Magyar Hírek, 1989 (42. évfolyam, 1-24. szám)
1989-04-17 / 8. szám
Amikor Klösz mester, a régi Pest-Buda fotográfusa, ládányi kamerájával megcélozta - talán a Margitszigetről - a Duna lábáig nyújtózkodó dombocskát, nem kellett sokat bíbelődnie a részletekkel. Akkor, a századforduló táján jószerivel csak három ház emelkedett ki a dombhajlatok lágy sziluettjéből. Egy réges-régi templom a József-hegy nyergén, lent, a Rózsadomb derekánál, Wagner úrnak a török időkből ittmaradt türbét magántulajdonná ölelő cifra villája, s fent, a gerincen, Wörner Jakab gépgyáros háromtornyú, emeletes nyaralója. Ha hosszabban hátrálnánk az időben, elevenebb élet nyomait is felfedezhetnénk ezen a derűs vidéken. Rézmálnak hívták hajdanán a dombot, ami hevenyészett átírásban napsütötte hegyoldalt jelent. Szőlők karói erdőzték a föld hátát, kanyargós utak mentén vincellérek kunyhói, présházak sorakoztak. És még régebben? „Rózsaapó” derviseinek népes hada imádta itt Allahot, az egy igaz istent, és Mohamedet, az ő prófétáját, s legendás virágok nyíltak - tudós történetírók mesének mondják - Gül Baba kertjében. Akárhogy is volt, ez a rózsákért bizonyult - névadóként - a legmaradandóbb emléknek Rézmál egész eddigi históriájában. S itt áll nyomatéknak mindmáig a Duna fölött, a domboldalban Gül Baba sírkápolnája. Az 1800-as évek vége felé jött divatba ideköltözni a poros Pestről. Wörner Jakab ötletétől indíttatva, tehetős polgárok vásároltak nagy telkeket a hegy hátán, völgyes-dombos utakká bővültek a korábbi, legfeljebb kocsinyom szélességű csapások. És épültek a paloták, amelyek Rózsadomb aranykorát idézik. Nemes méltóság jellemzi valahányat, hiszen a legjobb mesterek tudását őrzik a palotányi villák, családi rezidenciák. A harmincas, negyvenes években aztán a Bauhaus hódította meg a várost, s ahol volt még hely a Rózsadombon, szigorú mértani formákat idéző, modern hajlékok épültek. Nagy ablakokkal, csiszolt kővel burkolt homlokzatokkal. Fém, üveg, világos ragyogás. Amilyen vitéz Vináry Ervinnek, a hajdani iparügyi minisztériumi osztályfőnöknek a villája is. Negyvenöt január huszonegyedikére virradóra - meséli az idős házvezetőnő - két szuronyos katona törte ránk a pinceajtót. Pedig Rozálka, Kemény Simon felesége, már minden értékét odaadta nekik... Hogy talán megkímélik azt a beteg embert. Hiszen híresség! Költő! A Vináry-kertben - int a sötét ablak felé - megásatták vele a saját sírját. Kimehetett még hozzá a felesége elbúcsúzni. Mondja neki szegény ura: Rózsikéin, engem agyonlőnek. Ott vannak a versek, abból magának meg kell élnie... No, azt ugyan jól gondolta! Ezer forintot kapott havonta Rózsika. Éhenhalni is kevés! A Herman Ottó utcában kezdődő dráma a Lórántffy Zsuzsanna utcában folytatódik. Ugyanezen az éjszakán. Az újabb események színhelye a Herczogvilla. A Rózsadomb klasszikus építészetének korából.- Minket, nyolcunkat, átlökdöstek ide, a professzorékhoz. Valami parancsnokságuk volt ott, dáridóztak, danoltak, minden ki volt világítva. Jön ki egy tiszt és mondja a katonáknak: Kivégezni! Elkísért a német a ház mögé. Sírtunk, rimánkodtunk, a szakácsné, a Magdi, térdre esett... A katona meg a levegőbe lőtt! És mutatta: futás! A dombról még békeidőben is sokan futottak el. És ugyancsak nem önként... A villákba új lakók költöztek, a domb új névadói. A város e fertályát ugyanis káderdombként kezdték emlegetni. Persze, nem odafent. Inkább alant, a síkságon. E kevésbé régi, ám a maga módján ugyancsak történelmi név ma is él, bár a politikusok, írók, tudósok mellett kötő-szövő kisiparosok, divatárukereskedők s más pénzes pályák kiválasztottjai is a „rózsadombiság” státusába kerültek. Partra fel és völgybe le. Ilyen a Rózsadomb. Önmaga és önmagának színt is váltó tükörképe. A Bimbó és az Alvinczi utca sarkánál sincs már meg a kis kápolna, amelynek háta mögött sokáig ott rejtőzött Schittenhelm Ede, negyvennyolcas tüzér sírja és márványból való emlékköve - állíttatta 1904-ben a Budapesti Polgári Lövész Egyesület. Az újra jeltelenné vált sír fölött most egy zöldségesbódé kínálja friss áruját. A nagy kertekből kisebbek lettek, a levegős panorámát benövik az új honfoglalók épületei. Ott, ahol egy négyzetméternyi lakott tér félszázezer forintba, csaknem annyiba kerül, mint másutt egy hétvégi házacska, friss paloták magasodnak. A gazdagság talmi ízlését sugárzó emlékművek. Berkenye utca, Tulipán utca, Cserje utca, Mandula utca, Borbolya utca, Árvácska utca, Áldás utca, Rózsahegy utca, Zivatar utca: a kerek világ. Kálvária, ahová zihálva kapaszkodik fel a város. De nem verítékében megdicsőülni. Aki visszanéz, sóbálvánnyá lesz bizonyosan. Mint ama bibliai asszony, mert nem hitte el, amit pedig tudott... BÚZA PÉTER FOTÓ: CSIGÓ LÁSZLÓ A RÓZSAD 8
