Magyar Hírek, 1989 (42. évfolyam, 1-24. szám)
1989-05-22 / 10. szám
FOTÓ: GABOR VIKTOR si lehetőségek körül parázs viták folytak. Végül Szendrő Péter terveit fogadták el, aki a műemléki értékek megóvásával, mai igényeknek megfelelő színházat álmodott meg. A park fái, bokrai közé természetesen illeszkedik az eredeti épülethez csatolt új szárny, amely kívülről mesterséges dombnak, a rossz nyelvek szerint vasúti töltésnek látszik. Fölötte jól érvényesül a Csodaszarvas mondát megjelenítő színes graffito, Nagy Sándor alkotása. A harmóniát a park másik oldalán álló, alumínium lemezekből „épült” szabadtéri mozi bontja meg, amely teljesen tönkreteszi az összhatást - reméljük előbb-utóbb eltüntetik innen. Ha a szinház külső megjelenését impozánsnak látjuk, akkor belső kialakítását, berendezését egyenesen pazarnak mondhatjuk: halvány rózsaszín márvány, Zsolnay falburkolat-kerámia, textíliák, kárpitok, réz-opálüveg lámpatestek, mindenből a legszebb és legelegánsabb. Természetesen gondoskodtak a kényelmes nézőtérről, a korszerű színpadtechnikáról, a hang- és fényberendezésekről is. A színpadon éppen a már háziszerzőnek számító Gyurkovics Tibor új darabját, a Boldogházát próbálják, Tordy Géza rendezésében. A társulat tablóját nézegetve feltűnik, hogy a főiskoláról kikerült új arcok mellett mindenkit megtalálni a régiek közül. A hosszú évekig tartó építkezés, az ideiglenes játszóhely ellenére hűségesen kitartottak a színészek. Hegyeshalmi László igazgató új színháza mellett erre a törzsgárdára a legbüszkébb: Szoboszlay Sándor Jászay-díjas, kiváló művész, Jászai László, Jászai-díjas, érdemes művész, Demjén Gyöngyvér és Dobos Ildikó Jászai:díjas, Joós László, Spányik Éva érdemes művész, hogy csak a legismertebbeket említsük. A veszprémi Petőfi Színház - amelynek hírnevét annak idején Németh László, Illyés Gyula drámáinak ősbemutatói alapozták meg - most is a magyar drámaírók műhelye. Az idei évad előadásai között találjuk Sík Sándor méltatlanul elfelejtett történelmi tragédiáját, az István királyt, Spiró György Az imposztor című komédiáját, a Sarkadi Imre-drámából készült rockballadát, a Kőműves Kelement, Dragomir Jancar A nagy briliáns valcer című drámájának ősbemutatóját, A padlás mesemusicalt és a Régi nyár című zenés játékot. A vezető rendező Paál István s a már említett Tordy Géza mellett a fiatal Vándorfi László, a nyugdíjasként is dolgozó Szabó József; a vendégek közül Horvai István és Kerényi Imre tartozik az állandó stábhoz. A színház lehetőségeivel élve kamarakiállításokat, szerzői esteket, koncerteket rendeznek, és tovább folyhat a munka a stúdiószínházban, a Játékszínben is. Az idén nyáron is lesznek szabadtéri játékok a várban, kiemelkedő vállalkozásnak ígérkezik Kocsis István erdélyi drámaíró Árpádházi Szent Margit című drámájának ősbemutatója. A színház színes repertoárjából nagyon hiányzik a valamikor szinte állandó vendégnek számító Sepsiszentgyörgyi Állami Székely Színház társulatának játéka. Szoros szakmai és baráti szálak szövődtek közöttük. A veszprémiek nem felejtik az elvesztett barátokat. Amióta felgyorsult az erdélyi magyar színházi élet tönkrezúzása, a sepsiszentgyörgyi színházra is kimondták a halálos ítéletet, a román tagozat mellett egyre jobban elveszítik életterüket, magyarországi kapcsolattartásról pedig szó sem lehet! A veszprémi színészház bejáratánál álló székelykapu a szentgyörgyiek ajándéka, s a valamikori élénk kapcsolat emlékét őrzi. A lengyel színház, a Jelenia Gora-i társulat szerencsére megmaradt a régi színházi partnerkapcsolatokból. Bevallom, amikor a színigazgató büszkélkedését hallgattam az átlagon felüli színházi csapatról, jó adag elfogultsággal vádoltam magamban. De fáradhatatlan kalauzom, Putnoki Ilona művészeti titkár is ugyanezt folytatta, állandóan a közös programokat emlegette, s bizonyítékul elém rakta fiókjából a sok vidám fotót. Putnoki Ilona hiteles tanúnak számít, hiszen az alapítás óta jelen van, szerelmese a színháznak. Átkísér a szintén megszépült és kibővített színészházba. Az egyik ajtón ezt olvasom: Antal Olga, Fazekas István színészek, Fazekas András baba. A fiatal színészházaspár lakása kényelmesen berendezett, igazi otthon. Mind a ketten Budapestről kerültek ide, Olga egyenesen a főiskoláról, Fazekas István néhány éves pesti színészélet után, tudatos erőpróbára. Milyen is egy vidéki színész élete? - faggatózom. A várt panaszáradat elmarad, s egészen másra terelődik a szó. Azt persze tárgyilagosan leszögezik, hogy egy vidéki színész elesik azoktól a lehetőségektől, amelyekkel fővárosi kollégáik rendelkeznek (rádió, televízió, szinkron) és hogy nem az érvényesülés az elsődleges szempont itt - hiszen még egy saját lakás is elérhetetlen - hanem a szakmai fejlődés lehetősége. Sokat és sokfélét játszhatnak, s marad idejük a családi életre, a barátokra. A színészház olyan mint egy jó kollégium - mondják -, mindenkinek nyitva áll az ajtaja. Ha akad egy szabad délután, vagy nap, „tyúkapó” köré gyűlnek. Szobi, azaz Szoboszlay Sándor alsóörsi tanyáján gyűjti össze kollégáit. Már-már szállóige lett: „Gyerekek, gyertek! Meglátjátok, még narancs is lesz a fán!” Mire az apróságok megérkeznek szüleikkel, a fákon valóban ott virítanak a narancsok, mert Szobi nem volt rest odakötözni őket. Mutogatják a fotókat, a közös kirándulásokról, disznóölésekről. Az „öregek” mindig kieszelnek valamit a sovány pénztárcájú fiatalok megsegítésére: a télen disznót vásároltak, és a színészházban dolgozták fel, hogy az ifjú kollégák a „fáradtságos munkáért” természetben kapják meg a bért... ZIKA KLÁRA 9
