknak. Az anyanyelv és a magyar kultúra megőrzése külföldön, mint erre már utaltam; továbbra is részfeladata lehetne az MVSZ-nek. S ha szabad egy lapjukra vonatkozó javaslattal is élnem: mindezen céloknak, ennek az új szellemiségnek jobban megfelelne a Magyarok Világlapja cím. Úgy hiszem, gesztus értéke lenne e változtatásnak, s a gesztusok most nagyon fontosak...

12