Magyar Hírek, 1989 (42. évfolyam, 1-24. szám)

1989-05-22 / 10. szám

Magyar mozi '89 FARKASSZEMET NÉZVE A MÚLTTAL ÉS JELENNEL Moziban az ember a filmvászonnal néz farkas'szemet, az éppen látott mozgóképpel. Leggyakrabban e mondásnak az az értelme érvényesül ilyenkor, hogy merően nézünk, szemünk se rebben, pillantás nélkül csüng fi­gyelmünk a cselekményen. Azt hiszem, az ilyen műélvezet fölszínes, és jobb fölneszel­­nünk a szólás másik magyarázatára. Eszerint az, aki farkasszemet néz valakivel vagy vala­mivel, nem tér ki előle. A Magyar szólások és közmondások gyűjteményében a magyarázat így folytatódik: „hanem bátran szembeszáll, dacol vele”. Amikor a magyar filmtermésről szólok, úgy vélem, ez utóbbit nem ellenke­zésként kell fölfognunk, hanem vállalásként, az igazság érvényesülésének föltétien akara­taként. Nem újdonság, hogy a magyar film(művé­­szet) egyik fő vonulata így néz farkasszemet múlttal és jelennel, s erre készteti a nézőket is. Arra büszke lehet a magyar film, hogy - ha hullámzóan is - évek hosszú sora óta ele­get tesz e föladatának; az év elején megren­dezett filmszemle pedig azt bizonyítja, hogy a folyamat folytatódik. A fájdalmas folya­mat, igen de megkerülhetetlen. Múlttal és je­lennel így, őszintén, előítéleteket félresöpör­ve szembenézni, farkasszemet nézni ugyanis elengedhetetlen föltétele a jövőnek. Balsors gyakran tépte e nemzetet, a vele együtt élő nemzetiségeket, s e nemzetnek az ország határain túlra szakadt vagy elszakí­tott, mégis tőle elidegeníthetetlen közössége­it. E balsorsot megismerni, bevallani, gyó­gyítani kell. Folytatja is ezt a magyar film. Tanúul szólíthatom Sára Sándort - bár a Ember Judit: Pócspetri Gyarmathy Lívia-Böszörményi Géza: Recsk Faludy György, költő Sára Sándor: Pergőtűz Tölgyesi Ágnes: „...evilágból..." második magyar hadsereg doni pusztulásá­val foglalkozó műve, a Pergőtűz, korábban elkészült már, most a félbeszakadt bemuta­tás folytatódik. Régebben várta már a nyil­vánosságot Ember Judit interjúfilmje, törté­nelmi elemzése is Pócspetrnö\. Ebben a kis faluban megöltek egy rendőrt 1948-ban; bár lehet, talán valószínű, hogy véletlen baleset történt. Az esemény azonban meggyorsíthat­ta az akkori politikai-társadalmi folyamato­kat, jelesül fegyverként használták föl az (egyházi) iskolák államosításának törvénybe iktatásához. A film egykori szemtanúkat, je­lenlévőket, érintetteket szólaltat meg - föl­­lebbviteli ítéletre nem vállalkozik, legföljebb erre ösztönöz. S ha már Ember Juditot említettem, foly­tatom egy másik művével, az együttvéve ti­zenegy órányi interjú-dokumentumaival: 1956-ról, megszólaltatván azokat (már akik élnek közülük), akik ama novemberi hajna­lon éltek a budapesti jugoszláv nagykövet­ség fölajánlásával, s ott menedéket kaptak. Ez a mű címe is: Menedékjog. Az ott töltött rövidebb, s a romániai Snagovban internál­tán eltöltött hosszabb időre emlékeznek azok, akik Nagy Imre körében voltak s még élnek. (Nem tehetem meg, hogy meg ne em­lítsem: az interjúk szövege megjelent könyv­alakban is.) Az év eleji filmszemle egyik nagydíját kapták Gyarmathy Lívia és Böszörményi Géza, Recsk című filmjükért. Mondhatnám ezt is folytatásnak, hiszen a szerzők tavaly mutatták be azóta nagy sikert aratott portré­­filmjüket Faludy György, költő címmel, s ab­ban ugyancsak a recski kényszermunkatá­borról esik a legtöbb szó. Ez a mátraalji köz­ség máig fájó seb a nemzeti történelemben: 1950-től kezdve itt raboskodtak teljesen ár­tatlan emberek, s akik közülük túlélték a szenvedéseket, Sztálin halálának köszönhe­tik. Ebben a döbbenetes erejű emlékezéssor­ban a legérdekesebb az a névsor, amely a film végén közli: kik voltak hajlandók a ka­mera elé állni. Mondanom sem kell, hogy aligha az igazán felelősek. Megszólalnak azonban az alacsonyabb beosztású rabtar­tók: van, aki csalódott, összeomlott, de van olyan is, aki az elkövetett bűnöket tagadja, s kétségtelen: ha visszatérnének azok az idők, folytatná újra. Megrázó viszont, hogy mi­lyen tisztán, nemes emberi tartással szólnak az egykori rabok. Ha elcsuklik is olykor a hangjuk, mint Michnay Gyulának, az egyet­len sikeres szökés hősének, aki az ausztriai kétkedő fogadtatásról szólt, mint Kéri Kál­mánnak, akinek háborús helytállását, vagy mint Steiner Györgynek, Zimányi Tibornak, akiknek a náci táborokban elszenvedetteket kell szembesíteniük recski emlékeikkel. Az eddig említettek mind dokumentumok, interjúk (és ha szólok róluk, nem hallgatom el: más táborok is voltak, a hortobágyiról szólt tavaly Gulyás János és Gulyás Gyula Törvénysértés nélkül címmel, és sokan szor­galmazzák, hogy valamennyi törvénysértés­ről kell készülnie filmnek), de szerepelt a 26

Next

/
Thumbnails
Contents