Magyar Hírek, 1989 (42. évfolyam, 1-24. szám)

1989-01-09 / 1. szám

1. Szemgyönyörködtető bonbonosdoboz

2. A cipők is magukon hordták a készítőjük kézjegyét

3. A híres Honfoglalás festménnyel díszített parfümösdoboz

4. Századvégi kártyakészlet

5. Báli csipkelegyező

FOTÓ: GÁBOR VIKTOR

SÉTA A KORONAHERCEG UTCÁBAN

„Lépjen beljebb és nem bánja meg! Boltunkban a Távol-Kelet édeskés fűszereivel átitatott atmoszférában, a pultokon és a polcokon sorakoznak a finomságok. Áttört fehér-rózsaszín csipkés papírlapokon többemeletes torták magasodnak, ínycsiklandó habos sütemények, kandírozott gyümölcsök, vaníliás, ánizsos kekszek, cukrozott mandula, pisztácia és marcipánfigurák. A bevált régi receptek szerint készített édességeinket világhírnevükhöz méltó csomagolásban áruljuk.”

Sok-sok évvel ezelőtt, a múlt század vége felé, ilyen hirdetéssel csalogatta a pesti Gerbeaud Cukrászda a vendégeit - a fenti sorokat az Iparművészeti Múzeum legújabb, Séta a Koronaherceg utcában címet viselő kiállításán olvastam.

Milyen lehetett annak idején a korzózó és bevásárolni szándékozó hölgyek utcáján (a mai Petőfi Sándor utcán) végigsétálni? Nyilván páratlan élvezet, hiszen kisebb és nagyobb boltok sorakoztak egymás mellett, amelyek bejáratánál maguk a tulajdonosok üdvözölték a belépőket, akiket bent az azóta is emlegetett, „minden igényt kielégítő” választék fogadott.

Ebben az utcában mindenki mindent megtalálhatott - a szépen hímzett báli legyezőtől, a figurákkal díszített elefántcsont pipáig. Az egyik üzletben megvásárolt szövetet a mellette lévő szabóműhelyben szabathatta ki az általa kívánt mintára. S útközben még megvehette az ebéd utáni süteménykülönlegességeket is.

S mindent mindenütt gyönyörűen becsomagolva kapott meg.

Ezeket a mindennapi tárgyakat, főleg díszdobozokat, gyűjtötte kiállításba a múzeum. A vitrinek üvegei mögött felhalmozva, üzenetet hoznak egy régen elmúlt, mégis nosztalgiával emlegetett korból, azokból a boldog békeidőkből, amikor még a hétköznapi apróságoknak sem csak használati, hanem esztétikai értékük is volt. Amikor még a picinyke gyufásdobozt is egyénivé tették azzal, hogy a vendéglők és a kávéházak saját címkét terveztettek. Öröm lehetett nézni, mejgfogni a skatulyát.

Üzennek ezek a múzeumi kiállítási tárgyakká vált holmik arról is, hogy volt idő, amikor a jól végzett munkát valóban becsület és dicsőség dolgának tekintették... amikor a mester kézjegyével látott el mindent, ami a műhelyéből, üzletéből kikerült.

Mindez elgépiesedő, célszerűen elszürkülő világunkból nagyon hiányzik, s talán ezért néztem olyan nagy nosztalgiával a Honfoglalás festményével díszített parfümösdobozt 1896-ból, a cipészmester monogramjával ellátott női cipőt, a gyöngyházberakásos étkészletet.

De jó lenne újra felfedezni a környezeti harmónia, az apró dolgok örömét... is.

P. I.

25