Magyar Hírek, 1989 (42. évfolyam, 1-24. szám)
1989-03-20 / 6. szám
1 SVÉDORSZÁGBAN, MAGYARUL A teremben tizenhét kicsi ül, s tanulja: mi is az a család, és mi a családtagok neve - svédül. Mert ebbe a csoportba kizárólag idegenből - mármint svéd szemszögből nézve idegenből - jött apróságok tartoznak. A foglalkozást svéd óvó néni vezeti, de részt vesz rajta török, jugoszláv és magyar anyanyelvi tanár is. E három pedagógus, köztük Karlóczy Denise, elsősorban mégsem azért van itt, ebben a malmöi óvodában, hogy anyanyelvi órát tartson, hanem inkább a tolmács szerepét tölti be. A három és fél órából egy mégis egyedül Denise-é és tanítványáé, Philipé. De így helyes, mert - elég az egy óra, hogy meggyőződjem róla - ha Philip Jugoszláviából érkezett is Svédországba, nagyszerűen érti és mondja a magyar szót. Persze, nem minden magyar gyermek beszéli olyan szépen szülei, nagyszülei nyelvét, mint a hatesztendős Philip. Jó néhány óvodai, általános és középiskolai magyar anyanyelvi órát végigültem Malmőben, Lundban, Stockholmban, s láthattam-hallhattam: magyarul többféleképpen lehet tudni vagy éppen nem tudni; ahány tanítvány az anyanyelvi órákon, annyiféle tudás. Ilka és Csanád - féltestvérek - elsősök. Tavaly iskolakezdetkor, amikor találkoztunk, még csak fél éve éltek Lundban, de okkal büszkélkedett velük magyartanáruk, Járai János: még hibátlanul beszélnek magyarul, de már a svédet is kapiskálják. Ezért őket sem elsősorban magyarra tanítja, hanem inkább a svédre vezeti rá anyanyelvi oktatójuk. A másik véglet: az alapozó általános iskola utolsó, kilencedik osztályába járó Mari. Töri a magyart erősen, inkább érti, mint beszéli nyelvünket. Furcsa - számomra szokatlan - párbeszéd alakul így ki: Járai János magyarul, Mari pedig svédül mondja a magáét, de ami fontos, nagyszerűen megértik egymást. És amikor a Tiszáról esik köztük szó, Mari átfordul magyarra:-Ó, azt ismerem! Az idén fürödtem benne. Szabadkán. Csak egy kicsit piszkos volt. De azt már svédül meséli, „a János” tolmácsolásával (nincs olyan apró nebuló vagy nyakigláb kamasz, aki ne keresztnevén és tegezve szólítaná anyanyelvi tanárát), hogy azért tanulja nyelvünket, mert édesanyja magyar. Egyébként sem árt néhány idegen nyelvet tudni, ez pedig, ugye, igazából nem is olyan idegen, és ha majd meglátogatja a nagymamát és a nagytatát, milyen jó lesz velük beszélgetni! Akad aztán közbülső típus is. Olyan, akinek nagy a magyar szókincse, nyelvtani hibát sem vét beszéd közben, csak éppen a kiejtésébe lopakodott be valami idegenszerűség. „Khenyér” - mondja az ugyancsak lundi Katrin „kenyér” helyett, és miközben a könyv fölé hajolnak a tanárnővel, Járainé Garam Katalinnal, kiderül az is, hogy már szókincse is kissé hézagos. A Terülj, terülj asztalkám-beli családról beszélgetnek:- Olvastuk, hogy szegények, mint a templom egerei. Nézd csak meg a képet, miről látni, hogy szegények? - kérdi a tanárnő.- Onnan, hogy a gyerekeken nincs cipő, a ruhájuk is foldozott, és a szobában alig van... na, mi is... Igaz, bútor. De hiába a töprengés, végképp oda a tudomány, amikor szembekerül a kifejezéssel: „beállt szolgálni”.- „Dreng”-nek ment - segíti ki Járainé a szőke, szemüveges Katrint, aki Svédországban született, anyjával kettesben él, s már elmúlt három esztendős, amikor pötyögni kezdett magyarul. Mindent összevetve: ha egyegy ritkábban előforduló szót, egy-egy régies kifejezést nem is ismer, figyelemre méltó, hogy hatodikos korára milyen derekasan megtanulta a nyelvünket. A magyartudás azonban korántsem csak a beszéden mérhető. Igazán jól az tud valamely nyelvet, aki nem csak beszéli, hanem 20
