Magyar Hírek, 1989 (42. évfolyam, 1-24. szám)
1989-05-08 / 9. szám
SAJTOTÜKÖR Zsidókérdés és nemzettudat - Beszélgetés Szőcs Gézával - Konrád György az ötvenes évekről - Kárpátaljai változások Magyar Hírlap „Zsidókérdés és nemzettudat” címmel tartott előadást Budapesten a Franciaországban élő Karády Viktor, a Francia Nemzeti Tudományos Központ munkatársa. Előadásának alapgondolatait ismerteti a kormány napilapja.- A magyarországi Holocaust speciális volta azt eredményezte, hogy 1945 után elsősorban egy asszimiláns, magasan iskolázott, városlakó zsidóság maradt meg - mutat rá Karády. - A nemzeti asszimiláció, bár befejezett tény volt soraikban, az üldözés körülményei hatására a fennmaradó magyar zsidóság magyarságtudatát kérdésessé tette. „Bizalmi válság” alakult ki, amelyet csak fokozott, hogy a háború után, a református egyház kivételével, nemzeti bocsánatkérés, nemzeti gyász, és nemzetközi kártérítés nem történt. A háború utáni helyzetet színezte az a körülmény, hogy Sztálin egy zsidó négyesfogatot ültetett „Hitler utolsó csatlósára”. Az is tény, hogy a zsidóság már a 19. századtól kezdve lélekszámát meghaladva vett részt a politikai mozgalmakban, és így egyfajta „előregyűjtött” politikai tőkével rendelkezett. A kommunista mozgalomban éppúgy nagy számban vettek részt, mint a szociáldemokráciában, a szabadkőművességben vagy a polgári radikalizmusban. A kommunista mozgalomhoz való látványos csatlakozás - véli Karády Viktor mutatós eredményekhez vezetett: megnyitotta a közéleti érvényesülés zsilipjeit. Azonban ez a magyar zsidó tudat számára súlyos elfojtásokkal járt együtt, hiszen 1948 után el kellett felejteni a zsidó azonosságot, a háborús sérüléseket. Az üldöztetés ténye tabu lett, miként az Izraelhez kötődő kapcsolat is.-Az 1956-os népfölkelés előkészítésében - hangsúlyozza a franciaországi kutató vezető szerepet játszottak a zsidó származásúak is, így 1956 újabb állomása a magyar-zsidó azonosságtudat kifejlődésének. Ötvenhatban elenyésző volt az antiszemita megmozdulás.- A mai magyar társadalomban - éppen a szólásszabadság révén - kifejezésre jutnak a bűnbakkeresésnek megfelelő antiszemita érvek, amelyek lényege az, hogy a válságban lévő intézményrendszert egyesek azonosítják a „zsidó kommunizmussal” hangsúlyozza Karády. Véleménye szerint a bizalom megteremtésének három feltétele van. Az első: a zsidó származásúak ne érezzenek zsidóság és magyarság közt semmi ellentmondást. Másodszor: a nem zsidók is egyértelműen ismerjék el, hogy a zsidóság éppúgy szívén viseli a magyar sorskérdéseket, mint ők. Harmadszor: a zsidók és nem zsidók vállalják el a másság lehetőségét, a másság terhét és a másság jogát az emberi gondolkodásban. HITEL Szőcs Gézával, a Romániából Svájcba kényszerült íróval közöl beszélgetést a független irodalmi, társadalmi, kritikai lap. A költő elmondja, hogy azért telepedett le Svájcban, mert 1986-ban egy berni konferencián a svájciak a román delegáció tudomására hozták, hogy figyelemmel kísérik sorsát, és hogy készek politikai menedékjogot nyújtani a hazájában üldözött „ellenzéki”-nek:- Adott volt egy ország - mutat rá Szőcs Géza, amelyről tudtam, hogy szívesen látnak. A dolog elvi része, hogy nagyon rokonszenvessé tette számomra Svájcot az ottani demokrácia és a három etnikum, a három különböző kultúra együttélése. Erdély számára is kedvező lett volna egy svájci jellegű, konföderativ struktúra. A jövőt tekintve azonban nem sok esélyét látom a határok megváltoztatásának - hangsúlyozza Szőcs -, de igen nagy értelmét látom a határok megszüntetésének.- Erdélyért és a romániai magyarság sorsáért igen sokat lehet tenni külföldön - mutat rá Szőcs. - Kétszer nyílt komoly alkalmam erre, amelyet, ha Magyarországon élek, nem tudtam volna megtenni. Az amerikai kongresszus 1987 májusában hallgatta megjelentésemet a romániai helyzetről. Júniusban pedig a svájci parlament előtt beszélhettem. A közélet és a költészet elválasztható, de amennyiben egy ember sorsát nézzük, már nem kell föltétlenül választani a kettő között. A „Van-e honvágya?” kérdésre Szőcs Géza rendhagyó választ ad az interjú befejezéseképpen:- Molter Károly élete vége felé, amikor már nagyon szórakozott volt, beadványokat írt a román kormányhoz. Kérte, engedjék vissza Marosvásárhelyre. Meg is indokolta kérelmét azzal, hogy életének csak ott van értelme, hogy ott élnek a barátai, csak ott tud dolgozni. Levelet írt, megcímezte: „feladó: Molter Károly, Tirgu Mure§”. Vagyis Marosvásárhely... Ez a történet összefoglalja azt, amit elmondhatnék a honvágyról és az erdélyi helyzetről. Honvágyam van Genfben, de sokkal nagyobb honvágyam lenne, ha Marosvásárhelyen élnék vagy Kolozsvárott, mert azok a városok, amelyekben felnőttem, már nem léteznek. Ha ott élnék, mindennap kellene látnom, mivé váltak, és így a honvágy és a tehetetlenség érzése sokkal erősebb lenne, mint most, távol szülőföldemtől. képes^ Éveken át dobozban tartogatott, a közönségtől „elvont” magyar filmekről közöl elemzést a családi magazin, Konrád György tollából. Az ismert író a legutóbbi magyar filmszemlén a társadalmi zsűri tagja volt.- Először el kell beszélni az átélt halálfélelmet, a hozzánk közelállók elpusztítását, a közös megerőszakoltatást, és azután eljut az ember a megkerülhetetlen kérdéshez: mi volt ennek az egésznek az értelme? - írja cikke bevezetőjében Konrád. - A megszólalók korábban hallgattak a szenvedéseikről. Megvert emberekből most kibuggyan a hajdani szégyen. Egy generáció elveszett - mutat rá a szerző. - Most, amikor garmadával kerülnek napvilágra történetek a sztálinizmusról, most derül ki, hogy nem volt semmi értelme. Hogy azok, akik szívvel-lélekkel belementek, egy butaságért dolgoztak. A recski táborról szóló filmben ott látjuk az egykori őröket, szép fiatalokból választódtak ki hajdan az ávósok, olyan gyerekemberekből, akikből jobb is lehetett volna.- A fiatal nézőktől most a legnagyobb tapsot egy pap kapta -írja Konrád György - aki szilárd tisztánlátással képes a szeretet megelőlegezésére.- Aki állami pénzen filmet csinált - figyelmeztet Konrád -, az valamiképpen maga is benne volt abban az életkörben, ahol az ember nemcsak áldozat, hanem cinkos is. Mindannyian részt vettünk ebben az udvari kultúrában, ha másként nem, akkor mint öszszesúgó, zúgolódó nemesek. Ha ma jól nekimégy a Rákosi-rendszernek - véli a cikk szerzője -, az kezd olyan lenni, mintha az ötvenes években jól eltángáltad volna a Horthy-rendszert. LAPJA Reményteljes változás Kárpátalján címmel Forgon Pál írását közli a Magyarországi Református Egyház hetilapja. Forgon püspök egy örömteli esemény felelevenítésével kezdi cikkét: február elején újból birtokba vehették Verbőc község református hívői falujuk 1844-ben épült templomát, amely huszonnyolc évig volt bezárva. A közeli jövőben még hat bezárt templom kapui nyílnak meg Kárpátalján, ami azt jelzi, hogy - a püspök szavaival - „az államhatalmi szervek nem ellenfélnek, hanem partnernek kezdenek tekinteni bennünket. Egyházunk - tekint vissza a cikk írója a közelmúltra - a szovjet hatalom ideje alatt csak mostanában kezd nyugodtabb légkörben élni. Át kellett vészelni a sztálini önkény időszakát. A lágerekben több református magyar ember pusztult el, mint a második világháború idején. Az ezt követő években az egyház csak csendesen élt, hiszen senki sem tudhatta, mit hoz a holnap; pangott, de élt, mint sok minden akkoriban.” Végül arról szól Forgon püspök, hogy az utóbbi időben egyre többen hagyják el szülőföldjüket. „Hisz ezáltal belőlünk, reformátusokból és magyarokból lesz mind kevesebb a Kárpátok alján. Ugyanakkor minden konkrét esetben felmerül bennünk a kérdés: vajon mindent megtettünk-e annak érdekében, hogy itthon jól érezzük magunkat?! Nagyon reméljük, hogy közös erővel ezen is sikerül mihamarabb változtatnunk.” 27
